Back to top

Idén a paprikahajtatásra fókuszálnak

A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács immár kilencedik éve rendezi meg a Magyar Paprika Napját. Idén szeptember 4-én újra Szentesen, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetével közösen mutatják be a paprikatermesztés, -értékesítés és -fogyasztás hagyományait, valamint a fejlődés lehetőségeit. Az érdeklődőket a Megyeháza kulturális és Konferencia Központba várják.

Idén a paprikahajtatás köré szervezik a programot. Az elmúlt évek tapasztalatai, nehézségei késztették a szervezőket arra, hogy rendszerbe foglalva foglalkozzanak e fontos témával.

A technológiai előadások előtt Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a vidékfejlesztési pályázatokban a zöldségtermesztésre vonatkozó támogatási lehetőségeket taglalja. 

Az integrált paprikahajtatás eredményeit, távlatait Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke foglalja össze. A zöldséghajtatás növényvédelmi nehézségeiről, azok lehetséges megoldásairól pedig Jordán László, a Nébih igazgatója beszél. 

Külön hangsúlyt kapnak az előadásokban a talajjavítók és a biostimulátorok. A szakmai előadások mellett most is szerveznek üzemi gyakorlati bemutatót. A talaj nélkül kápiapaprikát hajtató Berényi Imre kertészetében lehetőség nyílik a technológiai módszerek megismertetésére, és a tapasztalatok megvitatására. 

A gyakorlati bemutatón talaj nélküli kápiatermesztést nézhetnek meg az érdeklődők
A gyakorlati bemutatón talaj nélküli kápiatermesztést nézhetnek meg az érdeklődők

A vevői, fogyasztói elvárások az uniós és hazai szigorítások, a klímaváltozás hatásai új megoldásokat követelnek a termesztés területén.

A hatékony, biztonságos termesztéshez már nem elég a hasznos rovarok alkalmazni, az egész termesztési folyamatot átfogóan kell kezelni, és a technológia fegyelmezett betartására van szükség.

A magyarországi paprikatermesztés pedig csak akkor lehet sikeres, a fejlesztési törekvések csak akkor érhetnek célt, ha minden szereplő együttműködik. Ennek megvalósításához be kell vonni a hatóságokat, felügyeleti szerveket, a termesztéshez szükséges anyagok gyártóit, forgalmazóit is. A rendezvényen 35-40 gyártó cég mutatja be legkorszerűbb termékeit.

A részletes programelérhető a FruitVeB honlapján (www.fruitveb.hu)., és regisztrálni is ott lehet.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a járványügyi előírások miatt csak előzetes regisztráció után lehet részt venni az eseményen. A beléptetéskor pedig testhőmérsékletet is ellenőrzik. A maszk viselése ajánlott, de nem kötelező.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fűszernövények: Réspiacból versenypiac

A mintegy nyolcvan éve levélzöldségek és fűszernövények termesztésére és forgalmazására szakosodott Steinki családi vállalkozást immár a negyedik generáció irányítja.

Miniuborka négy hektáron

A Bécs Donaustadt nevű városrészében található Gartenbau Flicker GmbH Ausztria legnagyobb mini­uborka-termesztője, összesen 42 ezer négyzetméter üvegházi felületen szednek miniuborkát, snack­uborkát és egyéb uborkakülönlegességeket.

Túlsúlyos Európa

Olaszország egyike azoknak az országoknak, amelyek híressé tették az egészséges és könnyű mediterrán étrendet. Egy nemrégiben készült tanulmány azonban kimutatta, hogy az olaszok fele elhízással vagy túlsúllyal küzd. Nem jobb a helyzet a többi mediterrán országban sem.

Akvapóniával kombinált mikrozöldek - különleges magyar kutatás

A Veresi Paradicsom Kft. konzorciumi vezetésével csaknem 1,2 milliárd forint összköltségű kutatás indult különleges kertészeti és akvakultúrás termékek előállítására speciális fényforrások alkalmazásával.

Az idén végre lesz hazai kajszi- és őszibarack

A legtöbb nyári gyümölcsből valamivel jobb termés várható, mint az elmúlt két évben, és jó hír, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti hiány után az idén lesz hazai kajszi- és őszibarack, emellett a meggy, cseresznye, szilva is elegendő lesz - írta a Világgazdaság.

Figyelem! Hamarosan már nem használhatjuk a következő növényvédő szereket

Az uniós növényvédőszer-hatóanyag felülvizsgálatok során számos készítmény engedélyét megvonták. Átmeneti időszak vonatkozik a meglévő készletek forgalmazására, majd a termelőknél a használatára. Június elsejétől számos készítményt nem használhatunk.

Bevetésen a mezőőrök

Ősszel az Agrárminisztérium megújította a mezőőrök és a hegyőrök szolgálati viszonyának szabályozását, ennek következtében mintegy 430 mezei őrszolgálat számára vált átláthatóbbá a jogszabályi környezet. Országszerte nagyon vegyes a kép, sok helyen egyáltalán nincs mezei őrszolgálat, máshol alig működik, és vannak nagyon jó példák is. A városokban és a falvakban szolgálatot teljesítő mezőőrök feladatai között nagyok a különbségek.

Végéhez közelednek a tavaszi mezőgazdasági munkák

A tavaszi vetésterületek emelkedése további bizakodásra adhat okot az idei évre nézve – közölte Nagy István agrárminiszter. Az április második felében és május első napjaiban uralkodó időjárási körülmények összességében lehetővé tették a tavaszi szántóföldi munkák sikeres elvégzését Magyarországon.

Káposztafélék háztájiból

Úgy viszik a háztájiból származó káposztát és karfiolt, mint a cukrot – mondta elöljáróban Kovács Tamás, aki Zalaszentgróton termeli ezt a két zöldséget. Tervei szerint hamarosan tovább bővül a paletta: megpróbálkozik a karalábéval is.

Kevesebb hulladék, több tápanyag, avagy zöldségtermesztés közvetlenül az étteremben

Egy német étteremlánc eltökélt szándéka, hogy minden egységében helyben termelt zöldségekkel és csíranövényekkel szolgálják ki a vendégeket. Számos fenntarthatósági érv szól az ötlet mellett, a vendégek pedig garantáltan friss és egészséges ételeket fogyaszthatnak.