0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Az akác nektárképzése

Az utóbbi években Olaszország méhészetét különösen nehéz időszakok jellemzik, amelyek oka a termésátlagok csökkenése miatt fellépő üzemgazdasági instabilitás és a méhek egészségi problémái. Az élelemhiány, amely egykor hozzájárult a méhcsaládok népességének elégtelen szintjéhez, viszont nem létezik.

Ennek ellenére egyre gyakoribb a hordások elmaradása, összefüggésben a környezeti és klimatikus változásokkal.

Jó példa erre az elmúlt, 2019-es év, amikor országszerte gyenge vagy éppen nulla mézelési eredményeket adtak úgy a lágy szárú, mint a fás mézelő növények.

Történt ez annak ellenére, hogy a méhcsaládok 2018/19 telét Olaszország északnyugati részén különösen jól vészelték át, de a vegetáció a népesség fejlődését nem támogatta a gyermekláncfű virágzásáig, sőt a helyzet azután, az akácig sem javult lényegesen.

Ha elemezzük a (kiadós, jó) mézelés feltételeit, 4 elsődleges, egymással szinergizmusban lévő tényezőt kell figyelembe venni: a talaj, a növény, a mikroorganizmusok és a méhek állapotát. Mind a négy tényező közvetlenül ki van téve a klimatikus változásoknak, amelyek néha csak az egyik, máskor az összes említett tényező mutatóit rontják. Méhészeti szempontból mindezek végeredménye a nektár szekréciójának (elválasztásának, termelődésének), ennek következtében a hozam csökkenése.

Már a múlt század ’70-es, ’80-as éveiben számos, külföldi, ill. magyar kutatók által közölt tudományos közlemény témája volt a fehér akác (Robinia pseudoacacia) nektárszekréciója. Közülük a szerző kiemeli Farkas Ágnes és Zajácz Edit 2007-ben közzétett összefoglalóját. Az akác, ugyanúgy, mint számos mézelő növény esetében, számos élettani és biokémiai folyamat eredménye a rovarokat vonzó virágzás, amely a megtermékenyülés eszköze.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az akác potenciális nektár (méz)hozama már a (virág)rügy állapotában meghatározott.

A virágrügy kialakulásakor fejlődnek ki a virág majdan látható képletei, amelyeket összességében elsődleges és a másodlagos virágrügyként írunk le.

Az akácrügy felépítésében nagyon hasonlít a szőlő rügyeihez (1. ábra).

Ha a virágzást megelőző nyáron a tartósan magas hőmérséklet a növénynél stresszt vált ki, nem fejlődik kellő számú virágrügy, ami meg is határozza a következő év kilátásait. Ősszel azután a rügyek megerősödnek, felkészülve a téli hidegre. Utóbbi nem feltétlenül fagyokat, csupán 8°C alatti hőmérsékletet jelent. Az ilyen lehűlési időszakok nemhogy károsak, egyenesen szükségesek a rügyek további, tavaszi fejlődéséhez. (Ez az ún. hideghatás, ami a hótakaró révén kedvező pl. a gabonafélék fejlődésére – ref.). Előbbiek alátámasztására példaként említhetjük a körtét (Pyrus communis) vagy a diót (Juglans regia) – mindkét gyümölcs hidegigénye télen 700-800 órát (29 – 33 napot) tesz ki, amikor a hőmérsékletnek 8°C alatt kell lennie.

Az akác esetében a nedvkeringés megindulása és a rügy „megpattanása” (Észak-Olaszországban, de néhány nap eltéréssel nálunk, az Alföldön is – ref.) egybeesik a kajszibarack március közepi virágzásával. A méhészek ritkán figyelnek erre a kritikus időszakra, feltételezve, hogy az akácrügyek még alvó állapotban vannak. Ha az elsődleges virágrügyeket ilyenkor fagy éri, azok elpusztulnak, márpedig ezektől várható a nektárképződés, méhésznyelven a mézelés. Az ezután, a természet afféle kármentéseként fejlődő másodlagos virágrügyek viszont nem, vagy alig választanak ki nektárt (ahogy ez nálunk pl. az idén, 2020-ban be is következett – ref.). E fontos mézelő növényünk esetében a mézelésének optimális hőmérsékleti feltételei a következők: virágzása időtartama alatt az éjszakák ne legyenek 14°C-nál hűvösebbek, a nappalok pedig 25°C-nál melegebbek.

Különösen az utóbbi években az akác virágzásában két, egymástól elütő jelenség figyelhető meg. Az egyik esetben a virágzás még azelőtt megindul, mielőtt a lombozat egyáltalán fakadna és kifejlődne (1/a. kép).
A második esetben (1/b. kép) csak a levelek és a lombozat kialakulása után indul meg a virágzás. Az első esetben a növény még vegetatív időszakában van, rendelkezésre álló energiaforrásai, amelyekből cukrok képződnek, az előző évben szintetizált keményítők.

A rügyfakadáskor a csúcsrügyekben giberellinsav, egy növényi hormon termelődése indul meg, amely a diasztáz enzimek szintézisét váltja ki.

A diasztáz enzimek olyan vegyületek, amelyek a keményítők makromolekuláit egyszerű szőlőcukorrá (glükózzá) bontják – legismertebb képviselőik az α- és β-amiláz-típusok. Ezek, mint általában az enzimek, pontos reakció-kinetika szerint lépnek működésbe, más szóval aktivitásuk sebessége, intenzitása a hőmérséklettől függ (2. ábra).


Az ábrából látható, hogy az α-típusú amilázok aktivitása szempontjából a 30°C hőmérséklet az ideális. De hogyan függ ez össze az akác mézelésével? A feltételezés szerint úgy, hogy az említett enzimek aktiválódása (amely, mint láttuk, meghatározott hőmérsékleti értékekhez kötött) szükséges a nektárban lévő cukor képződéséhez. Bár egyelőre csupán feltételezésekre hagyatkozhatunk, bizonyos, hogy az említett hormonszint, ill. annak nem kellő mértéke és a lombozat fejlődése között valamiféle összefüggés van, ugyanis a növény számára fontos cukorigény nem fedezhető a gyökér tartalékaiból; ahhoz a fejlődő levelek segítségével a fotoszintézis megindulása szükséges. Ilyenkor az akác nektárképződéséhez kellően, olyan magas hőmérséklet szükséges, amely gyorsítja az említett biokémiai folyamatokat. Mindez azonban nem jelent automatikusan kiugró, mérhető gyarapodást, mivel az optimális fészekhőmérséklet fenntartása önmagában jelentős fogyasztással jár.

Összefoglalva, az utóbbi évek tapasztalatai alapján a nagy virágtömeg nem jelent feltétlenül mézelést.

Egymással kölcsönhatásban lévő biokémiai folyamatokról és egyéb tényezőkről (pl. a hőmérsékletről) van szó, amelyek pl. az enzimatikus folyamatok révén a nektárban lévő illó szerves vegyületek képződését, szintjét, ezáltal a virágok méheket vonzó hatását befolyásolhatják.

A szakirodalmat böngészve, különösen a magyar, a kínai és a koreai kutatások a különböző akácklónok genetikai válogatásának (szelekciójának) fontosságára hívják fel a figyelmet. A szelektált klónok, ill. az azokból létrehozott akácfajták közül a szerző megemlíti a „Debreceni-2”, ill. a „Beijing” típusokat. Előbbi virágonként akár 5 µl nektárt termelhet, bőséges és elhúzódó virágzás jellemzi. A kínai nemesítés elhúzódó virágzásával és szárazságtűrésével tűnik ki.

Az utóbbi évekre jellemző időjárási anomáliák, a szelektált változatok hiánya nem sok jóval kecsegtetnek az akác jövőbeni mézelését illetően. Az sem ad optimizmusra okot, hogy a szakhatóságok e növényfajt – erdőgazdálkodási szabályozás formájában – invazív (idegenhonos, özön-) növénynek tekintik, holott szélesebb körű hasznosítása pl. a vízgazdálkodás, a kopár dombok erdősítése miatt indokolt lenne.

Daniele Alberoni cikkét a „L”Apis” 2020/3. számából
ismertette: dr. Tóth György

Forrás: Méhészet