Az anyai antitestek (a mikrobiom, a kolosztrum és az anyatej által) születésük pillanatától kezdve védik a kis szőrgombócokat, míg 6 hónapos korukra kifejlődik a saját immunrendszerük. Akkor vajon az oltások tényleg a kutyák érdekében vannak?
Természetesen előfordulhatnak váratlan helyzetek, de ezek főleg azért következnek be, mert megnő az érintkezés a populáción belül illetve más fajokkal.
Egyértelmű, hogy amikor egy faj egy számára „új” vírussal találkozik, megnő az elhalálozási arány. Az erőteljes és egyébként jó állapotú egyedek szervezete akkor is küzd az életben maradásért és dolgozik a védelem megszervezésén.
Az emberi beavatkozás ezekbe a dolgokba eddig sajnos nagyon sok problémát okozott.
Pénz beszél, kutya ugat
Edward Jenner hatására terjedt el a mesterséges immunizálás gyakorlata, mivel ő készített a világon elsőként védőoltást. Tudományos körökben sokáig hitetlenkedve fogadták és elutasították a nézeteit, de végül mégis talált támogatókat, mert az állatok rendszeres gyógyszerezése ígéretes bevételi forrásnak tűnt. Hiába hiányoztak a tudományosan megalapozott bizonyítékok, az ezerhétszázas évek vége felé elkezdték az oltások adását.
Itt van a kutya elásva
A köztudatban az a hír járja, hogy a felelősségteljes kutyatartó évente viszi oltásra az ebet, mert ugyebár a veszettség egy rettenetes betegség és senki sem akar kockáztatni. Márpedig ez a kötelezettség nem egységes világviszonylatban mindenhol. Egy derék gazdinak elsősorban tájékozódnia kell, hiszen egy állatot magunkhoz venni óriási felelősség. Megköveteli az emberséges bánásmódon és a gondoskodáson túl azt is, hogy megismerjük az élőlény valós igényeit és alaposan informálódjunk mindenről vele kapcsolatban. Azok, akik ismerik az igazságot, lelkifurdalással mennek el évente a kötelező oltásra miközben reménykednek a legjobbakban. Hazánkban ugyanis jelenleg hivatalosan senkinek sincs választási lehetősége, a legtöbb állattartó és valószínűleg az állatorvosok egyrésze is abban bízik, hogy helyesen jár el.
A reménykedés néha kevés, mivel igen komoly dolgokról van itt szó, és a kutyáink fizetnek meg érte, méghozzá nagyon drágán. Se szeri, se száma az oltáshoz kapcsolható mellékhatásoknak. Legfeljebb egy kis bőrpírre, enyhe duzzanatra vagy egyéb jelentéktelen reakcióra (letargia) számítanánk, azonban egyes vélemények szerint sok krónikus problémáért, viselkedészavarért, autoimmun betegségért, allergiákért, emésztési problémákért, rákos megbetegedésekért, pajzsmirigybetegségekért és halálesetért a szervezet oltásra adott rövidebb vagy hosszabb távú válasza tehető felelőssé.
A kutya ugat, a karaván halad
Ronald Schultz immunológus több mint 5 évtizedes kutatása kimutatta, hogy a legtöbb kölyökkorban kapott alapoltással szerzett immunitás akár kilenc- tizenöt évig is kitarthat.
Sőt valószínűsíti, hogy akár egész életük alatt fennmarad a védettség, ami szükségtelenné teszi a kutyák rendszeres, éves emlékeztető oltását.
Példának okáért a veszettség elleni oltás minimális időtartama 3 év, amennyiben ki volt téve az állat a fertőzésnek, szerológiailag viszont 7 év. Ez utóbbi annyit tesz, hogy a kutya vérében 7 évvel az oltás után is megtalálhatók voltak az antitestek.
Ezek nem tekinthetők végső eredményeknek, de nem végeztek hosszabb távú vizsgálatokat, tehát Dr. Schultz a saját megfigyeléseire alapozva elképzelhetőnek tartja az élethosszig tartó immunitást. Évek óta kampányol a kutyák védelme érdekében és úgy tűnik végre eljutott a hangja az illetékesekhez. Amerikában eddig is „csak” 3 évente volt kötelező a veszettség elleni oltás, azonban az új bizonyítékok ismeretében, miszerint még ez is túlzás, ezen a gyakorlaton változtatni óhajtanak.
A kutya nem ugat hiába
Egyre több holisztikus szemléletű állatorvos veti fel azt a témát, hogy az oltásprogram megreformálásával ténylegesen kevesebb és nem több végzetes betegség lenne. Mint utóbb kiderült az oltások számlájára írható több kutyabetegség megjelenése.
A kutyáknál egészen 1978-ig nem létezett parvovírus, amikor hirtelen világszerte megjelent. A jelenleg elfogadott elmélet szerint a macskák panleukopénia vírusából származik.
Régen ugyanis a szopornyica vakcinát (panleukopéniával fertőzött) macskákból származó vesesejteken tenyésztették. Nyugodt szívvel tették ezt, feltételezve, hogy annak a másik fajnak nem okozhat problémát, amelyen alkalmazzák a vakcinát, de ez a taktika nem vált be.
Egyszer keletkezett egy különleges változat, ami képes volt átugrani az akadályokat, és megfertőzni más fajokat. Miután tehát a védőoltást beadták a kutyáknak, tömegesen jelentkeztek náluk parvovírusos megbetegedések. A 2-es típusú parvovírus több százmillió kutyával végzett. Egy olyan fertőzés, ami azelőtt nem is létezett számukra, amire nem volt felkészülve az immunrendszerük, ami az oltás útján terjedt el szempillantás alatt az egész világon.
Újabb sikertörténet: azóta a kutya parvovírusok úgy mutálódtak, hogy létrejött egy új kórokozó, ami eddig nem szerepelt a macskák fegyvertárában, ezért nincs is ellene természetes védelmük.
Kutya világ lesz
Az átgondolatlan beavatkozások a vadállatok megtizedelődésével és kipusztulásával járt és járhat a jövőben is. Ahogy történt ez
a tanzániai vadkutyákkal, akiket szopornyica ellen fókák számára kifejlesztett inaktivált törzzsel oltottak be, és finoman szólva nem reagáltak rá túl jól.
Példaértékű az 1989- es eset a különösen veszélyeztetett hiénákkal, akiket a tudósok annyira meg akartak menteni és végül a veszettség elleni oltás és a számukra gyakorlatilag ismeretlen betegség miatt tűntek el. Egyes orvosokban ezen történések kapcsán felmerült a kérdés, miszerint lehetséges, hogy éppen az oltás tartja még mindig életben a fertőzést.
