A kecske a szegény ember tehene – sokszor hallottuk ezt a mondatot, amióta beléptünk a vidéken élők sorába, és a tyúkok, kacsák, juhok mellé kecskéket is álmodtunk a gazdasági udvarba.
Ezért is jelenthet hasznos segítséget a Kecsketartás – Gondozás, ápolás, sajtkészítés, hústermékek című könyv, amely rendkívül alapos útmutatókkal szolgál akár a teljesen kezdőknek, akár azoknak, akik már jó ideje foglalkoznak a kecsketartással, de rendre akadnak kérdéseik az állatok etetésével, tartásával, almozásával, a hús vagy sajtkészítéssel, valamint a születendő utódok felnevelésével kapcsolatban. Mindezt a kötet olvasmányosan teszi, kerülve a sokszor idegenül hangzó latinos kifejezéseket és nyakatekert tudományos elemzéseket, s nem titkolva a vidám lényű, játékos, s gyakran az egész család kedvencévé váló kecskék melletti elköteleződésüket. A szerzők előszavukban hangsúlyozzák: egyre szélesebb körben terjed az a vágy – s erre a COVID-időszak tapasztalata csak rásegített, tesszük hozzá mi –,
A könyvben részletesen foglalkoznak a hús és a tej előállításának mozzanataival, a kecskesajtokhoz és savanyútej-készítményekhez pedig külön receptúrákat is mellékelnek. Így aztán ha bárkinek gondot okozna, milyen hőmérsékleten, mennyi ideig és mekkora intenzitással köpülje a tejszínt, amíg kecskevajat kap, illetve milyen technológiát igényel az aludttej, a kefír, a joghurt vagy az író előállítása, az praktikus segédanyagként használhatja a leírtakat.
A bütyök, a húzogató és a marok
A mindennapi farméletben sok olyan apró jelenség, probléma akad az utunkba, amit nem is olyan egyszerű megoldani, főként, ha nem vagyunk szakképzettek, vagy sosem dolgoztuk még állattartó telepen, netán családunkban mi vagyunk az elsők, akik kecsketartásra adták a fejüket. E sorok írójának például leginkább a fejéssel gyűlt meg a baja, miként azt korábban ehelyütt meg is osztottuk az olvasókkal.
Jobban jártunk volna, ha készítünk egy fejőállást, vagy előtte gyakoroljuk a kézmozdulatokat, így ugyanis az első kísérleteink csúfos kudarcot vallottak: a kecske eltáncolt, hol a vödröt borítva fel, hol majdnem minket. Ha hamarabb elolvassuk a könyvet, talán beruházunk egy kisebb fejőgépbe, arról ugyanis azt írják: „a kecsketartók nagy része nem kellően tájékozott a gépi fejéssel kapcsolatban. A kecskéket minden probléma nélkül lehet fejőgéppel fejni, és a gépekkel szemben támasztott követelmények sem különlegesek.” De hasznos útmutatókat kaphattunk volna a kézzel történő fejésre is, olyannyira, hogy a különféle technikákat részletesen is leírják, így akit érdekel, elmélyülhet a bütyökfejés, a húzogatófejés és a marokfejés megannyi rejtelmében. Sőt, mindehhez rajzos illusztrációkat és magyarázó szöveget is mellékelnek a szerzők, ami a könnyebb megértést segíti.
A könyvből kiderül például, hogy az ivarzás elindítására vagy szinkronizálására akár gyógyszerek is alkalmazhatók, de hatékony lehet ehhez a programozott világítás: a nappalok és éjszakák arányának megváltoztatásával, s így az őszi időszak „színlelésével” az ivarzást előbbre lehet hozni. Beszéltünk korábban olyan juhásszal, aki tudatosan alkalmazott ilyesféle módszert annak érdekében, hogy a bárányai ne a húsvéti nagy dömpingben szülessenek, amikor az értékük emiatt kevesebb, hanem korábban, így ezt a történetet is megerősítve láttuk.
Kölcsönbak vagy saját?
A legtöbb, hozzánk hasonló udvarban a bakkecske igazából csak nyűg, hiszen hasznossága alig pár napra korlátozódik, etetni viszont egész évben kell, ráadásul nem minden ilyen jószág „kezes bárány”.
A mesterséges termékenyítés lehetséges megoldás, eredménye nem feltétlenül százszázalékos, és az is nehezíti a dolgunkat, hogy a környéken nem mindig találunk erre a feladatra szakembert. Ha pedig messziről érkezik hozzánk, az alaposan megdobhatja a mesterséges termékenyítés összegét. Vagyis, ha osztunk-szorzunk, hamarosan belátjuk, hogy ez a művelet nem gazdaságos akkor, ha csupán egy-két állatunk van. Másik megoldás a bérnemzés, vagyis ha kölcsönbakot hozunk a házhoz, netán a mi kecskénket visszük a fiús udvarba. Itt a szállítással akadhatnak nehézségeink, s azzal is, hogy vajon miként viselkedik az átengedett hím egy idegen környezetben, illetve fordított esetben hogyan érzik magukat egy másik udvarban a saját jószágaink.
Gazdája javaslatára egy rongydarabra szagmintát vettünk a mi kecskéinktől, remélve, hogy emiatt könnyebben követ majd minket.
Kezdő kecsketartóként persze nem könnyű eltalálni a pároztatás megfelelő időpontját. A jelek felismeréséhez szintén segítséget nyújt a könyv, miként ahhoz is, hogy később hogyan ismerjük majd fel a vemhességet, mit tegyünk, vagy mit ne tegyünk az ellés idején, hogyan bánjunk a gidákkal, miként lehet azokat az elválasztás után tejpótló tápszerrel nevelni. S persze ott vannak még az egyéb teendők, a takarmányozástól kezdve egészen a körmölésig. Etetni minden nap kell, de arra már több elmélet is létezik, hogy a kaszálók és legelők növényei, a gabonafélék, az ágak és lombok milyen arányban szerepeljenek az étrendben, s az sem mindegy, hogy gidát vagy épp ellés előtt álló anyakecskét táplálunk.
s szívesen fogyasztják a sok csersavat tartalmazó növényeket, amelyeket a többi állat rendszerint elutasít – derül ki a könyvből.
A kecskék egészségének védelme, betegségtüneteik felismerése, azok kezelése fontos és nagyon részletesen kidolgozott fejezet, a külső és belső élősködőkön át a felfúvódáson keresztül az akár emberre is átterjedhető brucellózisig mutatva be ezek előfordulásait. Néhány szakasz a kiadványban az eredeti kiadásnak megfelelően kifejezetten a németországi adottságokra reflektál, például emígy: „A kecskék friss vagy mélyhűtött spermával végzett mesterséges termékenyítése Németországban eddig nem tudott elterjedni. Más országokban, például Franciaországban értékes tenyészbakok szaporítására kihasználják annak előnyeit.”
Összegzésképp elmondható: jól megírt, logikailag átlátható, profin megszerkesztett, informatív, mégis olvasmányos könyvet tartunk a kezünkben, amit – ha elakadunk a saját utunkon –, kezelhetünk útmutatóként, sorvezetőként vagy épp baráti segítségként is.
Doros Judit
