Back to top

Magyar tányérra palóc tyúkot!

Luxuséttermek kínálatában is megállja a helyét a nyuszkanyakú palóc tyúk. Örömteli lenne, ha a falusi portákon nagy létszámban megjelenne ez a jó élelemkereső, télen is tojó fajta, amelyet egy mátranováki tenyésztő, Földi Gyula nemesítői munkásságának köszönhetünk.

Mindig is tetszett az úgynevezett csórényakú tyúk – mert eredetileg, s Erdélyben ma is így hívják –, talán részben egy gyerekkori emléknek is köszönhetően: esküvőre készültek a falunkban, és láttam, hogy le akarnak vágni egy búzaszínűt ebből a fajtából. Rohantam édesanyámhoz és kikönyörögtem, hogy adjon két másikat ahelyett, úgyhogy kiváltottam a tyúkot. Más kérdés, hogy kakast nem adtak mellé, úgyhogy az akkori esetleges szándékom a fajta megőrzésére porba hullott – idézi fel a kezdeteket a nyusz­kanyakú palóc tyúk hazai nemesítője, s első számú tenyésztője, a Mátranovákon élő Földi Gyula. A szándék később tettekké alakult.

Fotó: Földi Gyula

– Még 1997-ben jelent meg egy cikk a Magyar Állattenyésztők Lapjában, ahol magyar és erdélyi tyúkokról közöltek egy tanulmányt, és arról értekeztek, hogy az akkor elfogadott színváltozatok a fekete, a fehér és a kendermagos voltak.

Ma is jól emlékszem az írás bal felső sarkában egy illusztrációra, egy fekete-fehér fotóra, ami egy eredeti csórényakú tyúkcsaládot ábrázolt, s annyira szépen látszottak a részletek, hogy jó darabig azt hittem, egy festményről készült a fotó.

Elkezdtem keresni a kép eredetét, azt ugyanis jól tudjuk, hogy a Millennium évére, 1896-ra már minden olyan hazai állatfajtáról, amelyet valamilyen szempontból számontartottak, amire büszkék voltak, készültek festmények vagy szobrok. Ilyet azonban nem találtunk. Magán a fotón egy búzaszínű kakas, egy búzaszínű tyúk, néhány ugyanilyen színű jérce és naposcsibe volt látható. Később a felvételt kinagyítottuk, s megállapítottuk, hogy valójában egy preparátum-együttest ábrázol, ez pedig számunkra ékes bizonyítéka volt annak, hogy nemcsak fekete, fehér és kendermagos változat létezett, hanem bizony e színformátum is, s ez lehetett az eredeti színváltozatok egyike – mondta. Megkereste aztán a cikk szerzőit, akik szerint a képen látott csórényakú tyúkot már nemigen lehet újra „reprodukálni”.

– Bennem viszont erős volt az akarat, úgyhogy elindultunk először Erdélybe, ahol találtunk is két ilyen tyúkot. Utána igyekeztem nyitott szemmel járni:

azoknál a juhászatoknál, ahol a gyimesi rackát itthon tenyésztő juhászként jómagam megfordultam Magyarországon vagy a Felvidéken, fél szemmel azért mindig megnéztem a tyúkokat is.

Így találtam például Magyargécen, vagy Rimajánosiban további kettőt-hármat portánként – mesélte.

Először fejben, aztán rajzban

Mindig a régi leírásokban meglévő tulajdonságokat próbálja kutatni az állatokban, s természetesen nem egy-egy példányban találja meg az összes ilyet, máskülönben fajtanemesítőként már nem lenne feladata.

Földi Gyula: az állattenyésztésben szelekciós nyomás nélkül nem lehet állatot tartani
Földi Gyula: az állattenyésztésben szelekciós nyomás nélkül nem lehet állatot tartani
– Mivel a fejemben ott van a kép, hogy mi volt a leginkább jellemző az erdélyi vagy magyar csórényakúakra, jártamban-keltemben ezeket a tulajdonságokat igyekeztem felfedezni bennük. Amikor összegyűjtöttem az alapállományt, a célpárosításokkal már arra törekedtem, hogy az egyes példányokban fellelhető jó tulajdonságok az általam nemesített fajtában összpontosuljanak, s minél inkább megközelítsük az eredeti leírást. Úgy tudnám ezt a folyamatot leírni, hogy először a fejemben megjelenik egy általam elképzelt ideális változata az adott fajtának, szerencsés esetben találok hozzá a régi időkből valamilyen leírást, még jobb esetben fotót, vagy festményt, aztán leülök egy asztalhoz, és tudatosan lerajzolom azt az állatot olyannak, amilyennek én szeretném látni a fajtanemesítés után.

Azért jó, ha le is rajzolom, mert akkor „belém ég” ez a kép, ott van rajta az összes részlet, és amikor a gyakorlatban elkezdem a munkát, ez afféle háttérként mindig ott is marad.

Régebben, amikor a fiaim még kicsik voltak, ezt a gondolkodási folyamatot egyedül végeztem, ma már a két fiam, Ádám és Dávid, de különösen utóbbi sokat segít abban, hogy átbeszélve a párosítási terveket, egymással konzultálva a lépésekről, mindig közelebb és közelebb kerüljünk ahhoz, amit „fejben” elképzeltünk korábban. Amikorra pedig kialakul, hogy már egyre több jó tulajdonságot tudunk visszatérő módon rögzíteni az adott állományban, akkor kezdődhet meg maga a szaporítás. Az állattenyésztésben úgymond szelekciós nyomás nélkül nem lehet állatot tartani, vagyis két-három példányból nem lehet tenyészteni, ehhez nagyobb létszámú állomány szükséges. Meg is lepődtem, amikor legutóbb az egyik nyúltenyésztő arról beszélt, hogy van tíz állata hét különböző vérvonalból: ez azért érdekes, mert egy vérvonal fenntartásához legalább száz nőivarú egyed kellene – tette hozzá.

„Leverte” a bresse-it is

Szavai szerint sajnos ma már egyre kevesebben vannak azok, akik tudják a tenyésztői szakma tudományos alapjait, hátterét, és mindeközben a gyakorlatban is kiteljesítik ezt a tudást.

Úgy tapasztalta, hogy az elméleti és gyakorlati sík kettéválik: aki tisztában van a szakmával, az jellemzően nem tenyészt, aki pedig tenyészt, az nem mindig van tisztában a szakmai résszel – tisztelet persze a kivételeknek.

– Az állattenyésztésnek lényeges eleme, hogy olyan terméket tegyünk le az asztalra, amely egyrészt élelmiszeri alapanyagként kiváló, másrészt megéri azt a befektetést, amit az állat etetésére, gondozására fordítottunk. Ezért nem mindegy például, hogy az a palóc nyuszkanyakú tyúk, amit levágunk, súlyra mit mutat: egy 14 hetes jószág nálunk megtisztítva 2 kg 40 dkg, s olyan izomtónusú a hús, ami miatt a világ bármelyik Michelin-csillagos éttermében felvehetné a versenyt mondjuk a francia bresse-i csirkével. Sőt, néhány éve egy vakkóstoláson még meg is előztük azokat – magyarázta.

Saját tenyésztésű, új állatfajták a Faluhely Majorban

Földi Gyula szerint fontos, hogy ha már a nemesítés során kitenyésztődött egy állomány, az később ne keveredjen más fajtákkal. Azért, hogy minél inkább megőrizhessék az eredeti állományt, és kis létszámban tenyésztett, elsősorban háztáji hasznosításra alkalmas tyúkként ismertessék el ezt a fajtát.

A Magyar Galamb- és Kisállattenyész­tők Országos Szövetségénél kezdeményezték a palóc tyúk fajtaelismerését: ennek kritériuma, hogy legalább három országos kiállításon több egyeddel megjelenjenek, és hogy küllemében minimum öt tulajdonságban térjenek el a már ismert fajtáktól.

A szövetségen belül Mátranovákon megalapították a Magyar Baromfi Fajtaklubot, részben azzal céllal, hogy elkészüljön az őshonos magyar baromfifélék nemzetközi standardokkal mérve is elfogadott leírása. A nógrádi falu szélén lévő Faluhely Majorban, a Földi család birtokán lévő életközpontú gazdaságban elsősorban őshonos juhok tenyésztésével, baromfi, nyulak nemesítésével foglalkoznak. A tenyésztési céljuk magas gene­tikai értékű tenyészállatok előállítása hazai és külföldi tenyészetek számára. A fekete és fehér magyar juh, illetve gyimesi rackaállományukból származó tenyészállatok megtalálhatók az ország jelentősebb tenyészeteiben, úgy mint több európai ország vezető tenyész­tőjénél. A major a világ azon kevés helyeinek egyike, ahol saját tenyésztésű, új állatfajták születnek, köztük a nyusz­kanyakú palóc tyúk.

Adódik a kérdés, hogy ez a fajta, amelyet természetes körülmények között tartanak, antibiotikumoktól mentesen táplálnak, megfelelő módon gondoznak, miért ne lehetne ott minden háztartásban alapvető élelmiszerként.

A válasz erre az, hogy prémiumminőségű húsként nem tudja betölteni a tömegtermelésben elvárt paramétereket, nem lehet olcsón, nagy tömegben „gyártani”. Földi Gyula szerint két célcsoportja van egy ilyen minőségű terméknek: az egyikbe azok tartoznak, akik igénylik, hogy egészségesebben táplálkozzanak, és meg is tudják fizetni a magasabb kategóriás élelmiszerek árát, a másik csoport pedig az, aki saját maga tenyészti, majd vágja le ezeket a tyúkokat, kakasokat, illetve fogyasztja azok prémium­minőségű tojásait. Ideális lenne, ha a magyar falusi portákon nem a gyorsan hízó hibrideket látnánk dróthálós ketrecekben, vagy kisebb udvarokban elzárva tartani, hanem szabadon kapirgáló, sokat mozgó, jó élelemkereső – vagyis a kertben lévő kártevők jó részét is elpusztító, télen is tojó palóc tyúkokat.

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2021/9 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bortermő vidék lesz a Kis-Küküllő mente

Románia jelenlegi területén és azon belül Erdélyben is több évezredes történelme van a szőlőtermesztésnek. Hérodotosz ógörög történész említi, hogy már a római hódítás előtt is foglalkoztak vele, bár azt még nem sikerült kideríteni, hogy milyen fajtát, vagy hogy bor is készült-e belőle. Minden valószínűséggel igen.

Gyógynövények állatnak és embernek - Megelőzésre és terápiára is

A vadon élő állatok szinte ösztönösen tudják, hogy melyik növényt fogyasszák el szükség esetén. A növényevők könnyű helyzetben vannak, hiszen legelés közben válogathatnak a réten, de sok húsevő faj is növényeket fogyaszt, ha baja van – gondoljunk a macskákra, amikor füvet esznek.

Nem csak vakarózásra használják a fiatal üszők a keféket

A tejelő szarvasmarhák természetes ösztöne, hogy tisztogatják magukat és vakaróznak. Ha lehetőségük van rá, kortól függetlenül az összes jószág előszeretettel használja napi szinten az automata keféket. A Journal of Dairy Science tudományos lapban megjelent kutatás azonban elsőként jellemzi a nem motoros kefék használatát az elválasztott tejelő üszők körében.

A farkasok már velünk élnek

Bár sokan úgy gondolják, a farkasok, medvék, hiúzok a szomszédos országokból járnak át hozzánk, szakemberek már mintegy tíz itt élő farkascsaládról tudnak. Hazánkban két hagyományos élőhelyük volt: az Északi-Középhegység a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl, és a jelek szerint ma is ott élnek.

Telhetetlen méhek

A brit városok méhállománya igen nagy iramban növekszik, így lassan kiszorítja a helyi, őshonos méhállományt, amely most már segítségre szorul. „Dinók, robotok és méhek. Nem tudom, miért, de ezek mindenkit lenyűgöznek”, mondja Richard Glassborow, a londoni méhészek egyesületének (London Beekeepers’ Association) elnöke.

Érzéketlenítsünk, hogy a ló ne legyen ijedős

Prédaállatokként a lovak természetben való túlélését az biztosította, hogy a környezetre nagyfokú érzékenységgel reagáltak, vagyis megijedtek. De gondoljunk csak bele, milyen furcsa lenne, ha egy rendőrló elvágtázna egy megzizzenő nejlonzacskó láttán, vagy nem lehetne felvenni az állat lábát.

Gazdijogsi a felelős kutyatartásért

Már csaknem 2600-an regisztráltak a felelős állattartást támogató gazdijogsi képzésre - mondta a program hétfői sajtótájékoztatóján Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos.

107 ezer termelő kapott már az első napon területalapú támogatási előleget

Az előlegfizetés első napján 107 ezer termelő számára mintegy 73 milliárd forint területalapú támogatás (SAPS támogatás) indult meg, holnaptól pedig több mint 3.000 tejtermelő részére 14 milliárd forint termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás kifizetése kezdődik el - mondta el Nagy István agrárminiszter.

Két különös kedvenc

Dr. Ország Mihály Mindent lehet, de krokodilt, azt nem című roppant humoros könyve az elmúlt harminc évben mit sem veszített aktualitásából. A szerző egyedi hangnemben és bájos iróniával mutatta be a különféle egzotikus kedvenceit.

Genomikai tenyészértékbecslés a magyartarka fajtában

A XXVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállításon a húshasznosítású szarvasmarha kategórián belül 5 csoportban hirdettek fajtagyőztest. Ezek közül az egyes fajtákat értékelő bírók közösen választották ki a húshasznosítású nagydíjas egyedet, mely idén a magyartarka lett anyatehén ikerborjaival, a Derecske Petőfi Mezőgazdasági Kft. prezentálásában.