A gácsér feje csőrtől a szemig, a homlokáig kiterjesztve fehér. Fejének hátsó része, a nyak oldala fénylő metálzöld. A fülnyílástól lefelé egy piros-fehér kerek folt található. A fej és a nyak többi része feketésbarna. A mell, a felsőhát és a válltollak a sötétbarnától egészen a fekete alapon krémfehér színnel övezettek. A hát alsó része fekete, a farktő fehér, a szárny- és a farokfedő tollak rozsdavörösek, közepén fehéres, a hasa fehér. A szárnya fénylő, bársonyos fekete, apró fehér tollakkal díszítve, csőre élénk kék, homlokcsíkja, körme és orrnyílása fekete, írisze barna, lába sötétszürke.
Természetes élőhelyén az esős évszak beálltával kezdi a fészkelést. A fészek 6-9 krémszínű tojásból áll, a kelési idő 24–25 nap. A fészek szürkésfehér színű pihetollakkal bélelt. A fiatalok nevelésében, vezetésében a gácsér is részt vesz. E fajnak a széles körű elterjedése főként annak köszönhető, hogy télen-nyáron egyforma színű.
Tartása nagyobb területen ajánlott, mert veszekedős, de eredményesen szaporodik kis helyen is.
Április végén kezd fészkelni, a fészekodú kiválasztásánál a tojó nagyon körültekintő és igényes. A tojásokat lehet kotlóssal is keltetni, a kicsiket pedig táp- és békalencse-keveréktakarmánnyal lehet felnevelni.
A második, de tapasztalatom szerint inkább a harmadik évben válik ivaréretté. Teleltetést az egyre enyhülő hazai teleken nem igényel, de hosszan tartó téli időjárás esetén (-5 °C alatti hőmérséklet) meghálálja a melegebb helyet. Emiatt is lehet, hogy már a második évben megkezdi a tojásrakást, hisz jobb kondícióval rendelkezik, ezáltal a veszteség is kevesebb.
Az első chilei fütyülőrécéket 1870-ben hozták Dél-Amerikából Európába, és hamarosan elkezdtek az állatkertekben szaporodni. Manapság, a rendkívül tetszetős tollruhájuk miatt, igen elterjedt díszmadaraknak számítanak. Nagy az esély az egymással való kereszteződésnek, ha társas madárkertben tartjuk őket, ezért tanácsos egy tavon csak egy fajt tartani. Forrás: Dr. Bogenfürst Ferenc: Kacsák; Gazda kiadó, Budapest, 1999 |