0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 2.

Ősszel (is) jól jön egy ágaprító

Az ágaprítók igen hasznos gépek, lévén a lemetszett, általában 4 centiméternél vékonyabb gallyakat, vesszőket ledarálhatjuk velük, melyek így nem foglalnak már helyet. Ez a darálék talajtakarásra, mulcsozásra és némileg fagyvédelmi takarásra is használható. Az ágaprítók nem csak az őszi-téli időszakban tudnak nagy segítségünkre lenni, de akkor keletkezik több ilyen jellegű kerti hulladék.

Azóta, hogy nyaranta rendszeressé váltak a tűzgyújtási tilalmak, ezek az eszközök nyáron is felértékelődtek. Jövőre pedig már égetni sem lehet majd, így valószínűleg egyre többen vásárolnak majd ilyen gépet.

Az aprított gallyak kisebb helyet foglalnak el, mulcsozásra használhatók, és hamarabb lebomlanak, így visszajuttatjuk a bennük lévő tápanyagokat a természet körforgásába.

Az aprítóberendezések igen hasznosak, hiszen a „régi módszer” a kerti hulladék égetése helyett, ez egy felhasználható végterméket és környezetbarát megoldást eredményez.

Négy centiméter átmérőig, szinte mind jó

A házikerti típusok elektromos árammal működnek, és könnyen hozhatók-vihetők a kertben kerekeiken. Nagyüzemi változataik már traktorra kapcsolt meghajtásúak is lehetnek.

Az összeaprított ágak alkalmasak a kert talajának takarására, a vásárolt fenyőkéreg helyett használhatjuk ezt is.

Az így leterített területrészen nem tudnak előtörni a gyomok, és az ezzel takart talaj jobban tartja a nedvességet is, télen pedig némi fagyenyhítő takarásként is funkcionál.

Amennyiben nincs szükségünk annyi ágaprítékra a kertben, mint amennyi rendelkezésre áll a hulladékokból, akkor is jó hasznát vesszük e gépnek, hiszen ha a gallyakat, vesszőket aprítva tesszük a komposztálóba, akkor hamarabb és jobb minőségben készül el a komposzt. Az ágaprító megnevezést amúgy helyesebb lenne, gallyaprítóra cserélni, hiszen az ágak sokszor túl vastagok ahhoz, hogy ezek a gépek ledarálják azokat. A kisebb gépek maximum 4 cm átmérőjű fás részek ledarálására alkalmasak, a nagyobbak 7 centiméteresekkel is elbánnak.

Venni, vagy bérelni…

Érdemes elgondolkodni, hogy mivel járunk jobban, egy kiskerti típussal, ami 30-70 ezer forintért beszerezhető, és otthon mindig a rendelkezésünkre áll, vagy gép bérlésével.

Egy kert teljes átalakításakor, amikor sok fa kivágására-, vagy ifjítására kerül sor, ezáltal rengeteg hulladék fa keletkezik, lehet, hogy a bérléssel járunk jobban.

Hiszen akkor kihoznak egy nagy teljesítményű gépet és óradíjas konstrukcióban szinte mindent ledarálnak.

A lombot némelyik nehezen darálja

A házikerti gépek esetén mindig nézzük meg az ár-érték arányt, és a rendelkezésre álló paramétereket. Mekkora gallyat képes ledarálni, és ha azon zöld lomb van, azt viszi-e a gép, vagy az kifog rajta? Minél nagyobb teljesítményű a gép annál jobb, de nem árt, ha emellett – amennyire lehet – nem zajos.

Az, hogy hogyan bánik egy gép a zöld lombbal, nagyban függ attól, hogy milyen típusú és állású zúzóhengerek, vagy kések dolgoznak benne.

Vannak típusok ahol egyszerűen csak kések aprítják a rájuk merőlegesen beérkező vesszőket. E késes megoldás hatékony ugyan, de ez nem képes behúzni a zöldhulladékot, tehát ezt emberi erővel kell felülről beletolni.

A használat helyétől függően fontos lehet, hogy mekkora gyűjtőzsák csatlakoztatható hozzá, és az rögzített-e? Ha csak egy vödröt teszünk elé, abba is belehullik az apríték, de egyből a földre is apríthatunk ott, ahol majd mulcsként szétterítjük a ledarált növényi részeket.

Bár e készülékek viszonylag zárt működésűnek tűnnek, mindig használjunk védőfelszerelést: minimum védő szemüveget, de az arcvédő háló sem túlzás.

A kesztyű használata is nagyon fontos, hiszen a gép ránthat egyet a gallyakon, és ez könnyen okoz bőrsérüléseket.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu