Alapvető feltételek
A növények vetés útján történő szaporításának legnagyobb előnye, hogy így jóval olcsóbban jutunk zöldséghez, vagy dísznövényhez, mintha palántát, vagy kifejlett növényt vennénk. A magok optimális csírázásához néhány fontos feltétel szükséges, ám pár apró trükkel mi is gyorsíthatjuk e folyamatot.
Ha a körülmények megfelelőek, megkezdődhet a csírázás. A mag csírázása víz felszívásával indul meg, melytől földuzzadva saját maghéját szétfeszíti, fölrepeszti.
A csírázásához a magnak mindenekelőtt megfelelő hőmérséklet és nedvesség szükséges. Először tehát vízhez kell juttatnunk, hogy ebből a tömegéhez viszonyítva 30-100 százaléknyi mennyiséget felvegyen. A vízfelvételhez megfelelő hőmérséklet is kell.
A magcsírázásához vízen és megfelelő hőmérsékleten kívül más nem kell, ám amint megjelentek a gyökérkezdemények és a sziklevelek, már ennél jóval több tényező (fény, tápanyagok stb.) megléte válik szükségessé.
Magkezelési eljárások
A magkezelési eljárásokkal egyrészt gyorsíthatjuk a csírázást, vagy valamely ahhoz szükséges feltétel hiánya esetén is megoldhatjuk, hogy a mag kelése beinduljon.
Takarás: másik lehetőség, hogy a friss vetést – legyen cserépben, vagy szabadföldön – fóliával letakarjuk. A módszer előnye, hogy megakadályozza a nedvesség kipárolgását a talajból, így azt nem kell öntözéssel visszapótolnunk a csírázásig.
Rétegzés: elfekvésre hajlamos növények magvainál alkalmazzuk, melyek csírázása hosszú időt is igénybe vehet. Fák és díszcserjék magvai között találunk gyakran olyanokat, hogy egyenetlenül csíráznak. Ezt úgy kell elképzelni, hogy elvetünk például 100 szem magot, amiből két hét alatt kicsírázik 7-8 darab, további három hónap alatt még 15-20, a maradék pedig lehet, hogy csak egy év múlva.A csírázás akkor indul meg, amikor az előbb említett csírázás gátló, inhibitor anyagok kiáznak a magból.
A módszer lényege, hogy a magokat elvetjük a homokba, és a homokot nedvesen tartjuk, ám hűvösben, így a csírázás az alacsony hőmérséklet miatt nem indul be, de a nedvesség kiáztatja az inhibitor anyagokat. 2-3 hónap elteltével, amit tavaszra vagy kora nyárra szokás időzíteni, a vetést tartalmazó tálcát meleg helyre rakjuk, így már a hőmérséklet sem lesz akadálya a csírázásnak. Ha mindent jól csináltunk, kis szerencsével 60-70 százalékos kelést érhetünk el így pár héten belül.
Vágás, csiszolás: egyes magok nem az előbb említett csírázás gátló anyagokkal védik utódaikat, hanem vastag héjjal. Ilyen a dió, mogyoró stb. A vastag héj a kis mennyiségű vizet nem engedi át, csak akkor képes átnedvesedni, ha kiadós esőzés, vagy öntözés miatt hosszabban nedves a talaj.
Az ilyen magok kelésgyorsítását bemetszéssel vagy csiszolással szoktuk gyorsítani. A vágást éles szikével, a csiszolást finom dörzspapírral végezzük. Arra figyeljünk, hogy ne a csírarészeknél, hanem a mag azon oldalán végezzük ezt a beavatkozást, ahol a sziklevél helyezkedik el benne. Ha az kicsit megsérül, az sem nagy gond, hiszen a lomblevelek megjelenésével a sziklevelek funkciója is rövidesen megszűnik és lehullnak. A vágás, csiszolás lényege, hogy e kemény maghéjat egy részen elvékonyítsuk, vagy átvágjuk, így itt a víz bejut a magba, és gyorsabban megindul a csírázás.
Magkezelési eljárások közé tartozik a csávázás is, ami nem csak vegyszerekkel képzelhető el. Mikróbaölő hatású növényi illóolajokkal, vagy akár kamillateával (abban áztatva a magokat) fertőtleníthetjük azok felületét, ígya maghéjon megtapadt kórokozók nem fertőzik a csírát.
Hogy az itt leírt kezelési eljárások közül mikor melyiket alkalmazzuk, az az adott növényfajtól jelentősen függ.
A vágást és a csiszolást értelemszerűen apró magvú növényeknél nem tudjuk alkalmazni. Kis gyakorlással azonban egy-két szezon alatt belejöhetünk a dologba, és helyesen alkalmazva e módszereket, gyorsíthatjuk a magok kikelését.
