Back to top

Vezúv, a parancsnoki ló nyugdíjba vonult

Idén áprilisban a magyar lovasélet peremén különleges esemény történt: a magyar rendőrség, egyben a Nemzeti Lovas Díszegység parancsnoki lova, Vezúv nyugdíjba vonult. Életútja során számtalan eseményen bizonyította rátermettségét, méltón jelenítve meg a somogysárdi ménesben végzett lótenyésztői munkát.

2015. március 15-én
A magyar rendőrség 1993 és 2007 között saját ménest működtetett Somogysárdon ORFK Lovasbázis néven, ahol Vezúv 2002. március 6-án látott napvilágot a tenyésztésben egyik legmegbízhatóbb kancától (Surdut Júdea), és a díjlovaglásban kipróbált, Komjáthy György által lovagolt Hatalomtól. A párosításból még korábban két kancacsikó született, de méncsikó csak ő. A kiemelkedően jó viselkedéssel, vérmérséklettel és idegrendszeri tulajdonságokkal rendelkező tenyészállatok csikói a rendőri munkában kiválóan helytálltak.

Hatalomnak a ménesben kicsivel több mint kétszáz utóda született, ebből kis híján negyven kanca-, és csak egy ménivadék rendelkezett törzskönyvi számmal.

Az anyának kilenc csikója született, amelyből a Sámson nevű sárga herélt a holland rendőrségnél szolgált. Anyai oldalon öt kancatestvérének tizennyolc utóda született, amelyekből jelenleg még négy szolgál rendőrlóként, ezzel is bizonyítva a tenyésztési vonal alkalmazhatóságát a rendvédelmi területen.

Az évjáratában hamar feltűnést keltett Vezúv, megfelelő mérete és küllemi jegyei miatt kiválasztásra került és egész fiatalon, 2004. november 17-én érkezett meg a rendőrség Mosonyi utcai istállójába, Budapestre. A belovaglására kijelölt Füzi Balázs Zoltán r. törzszászlós – a Fáy András Mezőgazdasági Szakképző Iskolában végzett lótenyésztő – visszaemlékezése alapján a nyugodt vérmérsékletű méncsikó kiképzése jól haladt, a játékos, ugyanakkor fegyelmezett viselkedése miatt herélése fel sem vetődött.

A 2001-ben alakult Nemzeti Lovas Díszegységben a pej sor meghatározó egyede lett, tulajdonságai miatt beválasztásra került a nyolclovas huszárkeretbe, amely a nemzet búcsúja alkalmából utolsó útjára kísérte az aranycsapat kapitányát, Puskás Ferencet 2006. december 9-én a róla elnevezett stadionban.

A Parlament előtt
A ló bátorsága mellett kiegyensúlyozott jelleme és megbízható teljesítménye hamar felhívta magára a figyelmet és parancsnokiló-jelölt lett. A Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály III. Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály Lovas Alosztály vezetője, egyben a Nemzeti Lovas Díszegység második parancsnoka, Farkas József r. alezredes 2014. június 17-én adta át a lovassági alakulat irányítását Madarász Róbert r. őrnagynak, így a parancsnoki ló „személyében” is változás történt, és a 12 éves Vezúv került a lóállomány élére.

Ettől a naptól kezdve ő vezette fel és határozta meg a magyar lovashagyományok megjelenítését az állami protokollban, a nemzeti ünnepeken, emlék- és gyásznapokon.

A köztársasági elnöki fogadásokon éppúgy ő vezette fel az érkező külföldi delegációkat, ahogy például a Nemzeti Vágtát megnyitó tiszteletkört is ő vezette. A Papp László Sportarénában megrendezett Lovas Világkupákon bemutatott 32 lovas huszárkarüsszelben két alkalommal volt „élló”, legutóbb 2016-ban a Monarchia Keringőn. Szerepelt a Kincsem című film „berlini istálló” című jelenetében.

„A nyugalom és a bátorság, amit Vezúv adott minden feladaton, felemelő érzés volt. Magabiztos ménként szeretett elöl menni, legyen szó ünnepségről, vagy éppen egy labdarúgó-mérkőzés rendőri biztosításáról” – mesélte Madarász Róbert őrnagy.

A rendőri munka során parancsnoki lóként a kiemelt eseményeken vett részt, így az emlékezetes 2015. szeptember 4-i Magyarország–Románia válogatott labdarúgó-mérkőzésen is, ahol a magyar szurkolók rendbontása miatt a lovas rendőrökre is szükség volt az Üllői úton. „Felejthetetlen élmény volt, ahogy Vezúv gond nélkül megugrotta az elénk rögtönzött – kukákból és kidöntött jelzőlámpa-oszlopokból épített – barikádot, a szurkolók legnagyobb meglepetésére”. Néhány nappal később pedig már a déli határszakaszon teljesített szolgálatot, ahol az illegális migráció okozta élethelyzetben a határzár előkészítése zajlott. „Emlékszem, a nemzetközi sajtó előszeretettel jelentkezett be a helyszínről lovas rendőrökkel a háttérben, vagy közvetlen mellőlünk. Jó érzés a lovadat látni a hírekben a világ legnagyobb hírcsatornáin.”

A nemzetközi lovasrendőr-versenyeken is helytállt Vezúv. Legemlékezetesebb, amikor a lengyel lovas parancsnok Grzegorz Wypchlak Kiskunhalason versenyzett vele 2016-ban. A páros méltón jelenítette meg a magyar-lengyel barátságot, egy hibapontot vétve az összetett rendőri akadálypálya-versenyen.

A szerteágazó rendőri munkában Vezúv olykor gyerekeket fogadott az istállóban, bemutatókat tartott családi napokon, iskolai rendezvényeken, rendszeresen szerepelt kulturális eseményeken.

Az oktatásból is kivette részét, visszatérő vendége az Állat­orvostudományi Egyetem „élő anatómiaóráinak”, ahol dr. Sótonyi Péter professzor előadásán segíti az elsőéves hallgatók tanulását. „Ez megtisztelő feladat minden évben. Fontos, hogy a hallgatók első benyomásai életre szólóak legyenek, motiválja őket a tanulásra és a fejlődésre, ugyanakkor professzor úr a lehető legnagyobb biztonságban tudja előadását megtartani, amelyre Vezúv az egyik legalkalmasabb barátja. A hallgatók mellett évről évre egyre nagyobb a sajtóérdeklődés is az órákon, ahol már maga a ló tanterembe vezetése és színpadra állítása is magával ragadó benyomást kelt. Jó érzés látni az istállóba érkező, már végzett állatorvosokat, akik Vezúvot megismerve rögtön felidézik tanulmányaikat és első anatómiaórájukat.”

A minden feladatra alkalmas, sokak által kedvelt ló azonban élete derekán súlyos sérülést szenvedett a jobb első lábán a Kossuth téren, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökének katonai tiszteletadással egybekötött ünnepélyes fogadtatásán. Hosszú rehabilitációt követően ismét lovagolható lett, egészsége érdekében tartalék parancsnoki lóként átadta a vezető szerepet a Mezőhegyesről érkező ifjú nemzedéknek, egy nóniusz fedezőménnek.

Vezúv tulajdonságai rendőri szempontból kivételesek, és felmerült sikeres ménvizsga esetén a tenyésztésbe állítása.

„Amikor előálltam az ötletemmel, láttam a korábban Somogysárdon dolgozó kollégáim szemében egy olyan örömet, amely önmagában késztet a mai napig, hogy megvalósítsam e féltve őrzött tervemet. Célkitűzés, hogy a még tenyésztésbe fogható kancák felkutatásával a somogysárdon végzett tenyésztői munka sikere, a vérvonal továbbörökítése biztosítva legyen. A született csikók a méneskönyvbe bejegyezve méltó emléket állíthatnának Somogysárd örökségének” – mondta Madarász Róbert.

Az első lépések megtörténtek, Vezúv sikeres ménvizsgát tett magyar félvér fajtában, és az elsőként felkutatott, Ballada (2005) nevű kancával hamarosan találkozik új lakóhelyén, Dunaföldvár mellett egy hatalmas legelőn. Boldog, hosszú nyugdíjas éveket kívánunk!

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2021/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hibátlanul hajtottak versenyzőink

Bányavölgyi Donáta, a Nemzeti Lovas Színház művésze nyerte a III. ÁTE Fogathajtó versenyt. Munkatársaink, Dohány Árpád és Halmos B. Ágnes ugyan hibátlanul teljesítették a pályát, de nem jutottak a döntőbe.

Vecsés volt az Európa-bajnokságra készülő négyesfogathajtók felkészülésének következő állomása

Nyolc nemzet közel 90 fogathajtója versenyzett június 3. és 6. között Vecsésen. Indultak a szeptemberi budapesti Európa-bajnokságra készülő négyes- és a hollandiai világbajnokságra készülő kettesfogathajtók is.

Májusi eső aranyat ér...

A díjlovasversenyek történetében egyedülálló eseménynek lehettünk tanúi a szilvásváradi Lipicai Lovasközpont hatalmas lovasstadionjában.

Szeptemberre megújul a Mezőhegyesi Szakképző Iskola épülete

Május 14-re befejeződtek az írásbeli érettségi vizsgák Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok iskolájában. Az utolsó két napon a rendészet és közszolgálat ágazati képzésben résztvevők szaktárgyi vizsgáját, illetve biológia érettségit tartottak. Az intézményben a 2020/21-es tanévben összesen 28-an érettségiznek.

Az egyes szintek bírálata a díjlovaglásban

A díjlovaglóprogramok a kiképzési skála felépítése nyomán fokozatosan és szintenként egymásra épülve tagolódnak alaposztálytól a nagydíjig. Ezek a szintek a helyes kiképzési elveket követve bizonyos mérföldköveket jelenthetnek a lovas számára, egyfajta kontrollt, amiben a sorrend betartása rendkívül fontos.

Szilvásvárad Masters Nemzetközi Díjlovagló verseny a Szalajka-völgyben

A három lovassport szakágat összefogó Szilvásvárad Masters versenysorozat első állomásaként 2021. május 21-23. között Nemzetközi Díjlovagló Versenynek (CDI3*, CDIY, CDIJ, CDIP, CDICh-A, CDIYH) ad otthont a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont.

Mezőhegyesen készültek a FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra versenyzők

Az akadályhajtás versenyszámmal ért véget a május 6-9. között rendezett nemzeti fogathajtó verseny Mezőhegyesen. A résztvevő 74 fogat között indultak a szeptemberi budapesti Európa-bajnokságra készülő négyesfogatok, a magyarok mellett cseh, osztrák, román versenyzők is starthoz álltak.

Nagy mezőnyök, technikás pályák

A szabadtéri díjugratószezon második hétvégéjén a kecskeméti Airvent Lovas Club – Pataki Ménes volt a legnépesebb verseny szervezője; a Bács-Kiskun megyei helyszín közel 600 startot regisztrált a háromnapos országos minősítőversenyen.

"Állati" Baby boom a MATE-n

Igazi baby boom van a MATE Kaposvári Campus Vadgazdálkodási Tájközpontjában. A törpekecskét, bivalyborjút, hidegvérű ló és szamár csikót óvó figyelem veszi körül. Ennek köszönheti életét Teri gida is (akit nem táplált az anyja), ugyanis az állatgondozók cumisüvegből etetik az apró jószágot.

Állattartó telepek kisebb értékű fejlesztéseit támogató pályázat nyílt

Harmincmilliárd forint keretösszeggel, állattartással foglalkozó gazdálkodók számára hirdetett újabb pályázatot az agrártárca - jelentette be Nagy István agrárminiszter.