A hüvelyes növények termesztése több szempontból is előnyös. Fontos fehérjenövények, ezért az élelmezésben, a takarmányozásban és az ipari feldolgozásban is jelentős szerepet töltenek be. Továbbá, mivel a gyökereiken lévő rizóbium baktériumok a növénnyel szimbiózisban élve képesek nitrogént megkötni a levegőből, növelik a talajok termékenységét. A legjobb elővetemények más növények számára.
A borsó a mérsékelt éghajlatot igényli, míg a szója melegigényes. A borsó, a szója és a bab kifejezetten igényes a talajjal szemben, a kevésbé igényes csillagfürt mészben szegény, savanyú homoktalajon termeszthető eredményesen, a szegletes lednek pedig szikes talajon is jól érzi magát.
Az étkezésre szánt babot termesztik a második legnagyobb területen – 33 millió hektáron – a világon, a szója után. A borsó vetésterülete 7 millió hektár a világon, azon belül a zöldborsóé 2,7 millió.
Magyarországon a szárazborsó vetésterülete napjainkban 11 ezer hektár, a konzervipari zöldborsóé 20 ezer hektár. A szárazborsó területegységre vetített termésátlaga 2,3 t/ha, míg a zöldborsóé évjárattól függ, 4,5-6,0 t/ha között változik.
A hüvelyes növényeknek kimagasló a fehérjetartalma. Például a szójáé – fajtától függően – 38-41 százalék, a csillagfürté 37, a lóbabé 28-29, a borsóé 23-28, a babé 20 százalék.
A borsó az egyik legrégebbi kultúrnövény, az emberiség már időszámításunk előtt 7000-6000-ban, a neolit korban termesztette.
A hüvelyes növények kétféleképpen csíráznak, ami az agrotechnikát is befolyásolja. Például a szója csírázáskor felhozza a sziklevelet a talajfelszín fölé, ezért 3-5 centiméter közötti mélységben optimális a vetése. A borsó sziklevele viszont lent marad a talajban. Ezért 6-8 centiméter mélyre kell vetni, ugyanis a csírázáshoz saját tömege másfélszeresét is felveszi vízből, főleg a velőborsó (ráncos).
A borsó alakkörei:
- Kifejtőborsó: sima, kerekszemű a mag, a maghéj könnyen eltávolítható. Utóbbi növeli az emészthetőségét. Élelmezésre (főzelékborsóként) és takarmányozásra egyaránt használható.
- Velőborsó (ráncos héjú): konzervipari zöldborsóként és hűtőipari mirelitborsóként, élelmezési célra használjuk.
- Cukorborsó: a kistermelők legkedveltebb borsótípusa kiváló minősége miatt, de egyben ez a típus a legérzékenyebb a környezeti feltételekre.
A borsó egyik gyengesége, hogy nincs dormanciája (csíranyugvás), viszont a szára könnyen megdől, és a talajnedvességgel érintkezve azonnal képes csírázásra – ami a vetőmagtermesztés rémálma. Ezért a nemesítők előállították az „Afila” típust, a kacsos borsót. A levelek egy része helyett kacsok fejlődnek, amiknek az összekapaszkodásával nő a borsó állóképessége (1. kép).
A nemesítők előállították az őszi vetésű borsót, ami zöldtakarmányozásra használható (2. kép).
A legérzékenyebb borsótípusok a velőborsó és a cukorborsó. A kifejtőborsó már 3-4 °C-os talajhőmérsékletnél csírázik, míg a velőborsó csak 5-6 °C-nál. Az asszimilációs (fejlődési) hőküszöb értéke 4,4 °C, vagyis igen alacsony. A szárazborsó hőösszegigénye 1300-1600 °C, míg a konzervipari zöldborsóé 600-960 °C, a fajta tenyészidejétől függően.
A borsónak viszonylag rövid a tenyészideje, főleg a konzervipari zöldborsónak. Mivel hosszúnappalos növény, ezért a szárazborsót márciusban el kell vetni.
Az Országos Műtrágyázási Tartamkísérlet közel két évtizedes hajdúböszörményi adatai szerint a vetésidő nagyobb hatást gyakorol a termés alakulására, mint a vízellátottság (1. ábra).
Optimális vetésideje március, és ehhez képest már 3-4 hetes késés (pl. időjárási okból) 50-60 százalékkal is képes csökkenteni a termést.
Napjainkban a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségek jelentik a legnagyobb problémát. Tavaly januártól szeptemberig a 30 éves átlaghoz képest 107,4 mm-rel kevesebb csapadék hullott Debrecen térségében, a havi középhőmérsékletek viszont 1,3 °C-kal magasabbak voltak a sokévi átlagtól.
Minden szántóföldi növénynek, azon belül a fajtáknak vagy hibrideknek is megvan az optimális tőszámintervalluma. A borsó érzékeny a tőszámra, az optimális – a fajta tenyészidejétől függően – 1,2-1,5 millió csíra/ha között van. Ettől nagyobb csíraszám esetén csökken az oldalhajtások száma, illetve a hüvelyberakódás, ami terméscsökkenéssel jár.
A borsótermesztés eredményességének feltétele a hatékony integrált növényvédelem, a gyomok, a kórokozók és a kártevők elleni eredményes védekezés (2. táblázat, 3. kép).
A konzervipari zöldborsó termesztésének kiemelkedő jelentősége van a humántáplálkozásban, kiváló elővetemény más szántóföldi növények számára, korán betakarítható növény és kedvező a jövedelmezősége.
A zöldborsónak 30-35 napig kell folyamatosan ellátnia alapanyaggal a feldolgozóipart. Napjainkban 20 ezer hektáron termesztjük, de az export lehetősége szinte korlátlan. Zöldborsót fővetésben és másodvetésben is lehet termeszteni – viszont csak öntözéses technológiával biztonságosan.
A zöldborsó folyamatos betakarítását két tényezővel tudjuk elérni. Az egyik, hogy eltérő hőösszegigényű (tenyészidejű) fajtákat választunk, a másik, hogy szakaszoljuk a vetését, és egy szakaszban annyit vetünk, amit 2-3 nap alatt be tudunk takarítani. Az újabb szakaszt akkor vetjük, ha 30 °C hasznos hőösszeg összegyűlt az első szakasztól.
A zöldborsó termesztése és betakarítása rendkívül sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, napjainkra teljesen gépesítetté vált. A konzervipari zöldborsót 35-50 finométer foknál (zsengeségi állapot), míg a hűtőipari mirelit zöldborsót 150 tenderométer foknál kell betakarítani.
A cikket egykori főnököm, prof. Ács Antal borsónemesítő emlékének ajánlom!
Dr. Sárvári Mihály
egyetemi tanár
DE MÉK Növénytudományi Intézet
