Egy ország választ el tőlük, vagy mégsem?
A gombák nagyon furcsa élőlények, hiszen azzal, hogy növényi és állati tulajdonságokkal is rendelkeznek, kivívták maguknak, hogy külön országba kerüljenek. Tudásunk róluk még eléggé kiforratlan, ezért szükségesek a megfigyelések, kutatások, és bizonyára sok meglepetést okoznak még számunkra. Azt már felismertük, hogy gyakorlatilag mindenhol jelen vannak. Kulcsfontosságú a szerepük a lebomlási folyamatokban, képesek kölcsönösen hasznos kapcsolatot létrehozni a növényekkel, fokozva azok életkilátásait.
Technológiai vívmányok létrejöttét teszik lehetővé, mint például a gombafonallal átszőtt kukoricaszárból készített csomagoló anyag, vagy a szintén micéliumból szőtt koporsó, mely a fermentáció elvén működve környezetbarátabbá teszi a temetkezési szokásokat. Viszont van egy másik oldaluk is, mégpedig hogy egyes gombák parazita módon kapcsolódnak más élőlényekhez, és a végsőkig visszaélnek az erejükkel. Taplógombákat sem csak elhalt fákon találhatunk, hanem legyengült, idős, vagy sérülést szenvedett élőkön is. Elképesztő látvány lehet egy toronymagas gévagomba telep, ám sajnos előbb-utóbb a fa életébe kerül.
Élő lelet a Neolitikumból
Tűzszerszám: a tűzgyújtáshoz használt trió egyik tagja a kovakő és az edzett szerszámacél mellett a speciális körülmények között főzött tapló. A feldarabolt taplógombát egy étkezésből kivont fazékba rétegezték némi fahamuval, annyi vizet öntöttek rá, hogy ellepje a darabokat, vagy először felöntötték vízzel, majd literenként kb. 4-5 evőkanál tiszta fahamut adtak hozzá. Tűzre tették, felforralták és ízlés szerint hosszabb-rövidebb ideig főzték, attól függően kinek melyik módszer vált be jobban. Lecsepegtették, és amikor már félig száraz, egy fa vágódeszkán finoman megütögették. Ezután már csak meg kellett várni, hogy teljesen kiszáradjon és légmentesen záródó edénybe eltenni. A kifőzött tapló jobban izzik, mint az, amit csak hagyományosan kiszárítottak.
Ötzi is bükkfataplót, piritet és kovakövet használt tűzütéshez.
A taplódarabot a kovakőhöz közel tartva, az acéllal szikráztatva gyújtottak tábortüzet, de a háztartásokban is használatos volt a gyufa feltalálása és elterjedése előtt. Amint a tapló felizzik máris alkalmas arra, hogy lángra lobbantsa a száraz gyújtóst, de azért egy kis fújással rásegíthetünk.
Taplószén: a faszén készítésének módjára, az apróra vágott tapló is elszenesíthető egy tűzbe rakott kicsiny lyukkal ellátott fémdobozban. A szenesedett tapló szálas szerkezete révén rendkívül gyúlékony, pillanatok alatt felizzik, feltéve, ha szárazon van tartva. Segédeszközök ez esetben is a kovakő és az acél.
Szúnyogriasztó, méhészeti alkalmazási lehetőségek: a bükkfatapló hámozásakor, alakításakor leeső kisebb darabokat használják fel ilyen célra. A füstje távol tartja a szúnyogokat és megnyugtatja a méheket. Egy 2018-as kutatás arra is fényt derített, hogy a nyírfatapló (Fomitopsis betulina) kivonata hasznos a méhek számára az ázsiai méhatka (Varroa destructor) által terjesztett vírusokkal szemben.
Dekoráció: a kiszárított taplók felhasználhatók különféle szárazvirág-kompozíciókban, díszítésben, sőt még ékszer is készül belőlük.
Toplász remekek: a toplászat a taplógombák felhasználásának művészi szintre emelt formája.
Az 1870-es években honosodott meg Udvarhelyen és környékén, a XIX. század végén jelentkező gazdasági nehézségekre adott válaszul. A válság gyakran válik az innováció katalizátorává, mint ahogy azt a történelem már számtalanszor bebizonyította. Akkoriban a taplógyűjtés és feldolgozás többszáz családnak adott megélhetést, jelenleg már csak egy marék foglalkozik vele. A férfiak többnyire a begyűjtéssel, faragással, nyújtással foglalkoznak, míg a nők feladata az összeállítás, a díszek elkészítése és a dekorálás. Elsősorban a bükkfataplót (Fomes fomentarius) gyűjtik, mert a néhány hetes füllesztés, érlelés, szárítás, osztályozás után a lehámozott taplóbőr alól nyúlékony állomány kerül elő, melyet érzéssel húzogatva egy bársonyos tapintású „anyag” keletkezik. A szakszerűen előkezelt és megszárított tapló évtizedekig eltartható, és bármikor megkezdhető a feldolgozása.
Nagy nedvszívó képessége miatt a nők menstruáció idején is használták. A velúrszerű alapanyagból vegán cipőfelsőrészt is készítettek már. A taplósapkáról azt tartják, hogy télen fűt, nyáron hűt, sőt fejfájdalom esetén is használják. Arra azonban ügyelni kell, hogy eső ne érje, mert akkor bizony a „bükkfa-bársony” szétmállik.
Egy türelmes parazita
A taplógomba élete akkor indul, amikor a fa repedésén, sebesülésén be tud jutni a gomba spórája, majd alattomban elkezdi behálózni, felemészteni a fatestet. Általában 8-9 hónap szükségeltetik ahhoz, hogy megjelenjen az első gomba. A taplók fejlődése rügyfakadáskor indul meg, május- június táján indulnak értük a toplászok. Az adott évi növekedés megindulása után, felfüggesztik a szedést, mert a nedvkeringés ikrássá teszi a tapló textúráját, ezért nyújtáskor elszakad.
Gyűjtenek más taplókat is, mint a merevebb, de strapabíróbb anyagot eredményező nyírfataplót, amiből díszítőelemek készülnek, melyeket szívesen színeznek is. Egy toplász mivel tudja, hogy milyen fáradságos, időigényes és olykor veszélyes a „taplóvadászat”, még a legapróbb faragványokat is felhasználja. Hulladék nélkül dolgoznak, tehát mindent „értékesítenek” valamilyen formában.