0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Ez a pásztorok kedvenc kutyája

Amíg lesznek pásztorok, megmaradnak a sinkák is – vallják a Hortobágyon arról a több emberöltő óta a juhászok, gulyások által használt és alakított szívós kutyafajtáról, amelynek „pedigréjét” nem papíron, hanem a fejükben őrzik a pusztában élők.

youtube://v/lddCD4JNUQw

Győzős, fogós, juhos, marhás. Ilyen a sinka – magyarázza Kosina Péter darasapusztai számadó gulyás, aki hétévesen kapta az első sinkáját. E fajtához azóta is hű maradt a ma már ötvenhét éves, szikár, a naptól, széltől, s az állandó kintléttől cserzett arcú férfi.

A pásztorok e kutyafajtát nem jegyzik kiállításokon, nincs hivatalos pedigréjük, sőt, a fajta pontos leírása is hiányzik még, de a Hortobágy környékén gyakran találkozni ezzel a hatalmas munkabírású, masszív, hűséges állattal.

S noha gazdáik nem számítanak papírforma szerint tenyésztőnek, egy-egy általuk megalkotott jó vérvonal híre hamar eljut itt a legkisebb szegletbe is, s egy jó szuka kölykeiért sorban állnak azok, akik igazi „munkatársat” keresnek.

A szó nem véletlen, s nem is túlzás: egy kiképzett sinka akár két-három segéd munkáját is elvégzi, füttyjelekből, mozdulatokból, sőt, olykor egy pillantásból is tudja, mi a dolga.

A mudit először német juhásszal keresztezhették, ez lehetett a kialakulásuk első mozzanata. Van is olyan legenda mifelénk, hogy egy német turista hagyta itt annak idején a német juhászát, így keletkezett ez az új fajta – mondja a három anyagulyáért, egy tinógulyáért, s a bemutatókon szereplő hortobágyi ökörfogatért is felelő Kosina Péter, de hozzáteszi:

„ez inkább egyfajta feltételezés, hiszen átfogó génvizsgálatokat még nem végeztek az ötven-hatvan éves fajta esetében.”

A tekert farkat a mudi, az álló füleket a német juhász örökíthette, de mivel nagyon hasonlít rá, még az is megeshet, hogy valamiképp az ausztrál kelpie vonala is idekerülhetett a magyar pusztára – ez utóbbit már Medgyesi Gergely, a Hortobágy Nonprofit Kft. ügyvezetője teszi hozzá, aki a cég kötelékébe tartozó számadó gulyás tanyájára elkísért bennünket.

Tény, hogy a fajta variációi az utóbbi évtizedekben a korábbinál is változatosabbak lettek – a sinkát időközben keresztezték például belga juhásszal, border collieval, német pulival és ausztrál pásztorkutyával is –, mindezek az egyre tudatosabb tenyésztésre utalnak.

A sinkákat megkülönböztetjük szín és küllem alapján: van köztük fekete, vörös, fehér, szürke, csíkos és mézeslábú (rajzos). Farokállást tekintve középre vagy oldalra tekeredőről beszélhetünk – pásztora válogatja, hogy épp melyik típusra esküszik. Szempont még a fajtára jellemző farkasköröm száma, amelyik kutyának dupla van, azt sokan magasabb munkabírásnak tartják, s ez az értékét is növeli.

Ám legfontosabb tulajdonságuk mégiscsak az, hogy gulya vagy nyáj mellé valók, vagyis „marhások” vagy „juhosok”.

Kívülálló talán meg sem tudná e kettőt különböztetni, értő szem azonban azonnal kiszúrja, ha nem a megfelelő feladatra választódik ki az adott egyed.

A gulya mellett szolgáló kutya általában durvább, robusztusabb felépítésű, s a természete is keményebb. Az a dolga, hogy a marha jobb hátsó lábát „fogja”.

Egy anyagulya esetében kétszáz jószágról és azok szaporulatáról beszélünk, ezt akár jó, akár rossz időben a pásztor úgy tudja megőrizni, ha a kutya segítő társként végzi a dolgát, ha megfordítja, odahajtja a gulyát, amerre kell.

Ha csak ugatja őket, akkor a jóval nagyobb, s a borját féltőn óvó magyar szürke szarvasmarha anyatehén „füle botját sem mozgatja”, nem tart tőle, nem engedelmeskedik. Onnantól kezdve felcserélődnek a szerepek,

nem a kutya hajtja a marhát, hanem fordítva, és ez senkinek se jó – mondja Kosina Péter, aki nem mellesleg pásztorcsaládból származik; felmenői apai és anyagi ágon is juhászok voltak, s a mostani szolgálati helyéhez közeli Faluvéghalmán élő keresztszüleitől kapta az első sinkáját, még gyerekként.

Bogárnak nevezte el. Szülei – akik juhászként egymás váltótársai, vagy ahogy errefelé mondják, váltócimborái voltak – megengedték neki, hogy délutánonként a kutyával együtt legeltesse a nyájat. A sinkák okosak, tanulékonyak, és nagyon nagy teherbírásúak. A gazdák szerint, amelyiket bottal kell munkára fogni, azzal már eleve nem kell foglalkozni.

A teljes cikk a Kistermelők Lapja novemberi számában olvasható!

Forrás: Kistermelők Lapja