Back to top

Nem csak kávét küldtek Brazíliából

Rejtélyes fehér port találtak a frissen érkezett kávébabos zsákokban a dolgozók a Nestlé svájci kávékapszula gyárában .

A nyugat-svájci Fribourg kantonban, Romontban található Nestlé üzem dolgozói azonnal riasztották a hatóságokat miután kinyitották a kávébabokkal teli zsákokat, amelyben titokzatos fehér port találtak, közölte a rendőrség.

A rendőrségi elemzés megállapította, hogy az anyag kokain volt. Az öt, aznap vonattal érkezett  konténer átvizsgálása után több, mint 500 kilogramm kábítószert foglaltak le. 

A rendőrség közölte, hogy 

biztonsági kordont állítottak fel a gyár körül az akció során, amelyben nagyszámú vámos is részt vett.

A kábítószert tartalmazó zsákokat elkülönítették, és az anyag nem szennyezte az üzem termékeit - áll a közleményben.

Az első vizsgálatok szerint a szállítmány Brazíliából származott -

közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy a lefoglalt kokainról megállapították, hogy több mint 80 százalékos tisztaságú, becsült utcai értéke pedig több mint 50 millió svájci frank (18,2 mld Ft) . Pénteken az Európai Unió bűnüldöző szerve, az Europol arról számolt be, hogy a kokain elérhetősége Európában "valószínűleg minden idők legmagasabb szintjén van".

A megfigyelőközpont közölte, hogy becslése szerint az EU kokain kiskereskedelmi piaca 2020-ban legalább 10,5 milliárd eurót ér, ugyanakkor valószínű, hogy ez a szám jóval alatta van a piac valódi értékének.

A központ szerint a legnagyobb mennyiségű kokaint a belga, holland és spanyol kikötőkben foglalták le, de egyre nagyobb mennyiség kerül elő más kikötőkben is, ami arra utal, hogy a csempészcsoportok olyan kikötőkre terjesztik ki tevékenységüket, ahol a kokaintilalmi intézkedések kevésbé intenzívnek tűnhetnek.

A Nestle svájci élelmiszer- és italgyártó óriáscég, amely a Nespresso tulajdonosa, igyekezett megnyugtatni a vásárlókat, hogy minden termékük biztonságosan fogyasztható.

Forrás: 
theguardian.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Beruházási vidékfejlesztési támogatások

A KAP Stratégiai Terv keretében, a korábbi támogatási ciklusokhoz hasonlóan, ismét fontos szerepet kapnak a beruházás típusú beavatkozások, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a versenyképes mezőgazdaság és élelmiszer-előállításhoz, illetve vidékfejlesztéshez.

Terület- és állatlétszám-alapú zöld támogatások

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet önkéntes és ösztönző jellegű programokra.

A magas infláció hatására nőtt a bolti lopások száma

Több mint 22 százalékkal emelkedett a bolti lopások száma éves összehasonlításban, tájékoztatta a HVG-t az Országos Rendőr-főkapitányság. A legtöbb ilyen bűncselekményt kisboltokban, dohányboltokban, vagy üzemanyag-töltőállomásokon követik el.

Új versenytársra talált a McDonald's Oroszországban

Folytatja terjeszkedését az orosz Vkuszno i tocska étteremlánc, amelyet egy az egyben az országból kivonuló McDonalds's brandjét lenyúlva hoztak létre.

Egy népszerű őszi zöldséggel az erősebb immunrendszerért és a fogyás elősegítéséért

A megfázásos és influenzás időszak idején sokan próbálnak egészségesek maradni és leadni néhány kilót még a karácsonyi ünnepek előtt. Bármi legyen is az oka, mindig fontos, hogy az egészségünkre koncentráljunk, ami azt jelenti, hogy komolyan kell vennünk az étrendünket...

Magas aflatoxin-szennyezés kockázat - kiemelt hatósági és vállalkozói figyelem indokolt a takarmányoknál, tej és tejtermékeknél

Országos célellenőrzést rendelt el a Nébih miután közvetlen fogyasztásra szánt tejtermékekben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin-szennyezést a hatóság laboratóriuma. Az érintett tételek nincsenek forgalomban, a hazai tej és tejtermékek biztonsággal fogyaszthatók.

Kárpát-medencei mézfesztivált rendeznek Zalaegerszegen

Tizennyolc mézlovagrend felvonulásával december 3-án kétnapos Kárpát-medencei mézfesztivál kezdődik a zalai megyeszékhelyen - jelentették be egy sajtótájékoztatón.

Átadták a Penny megújult karcagi logisztikai központját

Átadták a Penny Market Kft. megújult karcagi logisztikai központját pénteken, a mintegy 7 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően csaknem száz új munkahely létesült.

A laskagomba is segíthet az afrikai élelmezési problémák megoldásában

Öt ország - köztük Magyarország - hét kutatóintézete és egyeteme, valamint kis- és középvállalkozások vesznek részt abban a kutatási projektben, amelynek célja fenntartható, biomasszaalapú élelmiszer-értékláncok kialakítása Afrikában - közölte a Bay Zoltán Kutatóközpont az MTI-vel. Magyar részről egy laskagomba-termesztő társaság is részt vesz a programban.

Tovább erősödik az együttműködés a FAO és Magyarország között

Magyarország a FAO elkötelezett partnereként csaknem 50 országra kiterjedő nemzetközi agrár-ösztöndíjprogrammal és közös projektek finanszírozásával segíti a fenntartható fejlődési célok elérését – emelte ki Nagy István agrárminiszter, a FAO főigazgatójával, Qu Dongyu-vel folytatott tárgyalásán.