Megjelentek például a nagy egyiptomi ugróegerek (Jaculus orientalis), amelyek úgy néznek ki, mint valamiféle mini kenguruk, hosszú és erős hátsó lábuk igazán ugrásra termett. Ezt, ugyan egy másik fajnál, az Allactaga jaculusnál Kazahsztánban magam is tapasztaltam egy éjszakai állatles során. Gépkocsival követtük az 1,5-3 méteres ugrásokkal szökellő ugróegereket.
Egyébként, ha már az Allactaga jaculusnál tartunk (sajnos nincs magyar neve, talán szerencsés volna, ha hosszúfülű ugróegérnek neveznénk), érdemes megjegyezni, hogy ez a faj felettébb harapós – szemben a korábban említett nagy egyiptomi ugróegérrel.
Nagy férőhely szükséges
Nem kellett sokáig várnom, hogy saját állatgyűjteményem is egy pár nagy egyiptomi ugróegérrel gyarapodjon. Problémát csak az okozott, hogy a kereskedő szinte semmit sem tudott mondani a tartásáról, és a magyar nyelvű szakirodalomból is vajmi csekély információhoz lehetett jutni. Csupán egy könyvben találtam néhány használható adatot (Pénzes Bethen: Terrárium). Az állatokat előbb egy kisebb szükség-terráriumban helyeztem el, aljzatként némi faforgácsot szórtam. Rögvest láttam, hogy nem ideális a férőhelyük, de várni kellett végleges terráriumuk elkészültéig.
Alomként tiszta, finomszemcsés bányahomokot kaptak, mégpedig vastag rétegben, hátha kedvenceimnek ásni szottyan kedve. A homokot, vagy annak legalább egy részét nagyjából kéthetente kicseréltem. Az aljzatnak ekkor semmi szaga nem volt, de úgy láttam, ugróegereim imádják a friss homokot; ilyenkor minden alkalommal valóságos extázisban porfürdőztek. Arra vonatkozóan sem tudtam semmit, hogy milyen legyen a nappali szállásuk (lévén az ugróegerek alkonyattól pirkadatig aktívak). Abból indultam ki, hogy leginkább sivatagokban-félsivatagokban élnek, s a nappalt a maguk ásta járatokban-üregekben töltik. Ezt kellett valahogy leutánoznom. Végül is betonból készült el a fészek, amit fészekanyaggal béleltem, ahová egy szintén beton csövön át jutottak be az állatok.
Sivatag és félsivatagA nagy egyiptomi ugróegerek Észak- Afrika és az Arab-félsziget északi területeinek lakói. Leginkább a kötöttebb talajú sivatagokat (ahol járatot tud ásni), félsivatagokat és sztyeppéket kedvelik. Anatómiájuk élőhelyük viszonyaihoz és éjszakai életmódjukhoz idomult. Tájékozódásukban nagymértékben segíti őket óriási szemük, nagy fülük és hosszú, több mint tíz centiméteres bajuszszőreik. Hátsó lábaik aránytalanul hosszúk, míg az elsők csak nagyjából három centiméteresek. Ha biztonságban érzik magukat, lépegetnek, aprókat szökellnek, ám veszély esetén akár 40-50 km/h sebességgel is menekülnek. Az ugróegereket jellegzetes, felegyenesedő tartásuk miatt a görög és római írók egyaránt „kétlábú egérként” emlegették. Ezek a különleges rágcsálók feltűnnek a Bibliában is, Ézsiás büntetéssel fenyegette azokat, akik megeszik őket: „Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik disznóhúst, undorító állatot és egeret esznek – így szól az ÚR.” * * Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014), Ézsaiás próféta könyve 66. fejezet 17. vers |
Milyen az ideális ugróegérkoszt?
Azt azonban még mindig nem tudtam pontosan, mi a legjobb koszt a számukra. Mivel feltűnt, hogy a szájnyílásuk kicsi, apró magvakat kaptak, a jó minőségű kanárieledel kevesebb rágcsálóeledellel keverve vált be a legjobban. (Kis helyen tartva – márpedig a legnagyobb terrárium is kicsi a szabad természethez képest –, olajos magvakkal etetve könnyen elhízhatnak.) Kaptak sokféle zöldséget, például répát és gyümölcsöt. Különösen szerették a kertből-parkból szedhető fűféléket, lóherét, gyermekláncfüvet stb. A salátával már csínján kell bánni, de telente sajnos nem iktatható ki teljesen az étrendjükből. Ínyencségként háztartási kekszet kaptak – persze csak módjával. Kevés állati eledelt fogyasztottak, jószerével semmit. Próbálkoztam lisztkukaccal, sajttal, főtt tojással, száraz kutyaeledellel.
Jó szolgálatot tett egy darabka csonterősítő szépia, amelyhez állataim bármikor hozzáférhettek.
Hihetetlen dolog történt
Tartsuk? Ne tartsuk?Érdemes tartani, mert:
Csak az tartsa:
|
Mivel nem találtam tenyésztésükre vonatkozóan még idegen nyelvű szakirodalmat sem (akkoriban még nem igazán volt internet), biztos voltam benne, hogy a szaporításuk fogságban – legalábbis számomra – megoldhatatlan feladat. Mígnem egyszer – kb. fél év elteltével – a hímet elnáspángolt állapotban, a terrárium sarkában találtam. Rögvest elkülönítettem, s bekukkantottam az odúba, de aznap még nem láttam semmit. Másnap viszont a nőstény lefialt! Sajnos örömöm nem tartott sokáig, a nőstény egy hét után nem gondozta tovább kölykeit. Nem zavartam, aljzatot sem cseréltem, mégis pánikba eshetett, mert betemette a kölykeit homokkal… A hímet ezután visszatettem párja mellé. Néhány hét múlva megszületett a második alom, amelyből egy kölyök sikeresen felnevelődött.
Ezt követően sikeres és sikertelen nevelések következtek, ám ez utóbbiak okát nem sikerült felfednem. Az ellés mindig a hím elkergetése és megverése utáni napon következett be. Így amikor a „károsultat” reggel a fészken kívül találtam, már tudtam, hogy másnap megszületnek a csupasz és vak, magatehetetlen ugróegér-palánták. Ugróegereim évekig szépen éldegéltek és szaporodtak, mígnem a nőstény váratlanul elpusztult. A hímnek sokáig próbáltam párt találni, de sikertelenül. Végül is a Szegedi Vadasparknak ajándékoztam.
A nagy egyiptomi ugróegér (Jaculus orientalis) az Animal Diversity Web adatbázisábanFő elterjedési területe Észak-Afrika. Megtalálható Marokkóban, Algériában, Tunéziában és Líbiában. A faj különösen Egyiptomban elterjedt, és a Sínai-félszigeten át keletre, Izrael déli részéig terjed ki; korábban a faj Szaúd-Arábia területén is előfordult. Nedves tengerparti és sós félsivatagokban, valamint szubtrópusi cserjésekben él, de megtalálható sziklás völgyekben és réteken, sőt félnomád beduin törzsek árpaföldjein is. Hasi oldalán fehér, hátán pedig halvány sötétsárga, homokszínű szőrrel borított. A belső és a külső fület vékony szőrréteg fedi. A szempillák és az érzékszervi szőrszálak feketék, míg a bajusz szürkésfehér. A hosszú farkát szintén vékony, rövid szőr borítja, és fekete-fehér szőrcsomóban végződik; a farok hossza átlagosan 12,8-25 cm. A hímek valamivel nagyobbak, mint a nőstények; átlagos testtömege 139 g. Az elülsőkhöz képest a hátsó végtagjai nagyjából négyszer olyan hosszúak, és akkor használatosak, amikor az állat nagy távolságokat ugrik. A hátsó láb lábközépcsontjai „ágyúcsonttá” olvadtak össze, és hiányzik az első és az ötödik ujj. A lábujjak oldalán és alján lévő szőrzet növeli a láb felületét, segítve ezzel a mozgást a homokban. Évente egyszer párosodik, a vemhességi időszak nagyjából 40 nap. A nőstények átlagosan 3 utódot fialnak. Az újszülöttek mellső és hátsó végtagjai egyforma hosszúak, farkuk rövid, csupaszok, szemük és fülük zárva van. Az első 4 hétben a kölykök mellső végtagjaikkal kúszva mozognak. 4 hét után képesek már 4 lábon járni, majd 47 napos koruk után már kétlábú mozgásra is képesek. A kölykök 5 hét után kinyitják a szemüket, és 6 hetesen szilárd táplálékot fogyasztanak. 8-10 hetesen önállóak, 8-12 hónapos korukban válnak ivaréretté. Az anya addig marad a fiókák mellett az odúban, amíg az utódok önellátóvá nem válnak. Nem ismert, hogy a hímnek van-e szerepe az utódnevelésben. Odújukat a sivatagi talajba ássák. Az odúk mélysége 0,75-1,75 m, hossza pedig 1-2,5 m. Minden odúban van egy főkamra, és a legtöbbnek van egy vészkijárati alagútja is. A fészket gyakran teveszőr, száraz felaprított növényzet és növényi gyapjú béleli, hogy melegen tartsa lakóit. Esős télen a beázás elkerülése végett domboldalon is készít odút. Télre lipidtartalékokat halmoz fel, ami szezonális elhízást okoz, majd „hibernálódik”. Testhőmérséklete körülbelül 9,8 °C-ra, a szívfrekvencia pedig körülbelül 9,3 ütés/percre csökken; szemben az aktív időszakban mért 37°C-os testhőmérséklettel és 300 ütés/perc körüli szívritmussal. Elsősorban gyökerekkel, csírákkal, magvakkal, szemekkel, néhány termesztett zöldséggel és alkalmanként rovarokkal táplálkozik. A zöld növényzetből nyeri a vizet, és hosszú ideig képes megélni szabadon álló víz ivása nélkül. Éjszakai életmódot folytat, napközben a biztonságot jelentő odúban tartózkodik. Ha fenyegetve érzi magát bent, akkor a vészkijárati alagúton keresztül menekülhet. Meneküléskor normál kétlábú járása/futása nagy ugrásokba fordul át – akár 1,5-3 m hosszúra és 1 m magasra is képes ugrani. Ez az állat egyetlen védekezési mechanizmusa. Általában kígyók, homoki rókák, baglyok és emberek zsákmányolják. Az ökoszisztémában pozitív a szerepe: táplálkozáskor átszitálja, így lazítja és szellőzteti a talajt, szétszórja a magokat, ezáltal elősegíti a növények növekedését és a vízmozgást. Ragadozók számára táplálékforrás, elhagyott odúit fajtársai vagy más fajok használják. Bundája élősködők (kullancsok, atkák) élőhelye. A beduinok a húsa és szép bundája miatt vadásszák. Ehhez egyik módszerük az ürgeöntéshez hasonlít. Gazdasági kárt okoz a beduinok árpaföldjein, ezért fokozták a vadászatát. Ennek ellenére széles körben elterjedt faj, védelmi státusza szerint „kevés aggodalomra ad okot”. |
Kovács Zsolt
