0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újra korlátoznák az ukrajnai gabonaexportot

Felvetette szerdán a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon elmondott beszédében az ukrajnai gabonaexport korlátozását Vlagyimir Putyin orosz elnök arra hivatkozva, hogy a szállítmányok nem Afrikába, hanem az Európai Unióba mentek.

Mint mondta Moszkva mindent megtett az ukrán gabona exportjának biztosítása érdekében, ám

az ukrán kikötőkből kifutott 87 hajóból mindössze 2 ment Afrikába, a 2 millió tonna gabonából 67 000 tonnát szállítottak oda.

Az orosz elnök úgy vélekedett, hogy érdemes lehet korlátozni az ukrajnai gabonaexportot és kilátásba helyezte, hogy a kérdésről konzultál Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Putyin szerint az ukrán gabonának csak a 3 százaléka jutott el a fejlődő világba, a többit Európába szállították. Hangot adott álláspontjának, miszerint „ezzel a megközelítéssel a világ élelmezési problémáinak mértéke csak növekedni fog”, ami „példátlan humanitárius katasztrófához” vezethet.

Oroszország és Ukrajna Törökország és az ENSZ közreműködésével július 22-én állapodott meg abban, hogy három ukrán kikötőből, köztük Odesszából elszállítják a gabonát. A megegyezésnek köszönhetően a Kommerszant orosz gazdasági lap szerint

Ukrajna augusztus végéig egymillió tonna élelmiszert exportált.

Az orosz külügyminisztérium korábban kifogásolta, hogy az ukrán kikötőkből élelmiszert szállító hajók útvonala szerinte nem egyeztethető össze az ENSZ vezetésének korábban kinyilvánított céljával, hogy segítsenek a rászoruló afrikai és ázsiai országoknak.

Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nehezményezte, hogy a Nyugat nem szüntette meg azokat a logisztikai szankciókat, amelyek akadályozzák az orosz gabona és műtrágya piacra jutását, így nem teljesíti az Oroszország és az ENSZ közötti memorandum erre vonatkozó részének végrehajtására tett ígéreteit. Lavrov „mesterségesen eltúlzottnak” nevezte azokat a kijelentéseket amelyek az ukrajnai orosz fellépést okolják az élelmiszerpiaci nehézségek kialakulásáért.

Forrás: MTI