0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 24.

Virágos fűfelületek: több szín – kevesebb gondozás

Bár a szépen ápolt, gyommentes, zöld gyep nagyon látványos, ennek nem egyszerű a fenntartása. A virágos gyepek gondozása már kevesebb munkát igényel, és még színessé is tehetjük így kertünk zöld szőnyegét…

Tavaszal a hagymások színesíthetik a gyepet

A kerti füves felületek kisebb-nagyobb részének virágosítása a különféle tulipánokkal, nárciszokkal, jácintokkal, sáfrányokkal, illetve krókuszokkal, valamint egyéb más növényekkel is megoldható, ezek tavasszal akkor virágoznak, amikor még nem kell füvet nyírni. Mire eljön a fűnyírás ideje, addigra visszahúzódnak.

A kora tavaszi virágzású hagymások jellemzően csak a virágzásuk idején láthatók, ezután, nyugalmi életszakaszukban visszabújnak a talajba úgy, hogy a fű jól elfedheti a helyüket.

Számos hagymás növény kedvező termőhelyen terjeszkedésnek is indul, így kifejezetten jó, természetesnek ható színfoltot képez tavaszonként. Ehhez előrelátó módon elegendő teret kell hagyni számukra.

A hagymás növények kínálata annyira gazdag, hogy mindenki találhat közülük olyat, amely a helyi adottságoknak a legmegfelelőbb. A választás lehetőleg a legkevésbé igényesekre essen, hiszen ezek maradhatnak meg leginkább a kerti körülmények között. Legtöbbeknél a krókuszok, illetve a kisebb termetű nárciszok válnak be. A kevésbé elterjedtek közül figyelmet érdemelnek a különféle gyöngyikék, tőzikék, keltikék, valamint a madártej-félék, a hóvirágok és még sok másféle növény. A félárnyékot kedvelők közül a medvehagyma és a téltemető a legmegfelelőbb. Azon fajok számára, amelyek a nyirkosságot is igénylik, mint a hóvirágok többsége és a tavaszi tőzike, különösen fontos az állandó nedvesség. Ha a hagymás növényeknek a gyepfelületbe telepítése mellett döntünk, ennek az ideje nyár végén, ősszel lesz.

A sáfrányok és a törpe nárciszok kivételével a hagymás-gumós fajokra jellemző, hogy a füves felületekbe az alapfajok alkalmasabbak, mint a kertészeti, hibrid változatok. A tulipánokból is főként a karcsúak és alacsonyabbak lehetnek jók fűfelületek virágosítására, kötetlen, illetve szabályos elrendezésben egyaránt.

Növényeink akkor lehetnek a legszebbek, ha színenként külön-külön, önálló, szabálytalan foltokban telepítjük őket.
A virágzási idők különbségét a szintes társításokkal is hasznosíthatjuk. Ehhez különféle, a virágzási idejükben is eltérő hagymások kerülhetnek együtt elültetésre egyazon fűfelületi részbe, így ugyanazon a helyen szinte folyamatos virágdísz várható a tavaszihónapokban. Az elrendezés csak a lábazati részeknél és az utak mellett legyen szabályos, de a fűfelületekben elhelyezkedő kertelemek körbevetése már inkább szabálytalan legyen. Ez vonatkozik a fatövek körüli hagymaültetésekre is.

Nem csak hagymásokkal színesíthető a gyep

A hagymás és gumós fajok többnyire kora tavaszi virágzásúak, ám virágos gyep egész évben megvalósítható. A százszorszépeknek sok színváltozata van, vannak telt virágúak is közöttük, így ezekkel is jól színesíthető a gyep zöldje. A százszorszépeket úgy is betelepíthetjük a gyepbe, hogy már eleve a fű vetésekor százszorszépet is vetünk – egy menetben. Másik lehetőség, hogy ezekből később ültetünk bele.

Ha azt szeretnénk, hogy e virágok jól elszaporodjanak a fűben akkor a rendszeres nyírást el kell felejteni, hiszen szükség van arra, hogy a növények kivirágozzanak, magot érleljenek és elszórják azt.

Vásárolhatunk már „virágos rét” magkeveréket is, ennél azonban tudni kell, hogy csak extenzív gyepek létesítésekor működőképes, tehát ebből akkor lesz tényleg virágzó rétünk, ha azt nem vagy csak nagyon ritkán kaszáljuk. Általában két kaszálás javasolt évente: egy nyár elején és egy késő ősszel. Ebben a különböző fűfélék mellett megtalálhatók pillangós virágúak magjai – melyek látványosak is és nitrogén megkötő tulajdonságuk kapcsán javítják a talajt. E keverékek általában 20 százalékban tartalmazzák vadvirágok magjait. Mivel a vadvirágok többsége évelő, így egy jól indított „vadvirágos rét projekt” hosszú évekig fenntartható, látványos és a kert rovarfaunájának is nagy örömére szolgál.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu