0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Az etetés különböző módjai

A méhészeti szezon egészében nagyon sok fizikai munkát kíván, ami a legdrágább a költségeink közül, nem beszélve egészségünk megőrzéséről. A saját méhészetemben eddig alkalmazott etetési technológiákat szeretném bemutatni. Remélem, tudok némi segítséget nyújtani tapasztalásaim megosztásával.

A változó időjárási körülmények miatti kevesebb termés és a növekvő méhegészségügyi kockázatok egyre inkább nem teszik vonzóvá ezt a szakmát. Hirdetéseket böngészgetve az eladó méhcsaládok száma és komplett méhészetek felszámolása számomra azt mutatja, hogy sokan nem tudják rentábilissá tenni a tevékenységüket.

A versenyképességet az egyre szélesedő támogatások köre növeli, mi magunk pedig a költségeink csökkentésével tudjuk azt segíteni.

Mivel az élőmunka jelenti az egyik legnagyobb költséget vállalkozásunkban, ezért ennek csökkentése legyen az elsődleges célunk. A tavaszi és nyári serkentés, a telelő élelem feletetése is a munkás feladatok közé tartozik. E munkafolyamat eszközeinek jó megválasztásával csökkenthetjük költségeinket.

Kezdetben, még „gyalogkaptáros” méhész koromban (ma már konténeres vagyok), a fából vagy alumíniumból készült etetőtálcákat alkalmaztam. Nem volt megterhelő, a kaptár tetejét bal kézzel megemeltem, jobb kézzel pedig öntözőkannából a szirupot rostaszöveten keresztül az etetőbe öntöttem. Az állomány mérete nem indokolta a szivattyús szirupkijuttatást. (Nagyobb állománynál viszont már ez nem nélkülözhető.)

Ez a kezdeti módszer konténerben, főként a szekrényes kivitel miatt, elég nehézkes volt.

Ajtó levétele, füsttel a méhek nyugtatása, szirup etetőbe öntése, ajtó visszahelyezése. A felső soroknál fokozottan időigényes és fárasztó ez a feladat. Serkentésnél napi 2-3 dl szirup beöntése több munkát adott, mint amennyi eredményt hozott.

E hátrányok miatt olyan megoldáson gondolkodtam, amivel az etetésre fordított munkaidő jócskán lecsökkenthető. Amikor rátaláltam a „zümi-szürcsi” etetőrendszerre, nagyon megörültem. „Első látásra” a rendkívül gyors szirupkijuttatás miatt hamarosan minden konténert elláttam ezzel a hatékony megoldással.

Egy központi szivattyús egységet alkalmaztam.

A négy konténert sorba kötöttem, és így nagyon rövid idő alatt meg tudtam etetni. 1:1 arányú vagy hígabb szirupnál rekord idő alatt, kb. 30-35 perc alatt végzett a rendszer a 240 család etetésével. Csak a szirup utántöltésére kellett figyelni. Telelő élelem feletetésénél a sűrűbb, 2:1 arányú szirupnál az etetési idő jócskán a duplájára emelkedett. Ilyenkor egyszerre csak 120 családnak juttattam be az élelmet. De mint mindennek, ennek a rendszernek is vannak hibái. Az egyik nagy előnye egyben nagy hátránya is. Nem kell a kaptárokat kinyitni a szirup bejuttatásához. Ez azért hátrány is egyben, mert így a következő etetésnél nem látjuk, hogy elfogyott-e a szirup.

Mivel az állományban vannak gyengébb családok is, melyek elsősorban a tavaszi hűvösebb éjszakákon nem szívják fel maradéktalanul az egész mennyiséget.

Ezt én, mint méhész nem ellenőrzöm, mert az sok munka lenne. Néhány nap múlva ezeknél a gyengébb családoknál az a jelenség következik be, hogy az etetés után a kijárón elkezd kifolyni az etetőből túlcsorduló szirup. Mivel az etetést, serkentést általában hordástalan időszakban végezzük, ezért intenzívebben jelentkezik a kutatás. Konténernél fokozottabb ez a probléma, mivel sok család van kis helyre zsúfolva. Ha a felső sorban folyik ki a szirup a kijárón, akkor az alatta lévő két család röpdeszkájára csorog, ezáltal még intenzívebb a kutatás. Meg kell még említenem azt az előnyét, hogy a rendszerhez tartozó etetőtálca alacsony, és így a kitelelt méhcsalád fölé a keretekre, a téli takaró alá behelyezhető.

A tálca közepén feljárva könnyen a sziruphoz jutnak a méhek.

Működési elve: a konténer felső részén a tető alatt futó 20-as átmérőjű fővezetékről vannak leágaztatva a kapilláris csövek, melyek a kaptárok első falán futnak minden családhoz. A kapilláris csövekben áramló folyadék mennyiségét és nyomását csepegtető gombák szabályozzák. Így jut minden etetőbe ugyanakkora adag. Ezt a technológiai megoldást elsősorban a híg (1:1) szirupos serkentő etetéshez ajánlom.

A sűrű telelő élelem beetetéséhez magam is más megoldáshoz folyamodtam.

Hűtőtasakokba töltöttem  a megfelelő adagot (1,2-1,5 liter) és azt a keretek tetejére helyeztem. A vékony falú tasakokat a méhek kirágják és kiszívják belőle az élelmet. Az első adag a szoktatás, utána a többit már gyorsabban elviszik. Meg kell tanulni a méheknek, hogy kirágás után bőséges élelemhez jutnak. Augusztus végén felmérem minden család élelemkészletét, és a szükséges pótlást egy menetben a fészek tetejére rakom. Akár egyszerre 5-6 zacskót is. De mégis, mi nem tetszik ebben az etetési módozatban?

– Nagyon sok hulladékot generál.

– Kifolyik a szirup a méhek nyakába, ha túl nagy lyukat rágnak a zacskóra.

– Szállításkor az otthon megtöltött zacskókból 15 megy egy húsos ládába. A telephelyre szállítás alkalmával mindig volt néhány láda, amelyben kifolyt egy zacskóból egy kevés szirup. Vagy a hibás bekötés, vagy a hibás tasak miatt. Az ok lényegtelen, de a végeredmény bosszantó.

A jövő: ebben az évben próbáltam az 5 literes műanyag vödröt légfékes etetőként.

15 db 2 mm átmérőjű furattal ellátott tetőn keresztül 4-6 nap alatt ürül ki a vödör. 9 furattal 7-10 nap. A szirup erjedését ecet és HiveAlive hozzáadásával gátoltam. A légfék kialakulásáig némi szirup kifolyik. Az élelem padlóra folyását úgy akadályoztam meg, hogy egy húsos ládára helyezett szűrőre fektettem a vödröt.

Amíg a következő kaptárt kinyitom, a légfék kialakul és már nincs is csepegés.

Első tapasztalataim pozitívak, de átfogó vélemény kialakításához még további tesztelésre van szükség.

Összefoglalva a különböző etetési módszereket, elmondhatom, hogy elsődlegesen az állomány mérete és a tartás technológiája határozza meg, hogy melyik a legmegfelelőbb választás. Nagy, gyalogkaptáros állománynál a szirup szivattyúval tálcába juttatása jó választás. Konténernél inkább olyan megoldást javaslok, amelynél ritkán kell kaptárt nyitni. Ilyen lehet a „zümi-szürcsi”, a zacskó vagy a légfékes etetés. A légfékes etető pozitívuma még az is, hogy kevésbé okoz örömrepülést. A módszer kiválasztásánál még fontos szerepet játszik az is, hogy a méhészetünk telephelyén van-e áramellátás.

A legtöbb szirupkijuttató szivattyú 220V-tal működik.

A legmegfelelőbb technológia kiválasztásánál mérjük fel a munkaidő szükségletét, és törekedjünk arra, hogy a legkevésbé ingereljük méhcsaládjainkat!

Forrás: Méhészet