A zöldítések sokszor már megkésve, méhészeti szempontból nem a kellő időben virítanak, és késő őszi virágzásukkal több kárt, mint hasznot hoznak.
Az etetésnek ebben az időszakban több célja is van. A fent említett élelempótlás mellett a másik, ha nem a legfontosabb, hogy az anyák petézését fenntartsuk egy gyengébb hordás utánzásával. Az ekkor lerakott peték a méhcsalád és a méhész számára a legfontosabbak, hiszen ebből lesznek majd az áttelelő fürt egyedei, amelyek száma és egészségi állapota nem mindegy a méhcsalád életében. Gondoljunk arra, hogy ekkor kell „felhizlalnunk” méheinket, azaz a barna zsírsejt kialakulása a téli méhek testében rendkívül fontos.
A gondos méhész a napraforgó végével tudja, hogy most kezdődik a jövő évi szezon megalapozása, és ezért nem szabad leállni, tovább kell dolgozni. A mézszüreti kemény munkát felváltja a fészekrendezés, etetés és az atkairtás napi gyakorlata.
A kényelmes méhész ilyenkor az ötliteres tálcás etetőt hetente egyszer feltöltve próbálja pótolni az eleséget, az atkairtást pedig tartós hordozóval intézi el, így a munkák sorát letudja. Ez a megoldás a legrosszabb minden szempontból!
Az összetett kérdésből nézzük az élelempótlás részét!
Aki a méhecske biológiáját, fejlődését, kaptáron belüli tevékenységét ismeri, az tudja, hogy nem mindegy, milyen a család népességének kor szerinti megoszlása, és azon belül a garatmirigy-váladékkal rendelkező fiatal egyedek száma. Ez, mondhatni, ördögi kör, hiszen az anyától kiindulva minden egyed hatással van mindenre. Ezért a kedvező hangulatot napraforgó után nem szabad megtörni, fenn kell tartani a hordást pótló etetéssel, s így megőrizhető az anyák petéző hajlama. Méhészeti szempontból a serkentést ennek megfelelően kell megszervezni. Ebből a szempontból a legalkalmasabb serkentési megoldás a „száraz” etetés. Miért?
Már a kijuttatása is kényelmesebb és békésebb, mert napközben is lehet végezni úgy, hogy nem váltunk ki örömrepülést és kutatást. A tálcás etetőbe akár a rostaszöveten keresztül önthetjük be a kilós adagot egy méhcsaládnak, és annyi vizet öntünk rá, hogy éppen átnedvesedjen (több víz esetén vontatottan kapnak rá és hordják el). Az első adag elhordásakor legyünk türelmesek, mert a méheknek „meg kell tanulniuk” az anyag elhordását.
Miután kiszívogatták a cukorkristályok közül a részben feloldódott édes nedvet, egy kemény kéreg képződik az etetőben.
Erre kell másnap körülbelül 1 deciliternyi vizet önteni, így segítjük a feloldást, az anyag elhordását. Ilyenkor lehet látni az erősebb családoknál, hogy a méhek rágóik között cipelik a kristálycukorszemeket, viszik az itatóhoz feloldani.
Ezért is fontos, hogy a külső vizes itató működjön. Ennél az etetési megoldásnál van némi szóródásos veszteség (lásd higiénikus aljdeszkán a kristályszemeket), de a családra gyakorolt hatása sokkal hasznosabb, értékesebb. A bejuttatott 1 kilogrammos adagot egy átlagos méhcsalád 2-3 nap alatt hordja el. Ez az élelempótlás nem sokkal munkásabb, mint egy szirupos etetés. Én a 36 családos konténeremmel 40 perc alatt tudok kényelmes ütemben végezni, majd másnap 15 perc alatt fel lehet önteni az etetőben megkérgesedett cukrot vízzel. Az egy kaptárra számított munkaművelet/idő nagyon jó arány, s amennyiben értékarányosan nézem, sokkal több a hozadéka a jövőre nézve.
Erre azért váltok, mert az invertálást könnyítő anyagot, az almaecetet könnyebb adagolni, bejuttatni, valamint a téli élelemkiegészítés ezen formájába kerülnek a gyógyszerek és gyógyhatású készítmények, vitaminok. Az ekkorra tömegesen kikelő egyedek népes számának köszönhetően a maradék invertálás nem gyötri meg a méhcsaládot. Igaz, szárazetetéssel mindennap foglalkozni kell egy kicsit a méheinkkel, de a végére kialakuló népes, invertálással nem meggyötört betelelő méhtömeg megéri a vesződést, törődést, mert az így kialakított erős méhcsaládok lesznek jövőre az ütőképes termelők!
Buczkó Endre, Tószeg
Facebook
Twitter
Google+
LinkedIn
Print Mail
Print PDF
