0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 3.

Kihirdették a 29. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok termékdíjpályázatának nyerteseit

Az idén újra a régi, megszokott májusi időpontban várják a szervezők a látogatókat – és még a kiállítókat is – az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok rendezői, hangzott el az április 11-én tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen adták át a két termékdíjpályázat nyerteseinek, résztvevőinek az okleveleket, a termékdíjakat és a nagydíjakat.

A szakma esemény iránti elismerését jelzi, hogy tavaly, a nem megszokott időpontban is meg tudtuk tartani a kiállítást, mondta Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója. Az idén, az április 11-ei, még nem végleges adatok szerint 207 ipari és több, mint 200 állatkiállító részvételére számítanak, de, mint elhangzott, a kiállításig hátralévő három hétben is várják a jelentkezőket.

A korábbi években is meg kellett küzdenünk különböző járványokkal, de egyik sem ért föl a Covid által okozta pandémiával, ami miatt 2020-ban el is maradt a kiállítás, tette hozzá Fekete Balázs, a kiállítás igazgatója.

A 29. kiállítás programjával kapcsolatban arról számolt be, hogy nincs sok újdonság, „de ez a mi előnyünk, ez a mi hagyományunk”, hogy úgy folytatják, ahogy 29 évvel ezelőtt kitalálták.

Ennek pedig a szakmaiság az alapja. Ahogy eddig, az idén is csak szakmai kiállítókkal találkozhat a közönség, és a vásárba is kizárólag népi iparművészek hozzák el a portékáikat.

Az eseményen hirdették ki a termékdíjpályázatok nyerteseit. A pályázatok fővédnöke, Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, egyben a Termékdíj a Magyar Növénytermesztésért pályázat 2022 bíráló bizottságának elnöke a pályamunkákban megmutatkozó innovációs készséget és képességet emelte ki, ami a magyar mezőgazdasági vállalkozások esetében tetten érhető. Különösen nagy jelentőségűnek értékelte, hogy az újítások nem elszigetelten, hanem egy-egy adott technológiai rendszerbe illesztve jelentek meg.

„Így nemcsak a versenyképesség javítását szolgálják, hanem a környezeti, gazdasági és társadalmi értelemben vett fenntarthatóságot is erősítik”

– mondta. Erre a pályázatra 9 pályamunka érkezett, 6 a növénytermesztés – inputanyagok (vetőmag, agrokemikália), termesztéstechnológia és 3 a technika-technológia (gépek, eszközök, agrárinformatika) kategóriában.

A bíráló bizottság tagjai és a Hód-Mezőgazda Zrt. vezetői a díjátadón. Képünkön dr. Sallai László docens (SZTE MGK), dr. Annaházi László ügyvezető (Anipharma Kft.), Wagenhoffer Zsombor, Fekete Balázs, Antal Gábor, Gyuricza Csaba, Sipos József területi képviselő, Sumi Agro Hungary Kft. (Sipos Gazda) és dr. Molnár Tamás Géza docens, SZTE MK

A Termékdíj a Magyar Állattenyésztésért pályázat 2022 bíráló bizottságának elnöke, Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy mindössze fél évvel az előző kiállítás után, az idén is nagy számú, összesen 17 pályázat érkezett a kiírásra. Nyolc cég pályázott a takarmányozási és 3 az állategészségügyi I. kategóriában. A II-es, az agrárinformatika (1), tartástechnológia (3) és élelmiszeripar (2) kategóriába összesen 6 pályázatot nyújtottak be. A sorrend kialakításánál a pályázat újdonság értékét, az innovációt, a hazai referenciákat, a tudományos vizsgálatokkal alátámasztott kísérleteket, illetve a marketingstratégiát értékelték.

Az állattenyésztési kategóriába érkezett pályázatok közül a zsűri a Bonafarm Mezőgazdaság közös pályázatának,

„A fenntartható takarmányozási megoldások a vágósertés-előállítás környezetterhelésének és ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében”

című pályamunkának ítélte a nagydíjat.

A benyújtott növénytermesztési pályázatok közül a Pro-Feed Kft. érdemelte ki a nagydíjat

„Az élettani folyamatokat támogató csávázás technológiája Terra-Sorb 4 macro radicular alkalmazásával őszi búza termésbiztonságának növelésére és klímakitettségének csökkentésére”

című innovációjával.

Antal Gábor végül bejelentette, hogy a kiállítás ideje alatt, május 5-én kreditértékű szakmai konferenciát szerveznek, a KAP és az állattenyésztés szabályozási kérdéseiről. Az előadók között Feldman Zsolt államtitkár a KAP és az állattenyésztés viszonyáról, Kapronczai István a magyar agrár- és élelmiszer-termelés kilátásairól, kihívásairól, Gyuricza Csaba pedig az oktatás- és kutatásfejlesztésről tart előadást. A konferencia és a kerekasztal-beszélgetés moderátora Wagenhoffer Zsombor lesz.

A további díjazottak listája az alábbi táblázatban olvasható:

termekdij_2022._eredmenyek_dijkioszto.xlsx

Forrás: magyarmezogazdasag.hu