Back to top

Már egyetlen fa hűsítő hatása is számottevő

Egyetlen fa az utcán vagy a kertben számottevően hűsíti a környezetét az Amerikai Egyetem tanulmánya alapján. A kutatás rámutatott, hogy még a szórtabban ültetett, magányosan álló fáknak is jelentős szerepe van az esti forróság csökkentésében. Ez alapján tehát érdemes városi fákat telepíteni akár egyesével is olyan területeken, ahol nincs elég hely egy egész park építéséhez.

A városkép tervezésénél a kisebb, beültethető területekre érdemes fákat telepíteni, mutatott rá Michael Alonzo, a tanulmány szerzője. Amíg a parkok napközben kínálnak hűsölési lehetőséget az oda látogató városlakóknak és turistáknak, addig az egyes faegyedek szerepe éjszaka válik fontossá.

Az Environmental Research Letters című tudományos lapban publikált tanulmányhoz Washingtonban végeztek méréseket 2018-ban egy forró nyári napon. Különböző helyszíneken, naponta többször rögzítették a levegő hőmérsékletét, így több, mint 70 ezer adatot nyertek. Alonzo és kollégái megvizsgálták a fák lombját burkolt (aszfalt, térkő, stb.) és nem burkolt felületek fölött, valamint a csoportosan (például parkokban) valamint a magányosan álló (például utcán vagy kertben álló) faegyedek esetében is.

Az eredmények alapján a magányosan álló faegyedek hűsítő hatása délután 6-7 óra körül, illetve alkonyat után nyilvánul meg.

Felfedezték, hogy azokon az utcarészeken, ahol a lombkorona tömege legalább a terület felét beárnyékolta, minimum 1,4 Celsius fokkal alacsonyabb volt a hőmérséklet, mint ott, ahol ennél kevesebb fa volt. Az alkonyat előtti órákban pedig még a nagyjából 20 százalékos „lefedettségű” területeken is hűvösebb volt az idő, mint ahol egyáltalán nem voltak fák. Alonzo ezzel rámutatott, hogy

a fák délutáni és esti hűsítő hatása az éjszakai hőmérsékletet is befolyásolja.

Ez megerősíti, hogy a városi területeken emelkedő hőmérsékletek elleni harcban a faültetésnek fontos szerepet kell kapnia. A nyári forróságban a nagyobb városok gyorsan „hő szigetekké” válnak, mivel a kevesebb a zöld- és több a vízzáró felület, emiatt sokkal melegebbé válnak, mint a vidékies környezet.

A legtöbb klímát vizsgáló tanulmány megmutatja, hogy a városi hőmérséklet emelkedik még este is. Az egyes faegyedek hűsítő hatására egyelőre nem készültek kiterjedt vizsgálatok. Alonzo szerint a tudósoknak több figyelmet kellene erre a témára fordítaniuk. Véleménye szerint több ilyen kutatásra lenne szükség az Egyesült Államok több részén, különböző időjárási körülmények között. Alonzo tervei közt szerepelnek további vizsgálatok, és azóta több hőmérsékleti adatot gyűjtött a járvány ideje alatt is, biciklivel járva Washington D.C.-t.

A tudós véleménye szerint ugyan a tanulmányhoz Washingtonban gyűjtöttek adatokat, de a keleti part nagyvárosaiban, sőt, a világ összes hasonló klímájú városában is hasonló lehet a helyzet.

„Az esték már nem olyan üdítőek a hőség után, mint valaha voltak” – mondja Alonzo. „Az elszórtan telepített faegyedek azonban segíthetnek lehűteni a városokat estére, ez pedig fontos humán egészségügyi szempontból”

Forrás: 
sciencedaily.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az Alföldön csak átmenetileg enyhül a szárazság

A csütörtök hajnalra fölénk helyeződött légörvény az ország jelentős részére szállít csapadékot, amire továbbra is igen nagy szükség van az átlagosnál szárazabb június és július hónapok után. A mai esők után a következő egy hétben nem valószínű országos csapadék, ismét az északi, északnyugati országrészben lehetnek nagyobb valószínűséggel, de csak helyenként előforduló záporok.

Fenntarthatóbb takarmányozás lárvákkal és rovarokkal

A kelet-lengyelországi Muchocin kísérleti halgazdaságában tartott tokhalak étrendje lárvából és más rovarfehérjéből áll. A kísérlet célja, hogy az eddigieknél fenntarthatóbb fehérjeforrásokkal váltsák ki a halak szokásos takarmányát. A kutatást a HiProMine nevű cég koordinálja.

Elektromos riadó a paradicsomban

Elektromos jelekkel riasztja a növény többi részét a paradicsom termése hernyófertőzéskor, derült ki egy nemrég végzett vizsgálatból.

„Karanténkutatás 2.0” - Élelmiszerfogyasztási szokások a Covid-19 járvány harmadik hullámában

Csaknem kétezren vettek részt a Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület második közös reprezentatív kutatásában 2021 májusában. A felmérésből kiderült, hogyan változtak a Covid-19 járvány első és harmadik hulláma között a háztartások élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásai.

Törzsültetvény régi fajtákból

Háromszázféle régi sváb alma- és körtefajtát őriznek meg a jövő nemzedékeinek a weihenstephan-triesdorfi alkalmazott tudományok egyetem (HSWT) gyümölcstermesztési kísérleti állomásán létrehozott 4000 négyzetméteres ültetvényben.

Mit legelnek a patások?

A kisebb testű, kérődző patások az energiadúsabb növényeket igyekeznek legelni, míg a lófélék - melyek általában nagyobb testűek is - kevésbé válogatósak táplálkozás közben. Számukra fontosabb, hogy legyen víz a közelben.

Súlyos tafrinafertőzés volt idén

Az idén ismereteim szerint a legnagyobb gondot az őszibarack levélfodrosodása gomba okozta, ezért az ezzel kapcsolatos ismereteket adom közre annak érdekében, hogy a következő években megelőzhessük a károkat. Az őszibarack károsítóiról a Kertészet és Szőlészet 2017. évfolyamának 17. számában írtam.

Nehéz szezon, rekord eredmények - befejeződött az aratás

Bár az időjárás viszontagságai extrém módon nehezítették meg a gazdálkodást, a fő kultúrákkal mégis rekordhozamokat sikerült elérni itthon a szántóföldi növénytermesztésben.

A kijárási korlátozások levegőtisztító hatása nem ellensúlyozta a bozóttüzek szennyezését

Az Ausztráliában 2019 végén, 2020-ban pusztító bozóttüzek voltak a legnagyobb hatással a klímaváltozásra az amerikai Nemzeti Légkörkutató Központ (NCAR) tanulmánya szerint.

Dollártízmilliós veszteséget okozott a hőhullám a washingtoni bogyóstermesztőknek

Az USA Washington államában brutális hőhullám okozott több millió dolláros veszteséget a bogyósgyümölcs-termesztőknek, de más gyümölcsök esetében is hatalmas a kiesés. Az egész államban száraz és forró volt a nyár. Törvényhozók a melegtől kárt szenvedett gazdálkodók támogatásáért lobbiznak az USA agrárminisztériumánál.