Back to top

Módosult a termelői csoportok elismeréséről szóló 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet

A termelői csoportok elismeréséről szóló 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet ellenőrzésre, jelentéskészítési kötelezettségre vonatkozó fejezetben tett módosításoknak megfelelően a miniszter az elismerési feltételek fennállásának ellenőrzése érdekében:

Fotó: Agrárminisztérium
a) a 2014. január 1-je előtt elismert termelői csoportok esetében háromévente legalább egy alkalommal,

b) a 2014. január 1-je után elismert termelői csoportok esetében az elismerés évét követő 7. évben és azt követően háromévente legalább egy alkalommal

helyszíni szemlét rendel el.

Amennyiben a helyszíni szemle során megállapításra kerül, hogy a termelői csoport nem felel meg az e rendeletben meghatározott, valamint az alapszabályban foglalt elismerési követelményeknek, vagy az elfogadott üzleti tervét nem megfelelően hajtotta végre, három hónapos határidővel haladékot kap a jogszerű működés helyreállítására. Ha a határidő leteltét követően a termelői csoport továbbra sem felel meg az elismerési feltételeknek, vagy üzleti tervét nem hajtja végre, akkor a miniszter az elismerést visszavonja. Amennyiben a jogszerű működés helyreállítása három hónap alatt nem lehetséges, akkor a miniszter az elismerést azonnal visszavonja.

További módosítás, hogy a tagi termék értékesítéséből származó legkisebb árbevételt meghatározó, 1. melléklet táblázatában a B:7 mezőben a „sertés” szövegrész helyébe a „sertés, baromfitojás” szöveg lép.

Forrás: 
NAK/ Dr. Kozak Anita Andrea

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rengeteg a kihívás, de fejlesztés nélkül nincs jövő

A FruitVeB kertészeti évértékelő konferenciáján kiemelten szóltak a tervezett támogatási rendszer és a finanszírozási környezet várható hatásairól a fejlesztésekre, valamint a megújuló energiák hasznosításával kapcsolatos szabályok változásairól. Az alágazatok beszámolójából kiderült, hogy a nehézségeken csak a további fejlesztések és a nagyobb fokú együttműködések segíthetnek túljutni.

Kiemelt jelentőségű a hazai agrártermékek népszerűsítése

Az oltalom alatt álló elnevezések rendszere az a kiemelt eszköz a Közös Agrárpolitika (KAP) keretein belül, amellyel a bejegyzett földrajzi árujelzőt viselő agrártermékeket jogszerűen lehet védeni és népszerűsíteni. Használatukkal lehetőség nyílik a hazai agrártermékek uniós és harmadik országos piacain történő megkülönböztetésére, védelmére és népszerűsítésére – jelentette ki Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára a Termelői Közösségek Napján, csütörtökön.

Jelentős szakpolitikai eszközök segítik a kertészeti ágazat modernizációját

A mostani kihívások, többek között az aszály és a drasztikusan emelkedő inputárak felhívják a figyelmet az inputhatékonyságot és a termelési biztonságot növelő fejlesztések fontosságára - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a FruitVeB Kertészeti Évzáró Konferenciáján, csütörtökön, Kecskeméten.

Vadgazdálkodás a háború árnyékában

A háborúra tekintettel a tavasz kezdetén Ukrajna egész területén, így Kárpátalján is megtiltották a hatóságok a közelben lakók és a rendszeres túrázók számára az erdőlátogatást, később pedig a soha nem tapasztalt aszály okozta vészhelyzet miatt léptettek életbe korlátozásokat.

Csak erős idegzetűeknek: illegális élelmiszer-előállítón ütöttek rajta

Pest megyei illegális élelmiszer-előállítón ütöttek rajta 2022 novemberében a rendőrséggel együttműködve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A helyszínen bejelentés nélkül, jogsértően számos állatfajt tartottak, az állategészségügyi és járványvédelmi követelményeket sem teljesítve.

Meglévő állományokkal is lehet pályázni baromfi állatjóléti támogatásra

A már meglévő állományokkal is pályázható a Baromfi állatjóléti támogatás - közölte az agrártárca az MTI-vel szerdán.

Félmilliárd forintnyi áfacsalás zöldséggel és gyümölccsel

Félmilliárd forintnyi áfát csalt el egy zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, tizenkilenc gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság szerdán a Facebook-oldalán.

Áremelkedések miatt nőtt a mezőgazdasági kibocsátási érték

A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot az idei évben, ami 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A növekedéshez az árak 42 százalékos emelkedése járult hozzá, míg a teljes termelési volumen 19 százalékkal, ezen belül a növénytermesztésé 28, az állattenyésztésé 6,1 százalékkal csökkent, a szolgáltatásoké 1,0 százalékkal nőtt - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Reziliencia az agráriumban - Ki marad a végén?

A generációváltás új szabályozása és az agrárium válságállósága volt a két kiemelt témája a negyedik alkalommal megrendezett Agribusiness Konferenciának december 6-án. Az ország legnagyobb agráriummal és agrárgazdasággal foglalkozó egyetemközi diákszervezete a szaktárca, valamint a banki és a termelő szektor jelentős képviselőit hívta meg a tanácskozásra.

Új látogatóközponttal várja az érdeklődőket Magyarország leghosszabb barlangja

Átadták a Pál-völgyi-barlang új látogatóközpontját kedden; a 254,5 millió forintos beruházáshoz 234,99 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást használtak fel - közölte a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága kedden az MTI-vel.