Back to top

Változik az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokkal kapcsolatos bejelentési kötelezettség

2021. július 1-től új jogszabály lép hatályba, amely számos újdonságot hoz az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokat és tárgyakat (Food Contact Materials, azaz FCM) előállítók és forgalmazók számára.

Az eddigi szabályozás szerint az FCM termékek közül csak a csomagolóanyagokat gyártó, forgalmazó vállalkozásoknak volt bejelentési kötelezettségük, amely júliustól minden élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyag és tárgy gyártójára és az első magyarországi forgalmazójára terjed majd ki.

A most életbe lépő szabályozás szerint július 1-jétől már nemcsak a csomagolóanyagok, hanem minden élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyag és tárgy gyártójának be kell jelentenie magát.

A bejelentési kötelezettség a forgalmazók közül csak az első magyarországi forgalmazókra vonatkozik, de nemcsak a csomagolóanyagok, hanem az összes FCM termék vonatkozásában. Ugyanakkor a szabályozás nem terjed ki a saját célra előállított vagy vásárolt, második személy vagy vállalkozás felé át nem adott termékekre.

Fontos, hogy a bejelentést előállítás esetén a vállalkozás telephelye, az első magyarországi forgalmazók esetében a vállalkozás székhelye szerinti élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró járási hivatalhoz kell benyújtani, nem pedig a Nébih részére! 

Szintén lényeges, hogy a hatályos előírások szerint az FCM anyagok és tárgyak előállítása, első magyarországi forgalomba hozatala FELIR azonosító köteles tevékenység.

Amennyiben a bejelentéskor az ügyfél még nem rendelkezik FELIR azonosítószámmal, a Nébih hivatalból megállapítja azt számára, a járási hivatal nyilvántartásba vételi eljárásával egyidejűleg.

A bejelentéshez szükséges formanyomtatványok letölthetők a Nébih honlapjáról.

Részletesen az érintett termékkörről

Az élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyagok körét az 1935/2004/EK uniós rendelet fedi le, mely szerint ebbe a körbe tartoznak azon anyagok és tárgyak, amelyek rendeltetése, hogy élelmiszerrel érintkezésbe kerüljenek, de ide tartoznak azok is, amelyek az előrelátható felhasználási körülményeik között érintkezésbe kerülnek majd élelmiszerrel, vagy alkotóelemeiket az élelmiszereknek átadják.

Az utóbbi kategóriákra példák a másodlagos csomagolóanyagok, melyek illékony összetevői átmigrálhatnak az élelmiszerbe,

de ide sorolható pl. a szalvéta vagy a konyhai gyermekjátékok. 

Természetesen FCM-nek számítanak az élelmiszeripari gépek és berendezések, konyhai kisgépek is, valamint – többek között – minden olyan kézműves termék (kerámia, porcelán, fém, fa, stb.), melyet élelmiszerrel való érintkezésre szánnak vagy alakjából következően a fogyasztó arra használhat. Kivétel ez alól, ha külön felhívják a figyelmet arra, hogy az adott termék élelmiszerrel való érintkezésre nem alkalmas.

Nem tartoznak az érintett termékkörbe az olyan anyagok vagy tárgyak, amelyeket régiségként értékesítenek, sem a bevonó- vagy borítóanyagok, amelyek a sajtok kérgét, a feldolgozott hústermékeket vagy a gyümölcsöket fedik, amelyek az élelmiszer részét képezik és elfogyaszthatók az említett élelmiszerrel együtt, valamint a telepített köz- vagy magán vízműberendezések.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Újabb étteremlánc csatlakozik a vegán forradalomhoz

A McDonald’s háromévnyi kutatás és fejlesztés után piacra dobja első növényi alapú burgerét az Egyesült Királyságban.

Ne hibáztassuk a gazdákat!

Miért drágul a kenyér, és miért riogatják a pékek 500 forint/kilogrammos kenyérárral a fogyasztókat? A kenyér árának alakulását több tényező is befolyásolja, de a pékek mégis elsősorban a búza magas árával indokolják az áremelést.

Veszélyes új diéta - Ártalmas lehet a túlzott gyümölcsfogyasztás?

A kizárólag „nyers” élelmiszerekből álló étrend komoly egészségügyi kockázatot jelent, ezért fontos, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozásra törekedjük a mindennapok során.

Agrovirtus: vezetőket képeznek

Szeptember 16-án a Mercure Budapest Korona Hotelben megnyitották az év digitális agrárversenyére, az Agrovirtusra a felvételi jelentkezést. A diákcsapatok a képzés során nemcsak piacképes tudásra tehetnek szert, de értékes nyereménnyel is gazdagodhatnak, hiszen a legjobb csapat 1 millió forint díjazásban részesül.

A bodzafelvásárlók és -feldolgozók működését ellenőrizték a növényvédőszerekre fókuszálva

Az elmúlt hetekben kiemelt célellenőrzést végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság Keceli Rendőrőrse a Kecel térségében tevékenykedő bodzafelvásárlók és -feldolgozók telephelyein.

Készül a drónos jogszabály

A mezőgazdaság műszaki és informatikai fejlődése rengeteg új lehetőséget kínál, ezek közé tartozik a drónok használata is. A drónos növényvédelem lehetőségeiről és korlátairól beszélt Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának vezetője növényorvosoknak.

Véget ért a jubileumi Coop Rally

Idén 15. alkalommal rendezték meg a Coop Rally-t, amely 8 állomáson keresztül Nyugat-Magyarországot járta körbe. A két napos rendezvényen a 250 versenyző 105 autóval tett meg több mint 800 kilométert, hogy megtekintsenek hat meghatározó, minőségi magyar termékeket gyártó és forgalmazó élelmiszeripari céget, valamint két Coop tagvállalatot

A boltok polcai üresen maradhatnak karácsonyra Angliában

A brit kiskereskedőknek arra kellene ösztönözniük vásárlóikat, hogy már most kezdjenek el karácsonyra tervezni, mivel az ország ellátási láncának kihívásai az ünnepi szezon alatt csak tovább súlyosbíthatják a hiányt a boltok polcain– javasolja egy iparági elemző.

Botulizmusban szenvedő vadmadarakat mentett az Állami Halőri Szolgálat a Velencei-tavon

Augusztus végén, több napon át folytatott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata a Velencei-tavon. A halőrök első ízben egy, a part menti sávban agonizáló, mozgásképtelen tőkés récére lettek figyelmesek, néhány nappal később pedig 8 darab bénulásos tüneteket produkáló, fiatal sárgalábú sirályt észleltek a tó szigetein.

Miért háromszor olyan drága a zab alapú tejhelyettesítő, mint a tehéntej?

A tejtermelőket bosszantó, megválaszolhatatlan kérdésre a német agrarheute.com portál szerzője próbált mégis választ keresni.