A semmiből a világhírig

Dr. Studinka László a múlt századi magyar vadgazdálkodás egyik legkiemelkedőbb alakja. A híres vadászíró, természetbúvár és vadgazda 1959 tavaszán kapott megbízást a Lábodi Vadászterület irányítására. Kezdetben az itt-ott megbúvó apróvadon és őzön kívül alig-alig volt haszonvad a területen. A szarvas csak váltóvadként bukkant fel az elenyésző számú dám mellett. Azonban a tudatos vadóvó tevékenységnek köszönhetően, az 1960-as évek elejétől már egyre nagyobb vaddisznóterítékek előtt tiszteleghettek elődeink Lábodon.

Később a gím- és dámszarvas-gazdálkodás világra szóló sikereket hozott a vadászterületnek. Számos 13 kg-nál nagyobb trófeájú gímbika elejtésének örülhettek itt a vadászvendégek és kísérőik. Tudomásunk szerint a Lábodi Vadászterületen elejtett gímbikák közül 15 érte el a trófeabírálaton a 240 pontot.

Mára – az erdőgazdaság következetes munkája nyomán – valamennyi pusztulásra ítélt, nagy múltú épület újjászületett itt, és teljesen új építmények is létrejöttek. 2009-ben vadászház épült Csokonyavisonta szomszédságában, az egykor népes és virágzó Széchenyi-birtok, Alexandra puszta mellett. Az Alexandra Vadászház őrzi a napjainkra már az enyészeté lett kistelepülés nevét, és ezzel együtt gróf Széchenyi Imre feleségének, gróf Sztáray-Szirmai Alexandrának is emléket állít.

A vadászberkekben kultikus helynek számító Petesmalmi Vadászházat 2012-ben korszerűsítette az erdőgazdaság, abban alakították ki a Studinka László Természetismereti Központot. Az épületet jó ötven évvel korábban Studinka László fedezte fel, később az elhanyagolt erdészházban Magyarországon elsőként német vadászvendégeket fogadtak. Az erdők mélyén, halastavak között megbúvó épületből közkedvelt vadásztanya lett, melynek gyakori vendége volt gróf Széchenyi Zsigmond és báró Schell József grafikus, festőművész is. Az 1960-as évek elején átélt lábodi vadászataik felejthetetlen emlékét a ház ebédlőjének falára festett, felbecsülhetetlen értékű Schell-festmények őrzik. Ezek leválasztása és restaurálása is megtörtént a felújítás során. Studinka László lábodi munkásságának emlékét emlékszoba őrzi korabeli fotókkal, könyvekkel és relikviákkal.

Rekorder trófeák Lábod máig leghíresebb gímbikáját Hans von Auloch német vadász hozta terítékre Studinka László és id. Galamb Gábor kíséretében 1967. szeptember 9-én, a Nagyatádtól délre eső Ágerdő védkerület északi felében (képen). Az Auloch-bikaként ismert trófea kerek 14 kilogrammot nyomott és 246,13 pontjával az akkori világranglista 7. helyére került. Az agancs szolgált mintájául az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás emblémájának, később pedig – egy vérebfej rajzával együtt – belekerült a Lábodi Vadgazdaság címerébe. auloch_bika_studinka_laszloval_es_id._galamb_gaborral.jpg terkep_studinka_es_id_galamb_gabor.jpg A másik unikum 2001. szeptember 12-én esett el a Serpe védkerületben, Petró István hivatásos vadász kíséretében. A 16,81 kg-os trófeasúlyával – a hahóti 17,40 kg-os után – mai napig hazánk második legnagyobb elejtett gímbikája. 265,67 nemzetközi pontjával jelenleg is a világranglista 8. helyét foglalja el. Elejtésével Theodor Heisig német vadász büszkélkedhet. Az 1968-tól dr. Studinka Lászlót követő dr. Galamb Gábor a kezdetektől fogva – eleinte még csak egyetemistaként – jelen volt a Lábodi Vadgazdaság Studinka-alapok lerakásánál. Harminc éven át volt Lábod vadászati igazgatója, és 1994-ben személyesen vehette át Fokvárosban a Nemzetközi Vadgazdálkodási és Vadvédelmi Tanács Edmond Blanc-díját, melyet a vadászterületen végzett kiváló szakmai tevékenységének elismeréseként ítéltek Lábodnak. Az 1960-as évek végén elsőként Lábodon indult meg a vérebtenyésztés hazánkban, majd az 1977-ben ott megrendezett nemzetközi versenyen a Jakab István vezette Didó világgyőztes véreb lett. edmond_blanc_dij_-_foto_horvath_mihaly.jpg

A Lábodi Erdészet egykori igazgatója – Horváth József erdőmérnök – a Festetics-család elhanyagolt, egykori erdészlakásából álmodta meg az erdei iskolát, ezzel hosszú évekre megmásíthatatlan utat jelölt ki az utódai számára. Országunk egyik legrégebbi erdei „tanodáját” 1995-ben vehették birtokba az első tanulócsoportok.

Az iskola – mint ahogy a jól működő erdei iskolák – nem egyszerűen otthont ad a környezeti neveléshez, hanem a helyi adottságokra rávilágítva oktat a programcsomagokból választható speciális tanórákon.

Megvizsgálhatnak mindent, ami az erdőben megvizsgálható, felfedezhető, és közben az erdei táborokhoz hasonlóan, elsajátíthatják a szabadban tartózkodás elemi szabályait, és az egymást segítő közösség kialakításának módját is. Egyidejűleg bepillanthatnak az erdővel mint természeti erőforrással gazdálkodó szakemberek munkájába.

Mára az ország egész területéről érkeznek iskolások Sziágyra, azonban családi, baráti vagy munkahelyi társaságok is szívesen kikapcsolódnak a létesítményben. A csend, a nyugalom, a tiszta levegő és a belső-somogyi természet utánozhatatlan szépsége egyre több mindenkit idecsábít. Az erdei iskola környezetében számos túraútvonal és izgalmas erdei környezet bejárható. A 3 kilométerestől a 6 kilométeresig, hét különböző hosszúságú tanösvény közül választhatnak a túrázók. Az útvonalak bejárását erdész kolléga segíti, de a rutinosabbak önállóan is teljesíthetik. A 22 kilométeres Mesél a Besenyői erdő tanösvényen végighaladva számos új ismerettel gazdagodhatnak a látogatók.

Sziágypusztán, a Sziágyi temető maradványainál, az öszpötei és a varasdi egykori erdészházak helyén, valamint az egyre inkább feledésbe vesző uradalmi vasútvonal nyomvonalánál helytörténeti szempontból nevezetes emlékhelyek is újraélednek. Az útvonal mentén számos pihenőhely létesült, illetve tablók segítik megismerni a térség flóráját és faunáját, a történelmi és kulturális értékeit, de Studinka László életútjáról is olvashatunk. Nemrégiben új tűzrakó helyek, védőházak, valamint kettő kilátó (sziágyi és németmezői) is épült.

Sziágytól nem messze – a rinyabesenyői erdőben – duglászfenyőcsoport őrzi Erzsébet királyné magyarországi látogatásának emlékét. A gróf Széchenyi Antal által telepített Sissi-fák napjainkra tekintélyes méretűre nőttek, így kultúrtörténeti vonatkozásuk mellett dendrológiai értékként is említést érdemelnek.

Nagysallér 1971 óta tekinthető a Lábodi Vadászterület gazdálkodási központjának, a benne lévő nyolcszobás vadászház azonban 2013-ban bezárta kapuit. Helyén közel egy év alatt megépült az impozáns, korszerű, mégis hagyományos jegyeket hordozó Nagysallér Vadászház.

Nem messze tőle, 2014-ben Vadászati és Helytörténeti Emlékházat építtettek a SEFAG Zrt. kollégái, amelyben korabeli relikviák és a Schell-festmények mellett egy – szintén az erdőgazdaság által megmentett – Muray Róbert-freskó is megtekinthető.

A 2021. évi „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében az épület környezetében kialakították a báró Schell József Vadászati és Természeti Emlékparkot. Átadásán a méltán híres vadászfestő unokája is jelen volt.

A Nagysallér Vadászház közelében működő Vadaspark bemutatja a Dráva menti térség flóráját és faunáját Magyarország öt nagyvadja közül a gímszarvasnak, a dámszarvasnak, az őznek és a muflonnak ad otthont.

A Lábodi Vadászterület jelenében annak ellenére is terítékre jutnak megsüvegelendő gím- és dámbikák, hogy térségünkben a trófeás vadnak – sajnálatos módon – kizárólag a vadászterület határain belül van esélye megöregedni. 2014-ben Nagysallérban 12,15 kg-os, 2020-ban pedig Alexandrán 13,75 kg-os gímbika mellett harsanhatott fel a büszke kürtszó. A nehézségekkel szemben azonban a SEFAG Zrt. kollégáinak kitartó elhivatottsága áll, az állami erdőgazdaság vezetése pedig a mai napig elkötelezetten őrzi a „lábodi dicső múlt” emlékét. A fenntartható vadgazdálkodás alapjait megteremtve, a hely történetét és természeti környezetét bemutató közjóléti létesítményeket újjáélesztve és megőrizve igyekszik évről évre tovább éltetni Lábod nevét.

Horváth Mihály, Kovácsné Kiss Zita
SEFAG Zrt.

Fotók: Horváth Mihály, Schmall Rafael