A komoly károkat okozó tölgy-csipkéspoloska megfékezésére egyelőre még keressük a megoldást. A károsítás felmérésében az erdőterületeket legjobban ismerő erdészkollégákra támaszkodunk. Az utóbbi három évtizedben több idegenhonos, fás szárú tápnövényt fogyasztó rovarfaj jelent meg hazánkban, mint az azt megelőző 110 évben. Nem mindegyik okoz nagy gondot, de sok közülük inváziós fajjá válhat, azaz tömegesen elszaporodhat, gyorsan terjeszkedhet, így számottevő lehet az ökológiai és/vagy ökonómiai hatása.
Nagy valószínűséggel az észak-amerikai származású tölgy-csipkéspoloska (Corythucha arcuata) a magyar erdőkben valaha megjelent legnagyobb jelentőségű idegenhonos, inváziós rovar, bár európai „pályafutásának” még csak az elején tart.
A kártevőt a kontinensünkön először 2000-ben Észak-Olaszországban észlelték, oda valószínűleg élő növényszállítmánnyal juthatott be. Ma már 19 országban azonosították.
Mindenütt jelen van
Nagyobb távolságokra történő terjedését elősegíti a közúti és vasúti forgalom. Jellegzetes „autóstoppos” rovar, először általában a forgalmas utak mentén, például autópályák pihenőhelyein jelenik meg, majd onnan „beszivárog” a környező erdőterületekre. Magyarországon először 2013-ban, a Szarvasi Arborétumban találtuk meg, 2019 őszére pedig már az összes megyében jelen volt – az ország délkeleti felében, illetve a Dél-Dunántúlon, szinte mindenütt tömegesen. Akkor már több mint 100 ezer hektáron észlelték erős fertőzését.
Minden honos tölgyfajunk megfelelő tápnövénye lehet, így Magyarországon mintegy 600 ezer, Európában pedig legalább 30 millió hektár tölgyerdő kínál számára megfelelő táplálékforrást.
A kifejlett poloskák telelnek át, és a vizsgálataink szerint a hazai telek nem okoznak nagy veszteséget népességükben, ezért további terjedésére és tömeges jelenlétére a jövőben is számítanunk kell. Évenként 2-3 nemzedéke fejlődik ki, így áprilistól októberig találkozhatunk valamelyik fejlődési alakjával. A nemzők és a lárvák egyaránt a levélfonákon szívogatnak. A tölgyekre és a tölgyökoszisztémákra gyakorolt hosszú távú hatásait részleteiben még nem ismerjük, az eddigi tapasztalatok azonban nem sok jót sejtetnek.
Elszáradnak a levelek
Tömeges jelenlétük korai lombelszíneződést, levélszáradást okoz akár már június végére, ennek következtében pedig számottevően csökken a növények párologtatása és asszimilációja. Ez a kedvezőtlen hatás különösen felerősödhet a manapság egyre gyakoribb, erősen aszályos időszakokban.
Az erősen fertőzött tölgyesekben ritkábban, kevesebb és kisebb méretű makk terem. Hosszabb távon ez jelentős nehézségeket okozhat a tölgyesek természetes felújításában, de akár a csemetetermelésben is.
Mindezeken túl a tölgy-csipkéspoloska kedvezőtlenül befolyásolhatja a tölgyekhez kötődő kiemelkedően fajgazdag növényevő rovaregyütteseket. Tölgyeinken mintegy 700 olyan rovarfaj él, ami élő növényi szövetet fogyaszt. Ezek kétharmada a leveleket rágja, szívogatja, azokon készít aknákat, vagy éppen gubacsokat.
Bár a lombon élő rovarok fajszáma a tavaszi, kora nyári időszakban a legmagasabb, a nyár második felében is nagyon sokan (pl. tölgyspecialista lepkehernyók, gubacsdarazsak) táplálkoznak a tölgyleveleken.
Mivel ezek a fajok más tápnövényen nem képesek élni, a csipkéspoloskák a létüket veszélyeztetik azzal, hogy szívogatásuk nyomán leszárad a lomb. A pergamen púposszövő (Harpya milhauseri) fiatal hernyói például éheznek és elpusztulnak a csipkéspoloskáktól erősen fertőzött leveleken. Egyelőre még nem bizonyított, de okkal feltételezhető, hogy a hosszabb időn keresztül fennálló tápanyagforgalmi zavarok a tölgyek szimbionta gombáinak (vargánya, szarvasgomba, stb.) a fejlődését is veszélyeztetik.
Ha mindez még nem volna elég, a poloskák táplálék után kutatva, időnként az emberi bőrön is próbaszúrást végeznek, ami igen kellemetlen érzés.
Nem is beszélve a tölgyfák közelében szárított ruhákról, amiken időnként nemkívánatos mintázatokat hagynak. A csipkéspoloskák hatásai tehát meglehetősen sokrétűek, nemcsak az erdőgazdálkodásban, hanem a tölgy-ökoszisztémák egészében, de még a lakosság számára is érzékelhetőek.
Keresik az ellenségét
Európában nem tudunk olyan természetes ellenségéről, ami a kártevő állományát szabályozná. Közismert, hogy a behurcolt rovarfajok gyakran „megszöknek” az őshazában őket kordában tartó természetes ellenségek elől. Vélhetőleg a csipkéspoloska sikeres európai terjeszkedésének is ez az egyik oka. Kertekben és parkokban védekezhetnénk a csipkéspoloskák ellen vegyszerekkel, de erdőkben, nagy területeken semmiképpen. A kémiai védekezés ugyanis csillagászati összegeket igényelne, miközben az eredményessége bizonytalan. Még ennél is fontosabb azonban, hogy a fajgazdag, ökológiai szempontból kiemelkedően értékes tölgyesekben a vegyszerezés vállalhatatlan mellékhatásokkal járna.
Érdemi, eredményes védekezést valószínűleg csak egy klasszikus biológiai védekezési program jelenthet.
Ennek lényege, hogy az őshazájában (Észak-Amerikában) kell megtalálni a faj természetes ellenségét, és azt onnan betelepíteni a veszélyeztetett területekre. E téren azonban nem számíthatunk gyors sikerre, ugyanis az állományszabályozás céljából betelepítendő természetes ellenséget előzetesen alapos vizsgálat alá kell vetni, hogy a nem kívánt mellékhatások kockázatát a lehető legkisebbre csökkentsük.
A NAIK ERTI Erdővédelmi Osztály az erdőgazdaságok jelzései alapján jelenleg is dolgozik a csipkéspoloska hatásainak felmérésén, illetve a biológiai védekezés lehetőségeinek a kidolgozásán.
Mert ha vannak fafajok, amik megérdemlik a kiemelt figyelmet és a gondoskodást, akkor őshonos tölgyeink mindenképpen azok.
Paulin Márton, Hirka Anikó és Csóka György
NAIK ERTI Erdővédelmi Osztály