A legfurcsább kétségkívül az észak-amerikai folklórban elterjedt agancsos nyúl, azaz jackalope, aminek nevét a jackrabbit és az antelope szavakból mosták össze. Egy állatkitöméssel is foglalkozó vadász, Douglas Herrick és bátyja mezei nyúl fejéhez erősítette egy amerikai antilop agancsát, és eladták egy wyomingi szállodának az 1930-as években. Ekkortól terjedtek el a nyúltilop-preparátumok, sőt, jelenleg is akad taxidermista, aki ilyeneket készít.
Bár a nyúltilop-ábrázolások a világ más részein és korábbi évszázadokban is fel-feltűntek, a természettudósok a 18. században elvetették, hogy valóban létezne ilyen faj. Ma azonban úgy vélik,
A világ legnagyobb nyula címet egy flamand óriásnyúl, Darius állította fel a Guinness Rekordok Könyvében 1,2 méter hosszúsággal és 23 kiló súllyal 2010-ben. Tavaly azonban átvette tőle a trónt a fia, Dave, aki már két évesen huszonöt kilót nyomott.
Ő is csak kifutó lehetett volna
A kutatók ezt annak tulajdonítják, hogy nem volt természetes ellensége.
A legmesszebbre biztosan a Marfusa nevű nyúl jutott, akit két kutyával küldtek szub-orbitális űrutazásra a szovjetek 1959-ben. A trió a korabeli híradások szerint egészségesen tért vissza, és még abban az évben postai bélyeget adtak ki a tiszteletükre Romániában.
A világ legelismertebb nyula a kilenc éves Bini Los Angelesben. YouTube-csatornája több mint 226 ezren iratkoztak fel, Facebook-oldalát 521 ezren követik, videóit milliók nézik, webáruházában pedig 500 dollárba kerül egy három képet tartalmazó kollekció.
Ausztráliában, ahol a nyúl behurcolt állat, és kártevőnek tartják, megpróbálták helyette húsvéti jelképként is a bilbyt, a hozzá hasonló őslakó erszényest népszerűsíteni. Bár az ausztrál áruházakban húsvét környékén tipikus látvány a csokoládé bilby, a gyerekek egyelőre a nyuszira szavaznak.
A mocsári nyúl (Sylvilagus aquaticus) az Egyesült Államok délkeleti részén honos. A többi nyúltól eltérően területvédő magatartást mutat és remekül úszik.
A mocsári nyúl valószínűleg egy ragadozó elől menekülve úszott Jimmy Carter csónakja felé.
Vannak díjugrató, birkaterelő és gyógyító nyulak – a Kaposvári Egyetem kutatása szerint csökkentik a kisiskolások szorongását -, de az egyik legkülönlegesebb állat a világon a Jorunna parva fajhoz tartozó tengeri csiga, köznyelven „tengeri nyúl”. Főként Japán és a Fülöp-szigetek partjainál él. „Nyúlfülei” valójában apró érzékelők.