Back to top

Végéhez közelednek a nyári aratási munkák

A nagy hőség és a rendkívüli aszály miatt az idei évben korábban fejeződött be a kalászosok betakarítása. A szántóföldi növények hozamai elmaradnak a sokévi átlagtól. Őszi búzából 3,9 millió tonnát, őszi árpából 1,4 millió tonnát, repcéből pedig 450 ezer tonnát takarítottak be – tájékoztatott az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A betakarítási munkák eredménye alapján már a nyár közepe óta érzékelhető volt, hogy kettészakad az ország – fogalmazott Feldman Zsolt.

Az Alföldön, Észak-Magyarországon és Közép-Magyarországon nagyon gyenge lett a termés átlaga és a minősége, míg a Dunántúlon átlagosnak mondható eredmények születtek.

Az őszi búza termésátlaga elmarad az eredeti várakozásoktól, országosan mindössze 4,2 tonna terményt takarítottak be hektáronként, az előzetes várakozásoknak megfelelően pedig az összesen 932 ezer hektár területről 4 millió tonna alatt maradt a termésmennyiség. Ez közel negyedével kevesebb, mint az elmúlt öt év átlaga. Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében nem érte el a 3 tonnát sem a hektáronkénti hozam, míg a dél-dunántúli és nyugat-dunántúli megyékben 6 tonnás hektáronkénti eredményt értek el a termelők.

Őszi árpából a legalacsonyabb termésátlagot Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből jelentették, 2,6- 2,7 tonna hektáronkénti hozammal. A keleti megyék többségében, illetve Pest megyében is 4 tonna alatt maradt a hektáronkénti termésátlag. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon, valamint Fejér megyében a legjobb az őszi árpa termésmennyisége, így alakult ki végül a 4,5 tonna/hektáros országos átlag.

repcearatas_mti_varga.jpg

Fotó: MTI - Varga György
A repcét 205 ezer hektárról 2,2 tonna/hektár termésátlaggal takarították be, az országos össztermés 450 ezer tonna lett. A rozs, a tritikálé, a tavaszi árpa és a zab minősége és mennyisége ugyancsak nagy területi aránytalanságot mutat.

A szalma minősége szintén gyenge és a mennyisége is kevés. Az államtitkár arra kéri a növénytermesztő gazdálkodókat, hogy fokozottan figyeljenek az állattartók igényeire és segítsék őket az állatok ellátásához szükséges szalma biztosításával.

A rendkívüli időjárás okozta károk a mezőgazdaságban egyre komolyabb helyzetet teremtenek az országban, az államtitkár szerint Európa területének közel felén szenvednek a gazdálkodók a csapadék hiányától. Hazánkban július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki, a kárenyhítési rendszerben bejelentett aszálykárral sújtott szántóföldi területek nagysága a becslések szerint elérheti az 1 millió hektárt és súlyos veszélyben van az idei kukorica- és napraforgótermés. A kormány Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzset hoz létre a történelmi léptékű aszályhelyzet következményeinek kezelésére – emlékeztetett Feldman Zsolt.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Folyamatos a lakossági tűzifaigények kiszolgálása

Folyamatosan szolgálják ki az igényeket és növelik a termelési kapacitást az erdőgazdaságok - közölte Nagy István agrárminiszter.

Oroszország annektálta az ukrán gabonatermesztést is

Az ukrán területek annektálása után Moszkva magasabb gabonaterméssel számol. Dimitri Patrusev orosz mezőgazdasági miniszter legalább ötmillió tonna további gabonára számít.

Van, aminek jót tett az aszály

A vertikális termesztőrendszerekben elképesztő hatékonyan gazdálkodnak a vízzel, ráadásul kevesebb növényvédő szerre van szükség, mint a szabadföldi esetében. Ennek eredményeképpen aszályos időben is biztos termést biztosít.

A mikroalgák bőséges, egészséges táplálékot és takarmányt ígérnek bármilyen környezetben

A globális élelmiszer-ellátás számos fenyegetéssel néz szembe, beleértve az éghajlatváltozást, a háborúkat, a kártevőket és a betegségeket. Az emberi szem számára parányi organizmus – a mikroalgák – megoldást jelenthetnek.

Jó idő a mezőgazdasági munkákhoz

A hét első napjaiban néhol előfordult még gyenge eső, zápor, de a megelőző időszakhoz képest jelentősen csökkent a csapadék, így a jellemzően napos, gyakran szeles időben a talajok felszín közeli része kissé száradni, szikkadni tudott, és folytatni lehetett betakarítási illetve vetési munkákat. A folytatásban is nagyrészt száraz időre van kilátás az átlagosnak megfelelő hőmérsékletekkel.

A hazai alma hazai piacra kerül

Almafogyasztást ösztönző kampányt indított az Agrármarketing Centrum, ezzel már hatodik éve népszerűsítve a zöldség- és gyümölcsfogyasztást. Az eseményen alma egészséges volta mellett az aszály miatti almatermés mennyiségére is felhívták a figyelmet, ami bár ellátja a hazai fogyasztási igényeket, ugyanakkor az ipari felhasználású alma termésmennyisége idén jelentősen lecsökkent.

Továbbra is pályázhatnak infrastrukturális fejlesztésekre a tanyán élők

A magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a vidéki településeken élők életminőségének javítására, a vidék népességmegtartó képességének erősítésére. Ennek érdekében a tanyák infrastrukturális fejlesztésének biztosítására vonatkozó pályázati felhívás tekintetében folyamatosan születnek a támogatói döntések.

A vasúti szállítás jelenthet mentőövet a hazai gabonapiac számára

A Hungrail Magyar Vasút budapesti konferencia egyik szekcióján az ukrán gabona hatékonyabb továbbításának feltételeit és kihívásait ismertették. Az október 4-ei rendezvényen Záhonyt kiemelt stratégiai fontosságú átkelőnek aposztrofálták az átmenő gabonaszállítmányok miatt, azonban a számos technológiai és logisztikai nehézség nehezíti az áru gördülékeny áramlását.

A túlélésünk érdekében szükséges a zöldítés

Ha nem tesszük meg a zöld fordulatot, akkor az emberiségnek nincs jövője - hívta fel a figyelmet az ENSZ Közgyűlésének elnöke kedden az energiaügyekről, klímaügyekről és zöld átmenetről szóló kerekasztal-fórumon a szervezet New York-i székházában magyar szervezésben.

Szorosabbra fűzik a magyar-üzbég agrárkapcsolatokat

A kertészetek és üvegházak fejlesztéséről, a szőlészet és borászat vonatkozásában, valamint a 2023-2024-es időszakra vonatkozó munkatervről írt alá három megállapodást Nagy István agrárminiszter Aziz Voitov üzbég mezőgazdasági tárcavezetővel kedden, Budapesten.