
A kezében tartott eszköz ma már „Hungaricumnak” számító bor mintavevő „lopó” szakszerű használatát minden vizsgázott borásznak ismernie kellett. Tokajban Simon-Júda napján kezdődött az aszúsodott szőlő szürete, ezért is ezt a napot választottuk az ünnepi megemlékezésre.
Borrendünk koszorúzással, mécses gyújtással egybekötött megemlékezést tartott az elhunyt borászokról, borrendi tagtársainkról a közelgő halottak napjára tekintettel.
A bronz szobor Janzer Frigyes alkotása, akit 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével is kitüntették. A számtalan díjjal rendelkező Munkácsy-díjas éremművésznek és szobrásznak nyolcvan ismert köztéri szobra díszíti országunkat. Ő alapította meg 1975-ben a XXII. kerületi Mészáros László Képzőművészeti Kört, ahol tanárként, művészeti vezetőként dolgozott. Papp-Váry László elhunyt rendtársunk is tanítványa volt, aki számos borrendi tagról készített szobrot, melyeket a pincékben állítottak fel és a látogatható Borvárosban.

A borászszobor méltó helyre lett felállítva: Kossuth Lajos utca, Mária Terézia út és Tóth József utca kereszteződésénél. Itt van a borszakma első, legjelentősebb, legrégebbi szakiskolája, borárverési csarnoka és a budafoki pincék, pezsgőgyárak, földalatti labirintusa és a Borváros.
1536-ban „Hungária” című művében Oláh Miklós (későbbi esztergomi érsek) így említi Promontorium szőlőit: „szőlőskertek vannak a hegyekre telepítve, gyönyörködtető látvány. Magát a szirtet, amelyen város áll, kivájták borospincéknek úgy, hogy bármelyik ház alatt annyira nyúlik az építmény a szikla belsejébe, amennyi épületet fent látsz…”