A valóban öntözött területeken belül közel 30 ezer hektárt képvisel a halastavak területe, ami jól mutatja, hogy az aszálynak leginkább kitett szántóterületeinkből mindösszesen 70-75 ezer hektárnyit öntözünk! Ez rendkívül kevés, és igen veszélyeztetetté, az évjáratnak kitetté teszi a hazai növénytermesztést. Mindenképp változtatni szükséges a helyzeten, erről az alacsony szintről el kell rugaszkodnunk, az öntözött szántóterületek nagyságát növelnünk kell.
A szántóföldi zöldségnövények és a vetőmagtermesztő területek öntözése kiegyenlített, évről évre stabil méretet mutat. Ezek a növénykultúrák kis területük ellenére igen nagy arányt képviselnek a növénytermesztés bevételeiben, ami megerősíti az öntözéses gazdálkodás szerepét a hazai agrárgazdaságban.
Az öntözés leginkább a termésbiztonságot növeli, ami a stabil gazdálkodás alapja. A hazai szántóterületek 98 százaléka nem öntözött, ezért a termésingadozás igen nagy, az évjáratok csapadékellátottságától függ. 1990 és 2019 között a kukorica termésátlaga igen szélsőséges határok – 3500 kg/ha és 8610 kg/ha – között váltakozott, aminek elsődleges oka a csapadék mennyisége, ugyanis az utóbbi években a hazai növénytermesztés legnagyobb korlátozó tényezője – az alacsony tápanyagellátás mellett – a vízhiány.
A kutatások alátámasztják, hogy a közép-európai térségben a globális klímaváltozás leginkább a hőmérséklet emelkedésével és a csapadékmennyiség csökkenésével jelentkezik. A különböző meteorológiai modellek jelentős eltéréseket mutatnak ugyan, és nagy a bizonytalanságuk, de e két pontban mindegyikük megegyezik: a hőmérséklet emelkedik (0,5-2,5 °C), az éves csapadékmennyiség csökken (évi 0,5-2,0 mm).
| A világ öntözésben élen járó országainak gyakorlatát áttekintve számos jó példát találhatunk arra, hogyan lehet gazdaságosan, sőt kiemelkedő eredménnyel hasznosítani az öntözést a gazdálkodásban. A világ nagy népességű régióiban csak öntözéssel teremthető meg a biztonságos élelmiszerellátás. Ezekben az országokban az élelmiszer 50–98 százalékát öntözött területen állítják elő. Az öntözéses gazdálkodás a biztonságon kívül nagy hozamokkal társul. A közel-keleti régióban Izrael például igen nagy termésátlagokat ér el napraforgóban (7,12–7,94 t/ha) és kukoricában (23,22–34,01 t/ha), jellemzően korszerű mikroöntözéses körülmények között. |
Még ha e modellek közül a legkedvezőbb változat valósul is meg, akkor is a víz lesz a legkritikusabb termesztési tényező hazánk növénytermesztésében. Ennek már vannak látható jelei, hiszen az utóbbi években többször előfordult, hogy annyira csapadékszegény volt a téli félév, hogy a „klasszikusan” nem öntözött növénykultúrákat – pl. kalászosok, repce – is öntöznie kellett a gazdálkodóknak március végén, április közepén.
A klíma változása jelentősen növeli a termesztés kockázatát. Célszerű már most jelentős forrásokat fordítani az öntözés fejlesztésére, mind a víz- és energiatakarékos öntözőrendszerek fejlesztése, mind az öntözött területek növelése irányában.
Szarvason évek óta vizsgáljuk különböző genetikai hátterű növényfajták, hibridek szárazságtűrésének és öntözési reakcióját. Kutatásaink alapján elmondható, hogy jelentős különbségek vannak a hibridek szárazságtűrésében, és az öntözési reakciójukban is. Ma már ezen tulajdonságok alapján is tesztelhetők a hibridek, ami alapján különböző vízellátottságú termesztési körzetekbe, vagy éppen öntözött gazdálkodási körülmények közé ajánlhatók. Ezzel jelentősen javítható a termesztés hatékonysága és jövedelmezősége.
Mik a legnagyobb kihívások a hazai öntözésfejlesztésben?
A mai napig gyakran találkozunk végszórófejes, csévélhető szárnyvezetékes (vízágyús) öntözőberendezésekkel. Ezeknek nem megfelelő a szórásegyenletessége és a cseppméretképzése, ezért igen gyakran rombolják a talaj felső részét, és a talaj cserepesedését okozzák, ami jelentősen rontja az öntözővíz hasznosulását és az öntözés hatékonyságát. Előfordul, hogy az így kijuttatott víznek csak 40-60 százalékát veszi fel a növény. Ezen kívül ezek a berendezések igen nagy nyomással (6-9 bar) üzemeltethetők a korszerű berendezések 0,8-3,5 baros nyomásigényéhez képest, ami jelentősen növeli üzemeltetésük költségeit.
Az öntözött területek növelésének is vannak akadályai.
Ez jelentős területek bevonását eredményezheti. De sok olyan helyen is öntöznének a termelők, ahol vagy a talajadottságok nem megfelelőek, vagy nincs megfelelő mennyiségű és minőségű vízkészlet. A megoldás érdekében sok helyen fel kell mérni az úgynevezett „harmadlagos csatornahálózatot”, ami a tábla végi öntözési célú csatornákat jelenti. Ezek a csatornák sokszor csak azért nem tudják ellátni a funkciójukat, mert az évtizedek során benőtte őket a növényzet, vagy egyszerűen a működésükhöz szükséges műtárgyak – zsilipek, átemelők stb. – műszaki állapota nem megfelelő.
További nehézséget jelent a területek tagoltsága. Kevés az olyan terület, ahol egy tulajdonosi körben találhatók egybefüggő táblák, amelyeken gazdaságosan és hatékonyan működtetni lehetne egy öntözési beruházást, illetve az öntözéses gazdálkodást.
A hazai gazdatársadalomban az ilyen típusú együttműködésnek nincs kialakult gyakorlata, a régi típusú szövetkezések rossz tapasztalatokat idéznek fel, ezért nagy feladat az együttműködés motiválása és kialakítása.
Idén támogatásokkal ösztönzik a hazai termelőket úgynevezett öntözési közösségek létrehozására, amelyekkel nagy támogatásintenzitású öntözésfejlesztési beruházásokra lehet pályázni. Ezt a lehetőséget a Vidékfejlesztési Programban találják a termelők. Az elmúlt hónapokban a támogatási programoknak köszönhetően jelentősen nőtt a bejegyzett öntözési közösségek száma, amivel remélhetőleg nő az öntözött területek nagysága Magyarországon.
A nem megfelelő intenzitással kijuttatott víz felszíni összefolyást, tócsásodást okoz, ami talajromláshoz, a morzsás szerkezet elvesztéséhez, romló vízgazdálkodási tulajdonságokhoz, tömörödéshez vezet. Ezért a növény vízigényét minden esetben a talaj vízgazdálkodási tulajdonságainak ismeretében elégítsük ki!
Hazánk talajai igen mozaikos szerkezetűek, gyakran akár táblán belül is jelentősen eltérnek egyes részek tulajdonságai. Ezeket nem lehet egységes vízadaggal és intenzitással öntözni. Ha a tábla leggyengébb részéhez igazítjuk az öntözést, akkor a tábla jobb részeit jelentősen alulöntözzük, ha pedig a jó tulajdonságú részekhez igazítjuk az öntözés intenzitását, akkor a gyengébb táblarészeket túlöntözzük, és emiatt romlik a szerkezetük, tócsásodnak. Ilyen területeken a precíziós technológiák alkalmazása a megoldás, amelyekkel a táblán belül különböző vízadagokat lehet kijuttatni.
Az öntözésfejlesztés további akadályát jelentheti, hogy a korszerű öntözési rendszerek csak nagy szakértelemmel működtethetők. A nagy hatékonysághoz talajtani, növénytermesztési, műszaki és öntözéstechnikai ismeretekre egyaránt szükség van, viszont a szakterület oktatása gyakorlatilag megszűnt a felsőoktatás bolognai átalakítása során. Az utóbbi években több ide vágó képzés is megjelent a közép- és felsőoktatásban – pl. öntözési szakmérnök, mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnök MSc szak –, de még nem képesek pótolni a szakemberhiányt. A jövőben a gazdálkodók, szaktanácsadók, kamarai szakemberek öntözési-vízgazdálkodási továbbképzésére van szükség, valamint a közép- és felsőfokú képzések támogatására.
Csak víz- és energiatakarékos technológiák jöhetnek számításba, amelyek automatizálhatók, kis vízadag kijuttatására is képesek, alkalmasak tápoldat, tápanyag kijuttatására, és figyelembe veszik a termőhely vízbefogadó, víztározó képességét, valamint a talajvédelmet. A korszerű, esőszerű szántóföldi és kertészeti öntözőrendszerekkel szemben alapvető követelmény, hogy kis vízadag, akár 5-25 mm víz kijuttatására is képesek legyenek, és rövid öntözési fordulóval, valamint alacsony nyomástartományban (0,5–3,5 bar) lehessen működtetni őket.
A mezőgazdaság élőmunka- és emberierőforrás-ellátottsága folyamatosan csökken, egyre kevesebb ember dolgozik a mezőgazdaságban, ami megköveteli, hogy ezek a korszerű öntözőberendezések automatizálhatóak legyenek, és alacsony legyen az élőmunka-igényük.
A kor elvárásainak megfelelően helyzetmeghatározó rendszerekkel felszerelhetők, ami a táblán belüli differenciált vízkijuttatás alapja. Az automatizált, esőszerű öntözőberendezésekkel nagy területek öntözése megoldható, akár távolról, egy irányítási központból, akár a táblán kívülről, mobiltelefonról is.
Az öntözés legvíztakarékosabb és legenergiatakarékosabb megoldását a mikroöntöző rendszerek jelentik, azonban a közelmúltig olyan magas volt a beruházási költségük, hogy leginkább intenzív szántóföldi kultúrákban – pl. szántóföldi zöldségnövények, vetőmagtermesztő táblák – használták őket. Az utóbbi években viszont megjelentek olyan mikroöntözési rendszerek – pl. csepegtetőszalagok –, amelyeknek alacsonyabb a bekerülési költsége, emiatt hagyományos szántóföldi kultúrákban is gazdaságosan lehet alkalmazni őket.
Vizsgálatainkban elsősorban kukorica és napraforgó szerepelt, azzal a céllal, hogy felmérjük, van-e valós lehetősége e kultúrák szántóföldi mikroöntözésének (4. és 5. ábra).
Eredményeink alapján kijelenthető, hogy mind a kukorica, mind a napraforgó terméseredményei kimagaslóak öntözéses gazdálkodásban. A napraforgó öntözése újszerű technológiának számít, ugyanis a régi öntözési módokkal (pl. vízágyús öntözés) nem volt gazdaságos a napraforgó öntözése. A tartósan magas víz- és páratartalom gyakran okozott erőteljes megbetegedést, illetve gyomosodást a napraforgó-állományokban. A modern mikroöntözési rendszerek kis vízmennyisége közvetlenül a növényt táplálja, a lombozat száraz marad, így sem gyomosodási, sem kórtani problémákat nem okoz, a termésátlag növelése akadálytalan (6. ábra).
Eredményeink alapján a növény vízigényét teljesen kielégítő öntözés terméstöbblete fedezi az öntözés költségeit, sőt, jelentős többletjövedelmet eredményez. A modern öntözőberendezések legnagyobb előnye, hogy a vízen kívül tápoldat kijuttatására is alkalmasak, amivel megtakarítható a tápanyag-kijuttatás költsége, illetve a növény folyamatosan, akár naponta, oldott formában jut a szükséges tápanyagmennyiséghez, így rövid időre sem éri víz- és tápanyaghiány okozta stresszhatás, aminek köszönhetően a maximálishoz közelíthető a termésátlaga. A tápoldat többletköltségei ebben az esetben sem érték el a többletbevételeket, tehát tápoldatozással tovább növelhető a hektáronként elérhető jövedelem.
Dr. Futó Zoltán
egyetemi docens, tanszékvezető
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Környezettudományi Intézet
Öntözésfejlesztési és Meliorációs Tanszék, Szarvas
