Back to top

Az idei gyengébb termelés ellenére is lesz elég méz a belföldi fogyasztásra

Az idén is lesz elég méz Magyarországon, a méztermés és a tartalékok a mintegy 10 ezer tonna körüli belső fogyasztást a gyengébb eredmények ellenére is fedezik - közölte Nagy István agrárminiszter. Az elmúlt öt év átlagos mézhozama 20 és 32 ezer tonna között volt, az utóbbi években csökkenő trend mellett.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) az idén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az átlagostól elmaradó, 14 ezer tonna méztermésre számít. A méhegészségügyi helyzet az idén megfelelő volt, a méhcsaládok szinte egész évben népesek és vitálisak voltak. A repce virágzását azonban az aszály hátráltatta, az akáclegelők soha nem látott fagykárt szenvedtek, a napraforgó virágzása idején pedig hűvös, csapadékos időjárás akadályozta a gyűjtést - tette hozzá.

Nagy István kiemelte, hogy az átlagosnál szerényebb hozam hatással lehet az árakra, azonban állandósuló, drasztikus áremelkedésre nem számítanak, az értékesítési árat ugyanis a helyi kínálat és kereslet befolyásolja, valamint az áruházláncokon és mézfeldolgozókon keresztül érkező, jellemzően olcsóbb import.

A miniszter rámutatott, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett az egy főre jutó éves átlagos mézfogyasztás az országban: míg 2010-ben egy ember átlagosan 30 dekagramm, addig 2019-ben már közel 1 kilogramm mézet fogyasztott. Magyarországon az utóbbi öt év mézimportja évi 1200 és 1800 tonna között változott, az idén a fogyasztástól függően ez magasabb lehet, de lényeges emelkedésre nem számítanak.

A magyar méztermelés általában nemcsak a teljes hazai fogyasztást fedezi, hanem jelentős, 17,5-23,5 ezer tonna körüli mennyiségben exportálnak is. Egy átlagos évben az Európai Unió (EU) össztermésének 10 százalékát Magyarország adja - tette hozzá.

Nagy István kitért arra is, hogy az országban mintegy 1,2 millió méhcsalád van, az ágazat pedig több mint 20 ezer magyar család megélhetéséhez járul hozzá.

A méhészeket egyebek mellett a fele részben uniós finanszírozású Magyar Méhészeti Nemzeti Program (MMNP) forrásaival támogatják.

A kormány a méhészeti ágazatnak 1 milliárd forintot biztosít a koronavírus veszélyhelyzet miatti nehézségek kezelésére, és a méhtartási kedv fenntartására. Az ágazat részére nyújtott támogatások alkalmasak a gyengébb termés miatt esetlegesen kialakuló átmeneti piaci zavarok kezelésére is, ezért az idei gyenge termés miatt a támogatások bővítése nem várható - fűzte hozzá.

Forrás: 
AM/MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rózsaszínű ananász - Termése lédúsabb és édesebb, mint a hagyományosé

A Del Monte Fresh Produce N.A., Inc. új terméket vezetett be a piacon: az exkluzív, prémium kategóriás Pinkglow™ ananászt. A rózsaszín ananász egyedülálló a piacon, és az Egyesült Államokban október 12. óta kapható, de egyelőre csak online vásárolható meg, limitált mennyiségben.

Kukorica - az utolsó reménysugár

Kalászosokból az utóbbi évtized leggyengébb termését takarították be idén a kárpátaljai földművesek. Természetesen az egyes táblák vagy családi gazdaságok között jelentős eltérések voltak a hozamban, ám az idei év „eredményét” jellemzően már azok is elégedetten nyugtázzák, akiknek a mérlege nullát mutat a kiadások és a bevétel számbavétele után.

A fenntartható termelést meg kell fizetni

Az Európai Bizottság Termelőtől a fogyasztóig stratégiája megalapozhatja a fenntarthatóbb és zöldebb mezőgazdaságot, de a Közös Agrárpolitika ambiciózus reformja mellett arra is szükség van a sikeréhez, hogy méltányosan megfizessék a gazdákat a fenntartható termelésért - hangzott el a Politico online mezőgazdasági és élelmiszer-csúcstalálkozóján.

Nyitott ökológiai gazdaság

A győrújfalui Sudár Birtokot 2016-ban álmodta meg Sudárné Boros Zsóka agrármérnök, akinek a szülei már korábban is gazdálkodtak. Az akkori családi gazdaság adminisztratív teendőit ő látta el. Férjével négy gyermeket nevelnek, az otthon töltött tizenöt év után döntött úgy, hogy nem folytatja a családi gazdálkodást, inkább valami egészen újba kezd.

Drágul az étkezési búza, újra árat emelhetnek a malmok

Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják – értesült gabonakereskedői forrásokból a Világgazdaság. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg.

A családi gazdaságokat érintő új szabályozásról tárgyal az Országgyűlés

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára.

A helyes fűtéssel sokat tehetünk a légszennyezettség visszaszorításáért

A fűtési szezon kezdetén ismét a helyes fűtési technikákra és ezáltal a levegő minőségének megóvására hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium. A Fűts okosan! tájékoztató kampány rávilágít a szilárd tüzelőanyagok veszélyeire és káros hatásaira, emellett minden szükséges információt biztosít a helyes lakossági fűtéssel kapcsolatban.

Létrejött a Közös Agrárpolitikáról szóló megállapodás

Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter. Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban - tette hozzá a miniszter.

Kevés vagy sok a burgonya?

Nehéz egyértelmű választ adni, ezért európai és hazai piaci trendeket, állapotokat vázolt Murai György. Mint az Agrico Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta, az idei szezon Európában rosszul indult, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban két hónapon keresztül szinte egy csepp esőt sem kaptak a földek.

Lovita, a karácsonyi szilva

Új szilva jelent meg a gyümölcspiacon, a vörös húsú, szív alakú gyümölcsöt kinézete miatt Lovitának nevezték el, és termesztői szerint késői érése és eltarthatósága miatt gazdagíthatja a karácsonyi gyümölcsválasztékot is. Három francia gyümölcstermesztő vágott bele egy újfajta szilva termesztésébe.