Back to top

Már készülnek a spanyolok a brokkoli és karfiol szállítására

Spanyolországban az előző évihez képest 25 és 30 százalékkal több brokkolit és karfiolt ültettek az őszi és téli értékesítésre, mert úgy vélik, hogy a pandémia miatt megnő a kiskereskedelmi forgalom, nyilatkozta az egyik legnagyobb termelő cég, az Agromark ügyvezetője.

Arra készülnek, hogy a második hullám hosszabb lesz, mint amilyen a tavaszi volt, és az emberek nagyobb részt fognak otthon étkezni, így várhatóan zöldségekből is többet vesznek.

Fotó: Rimóczi Irén

Az enyhe, száraz idő miatt a brokkoli betakarítása az idén a szokásosnál korábban kezdődött Spanyolországban. Az európai piacokon azonban még nem tértek át a spanyol termésre. Ebből adódóan a kínálat meghaladja a keresletet, és még csak az értékesítés elején járnak. Az alacsony páratartalomnak köszönhetően a minőség kiváló, nem veszélyeztet a bortítisz fertőzése, mint ahogyan az a tavalyi idénykezdetkor volt.

Szűk két hete már szállítanak spanyol brokkolit Észak-Európába, nevezetesen a holland, német és a balti államok piacaira, ráadásul nagyobb mennyiségben, mint az előző évben ilyenkor.

Különösen nagy a holland kereslet, az éttermek bezárása miatt érezhetően megnőtt a háztartások otthoni zöldségfogyasztása.

Bár Európában az Egyesült Királyságban fogy a legtöbb brokkoli, ott a kedvező időjárásnak köszönhetőn tovább tartott a helyi termés kínálata, később indult az import.

A karfiolból fordított a helyzet, később kezdődött a spanyol áru exportja, mint tavaly, amikor a nyári szokatlan meleg akadályozta az ültetéseket az észak-európai termelő országokban, és minőségi gondokkal is küszködtek.

Jelenleg  még van helyi termés az Egyesült Királyságban, Hollandiában és más közép-európai országban is. A spanyolok még csak Skandináviába szállítanak, ahol már hideg van.

Az export árak magasról indultak, és még most is magasak, de azért már érződik rajta, hogy a kereslet alacsonyabb a vártnál.

Nyáron elsősorban a a belföldi piacokat célozzák meg a spanyol brokkoli- és karfioltermelők. Az idén azonban 40 százalékkal csökkent az értékesítés a turizmus visszaesése miatt. Ugyanakkor a Perzsa-öböl országaiba 50 százalékkal növelték a kiszállítást, olvasható a fresplaza.fr oldalon.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ugrásszerűen nőtt a növényi eredetű élelmiszerek eladása

Egy friss felmérés szerint január első hetében 50 százalékkal több növényi eredetű élelmiszert vásároltak a fogyasztók az Egyesült Királyságban, mint a tavalyi esztendő ugyanezen időszakában. A növekedés hátterében két fő ok áll. Lássuk, mik ezek.

A világ egyik legdrágább fogása: 60 millió egyetlen halért

A tokiói piac rendszeres új évi árverésén 200 000 dollárért, mintegy 60 millió forintért kelt el a tonhal, mely a tavalyi árhoz képest jelentős visszaesést mutat. Az említett kékúszójú tonhalat 20,8 millió jenért, azaz pontosan 202, 197 dollárért adták el az első aukción a Toyosu halpiacon miután az ünnepeket követően újranyitott.

Európa "zöldség-gyümölcs" kapuja Hollandia: 120 országból importálnak

Hollandia 2020-ban ismét bebizonyította, hogy a zöldség-gyümölcs világkereskedelem fontos szereplője. Külföldi eladásai 6%-kal, 12,9 milliárd euróra emelkedtek a GroentenFruit Huis adatai szerint. Ez elsősorban a rotterdami kikötőn keresztül érkező áruk továbbértékesítésének köszönhető.

Áruellátás hiány, kikötői káosz, egyszóval: Brexit

A brit szupermarketek zöldség- és gyümölcspolcai konganak az ürességtől, ez jól szemlélteti a brexit, illetve a koronavírus együttes hatását az áruszállításra és ellátásra, ugyanis a kikötőkbe érkező kamionosokra az eddigieknél sokkal több papírmunka vár.

Mads Mikkelsen a sztárja az új Carlsberg reklámnak

A Carlsberg leleplezte legújabb reklámját, melyben alkoholmentes sörüket népszerűsíti. A vállalat úgy döntött, hogy eljött az ideje az alkoholmentes sörök piacának fellendítéséhez, ezért a Carlsberg 0.0 promóciós reklámjához a híres dán színész, Mads Mikkelsen-t kérték fel, hogy főszereplője legyen a videónak.

Több mangó termett, leesett az ára

Nőtt a dél-afrikai mangókínálat a főszezonban, ezért a kereskedelmi ára jelentősen csökkent.

A méhészeknek is megterhelő volt az elmúlt időszak

A tavalyi év mindenki számára rendkívüli megpróbáltatásokat hozott, a koronavírus-járvány az egész társadalomra és a gazdaság minden szektorára hatással volt és következményei még sokáig velünk lesznek. A méhészeknek is megterhelő volt ez az időszak, de nem állhattak le a mindennapi teendők.

Drónok a növényvédelemben - miként használhatjuk őket?

Az innováció alapvetően meghatározza a mezőgazdaság jövőjét is. A drónok már jó ideje segítik a monitorozást, információgyűjtést és remélhetően nemsokára lehetőség nyílik arra, hogy permetezhessünk is velük. A drónok használatához kapcsolódó új szabályozást, azaz a pilóta nélküli légi járművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot a Parlament decemberben elfogadta.

Kell-e öntözni a szőlőt? - A Kertészet és Szőlészetről szubjektíven

Milyen költségeket rejt az élelmiszerek valódi ára? Milyen kreatív megoldásokkal hidalták át a ciklámennemesítők, hogy nem lehet élőben fajtabemutatót tartani? Mi a közös a forró égövi és a hazai szőlőtermesztésben? Mi az egyetlen eset, amikor nem számít borhibának az ecetesedés? A 2021/2. héten is érdekes olvasnivalókkal jelent meg a Kertészet és Szőlészet.

Lényegesen felgyorsítja a közép-európai EU-gazdaságok kilábalását az EU helyreállítási alapja

Várhatóan jelentősen gyorsítja a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok kilábalását a koronavírus-járvány okozta sokkból az Európai Unió helyreállítási alapja, különösen jövőre - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában. A nemzetközi hitelminősítő előrejelzése szerint 2022-ben a magyar hazai össztermék (GDP) csaknem 7 százalékkal - az országcsoporton belül a leggyorsabb ütemben - növekszik.