Az európai borágazat ebben az évben a bevezetett korlátozások miatt 10-15%-ot vesztett piaci keresletéből, amik a bárokat, éttermeket, rendezvényeket és a turizmust is ugyancsak érintették – mondta Thierry Coste, francia borász a Copa-Cogeca borbizottság elnöke.
Az idén bevezetett krízisintézkedések enyhítése a nyár során kedvezett a borászatoknak, amikor is a kezdeti szabályozásokon változtattak, ezáltal elhárult az Európai Unió piacán felhalmozódott borok többletkészletének problémája – közölte Coste.
„Szeretnénk az ágazat támogatásának kiterjesztését kérni, mert előreláthatóan a koronavírus-járvány egész télen tarthat – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón.
Csökkenő kereslet
„Az Európai Unió a kereslet csökkenésével szembesült, az előrejelzések alapján 2020-ban az Unió 160 millió hektoliter bort állíthat elő, mely kis mértékben kevesebb az elmúlt években megszokott mennyiségtől – mondta a bizottság elnöke.
Európa boriparát ugyancsak érintették az Amerikai Egyesült Államokban tavaly bevezetett légi forgalmat érintő vámok, ami miatt 500 millió euróval csökkent az eladás a francia exportőrök becslései alapján.