Ezeknek nagy részét sikerült meggyógyítani, de a tenyésztésükkel, tartásukkal sokkal több gond volt, mint a zárt tartásban kelt társaikkal, viszont vérfrissítésnek a gácsérok jók voltak.
A cigényrécék, ezek a kistermetű bukórécék, ma már ritkaságnak számítanak úgy a magán, mint a vadasparkok, állatkertek állományában. Ennek egyik oka elsősorban a Magyarországon meglehetősen sok bürokratikus természetvédelmi szabály. Nyugat-Európában például jelentős létszámú állománya található tenyészetekben is, amelyekből bőven pótolják a természetes állomány csökkenését.
A jelenlegi törvények szerint ezeket az állatokat állatkertekben, vadasparkokban kell elhelyezni, és sajnos pont az ilyen esetekről vannak a legrosszabb tapasztalataim. Véleményem szerint sok esetben a tapasztalt, megbízható, leinformálható magántenyésztőknél sokkal jobb körülmények közé kerülnének ezek a madarak, az ezzel járó kötelezettségekkel együtt. Ehhez viszont a törvények módosítására lenne szükség.
|
|
Mély fájdalommal tudatjuk olvasóinkkal, hogy Szénási Gábor életének 78. évében, 2022. április 15-én elhunyt. Szénási Gábor a díszfácántenyésztés kiemelkedő alakja volt, egész Európát képviselte a Díszfácántenyésztők Világszövetségében. Kimagasló szakmai munkája során számos kitüntetésben részesült, a Kistermelők Lapjában rendszeresen olvashatták írásait.De vissza a cigányrécéhez! A gácsér feje, nyaka, melle és oldala fénylő mahagóni barna, vállai és háta sötétbarna. Farkfedői alatt tiszta fehér, hasa szürkésfehér. Szárnya felső fele sötétbarna, szárnycsíkja fehér, amely csak repülés közben látható. Csőre ólomszürke, írisze fehér, lába sötétszürke. A tojó hasonló színű, mint a gácsér, csak matt színezettel. Írisze sötétbarna, csak a nagyon öreg tojóké fehéres.
Fürge mozgású faj, röpte hasonlít a böjti récéhez. A fiatalok színe hasonlít a tojóra, de hasuk sötétebb.
Az őszi vonulása szeptember–november, a költőhelyre való tavaszi visszatérése március vége, április eleje, ahova kisebb csoportokba verődve érkezik meg. Költési idő alatt a táplálékban gazdag, sekély, buja növényzettel benőtt vízfelületeket kedveli. Vonuláskor szívesen keresi fel a halgazdaság és a rizstermesztés tavait. Német neve Moorente (tenger), de tengerpartokon nem költ, fészkét, mint általában a bukórécék, a növényzet közé, kis szigetekre, vagy letört öreg nádrakásra építi a környéken található anyagból.
A fészekalj 6-10 krémszínű tojásból áll, a tojásrakás május közepétől június közepéig tarthat. Előfordul, hogy két tojó egy fészekbe tojik, a kelési idő 25-27 nap, de kelt már 29 napra is. Ez idő alatt a gácsér a fészek közelében, a vízen tartózkodik. A gácsérok vedlése a tojások kelésével kezdődik, erre az időre elhagyja a családot, majd később a vedlő tojótól átveszi a kicsik nevelését, ami kezdetben partközelben, majd a nyílt vízen történik. A táplálékuk nagymértékben növényi eredetű, kisebb hányada vízi rovar.
Volierben történő szaporításához 50-60 cm mély medence szükséges. Télire vagy jégmentes vizet, vagy száraz altalajjal fagymentes helyet kell biztosítani a számára.
A fiatalokat éppúgy fel lehet nevelni, mint más fajtákat. Nagyobb korukban ott, ahol a víz nem iszapos, a szemestakarmányt a vízbe lehet dobálni, ahonnan azt lebukva felszedegetik. Mivel a bukórécék családjába tartozik, 2-3 métert is elúszik a víz alatt.
Szénási Gábor
