A viaszt kis lemezek (lapkák) formájában választják ki a méhek, a hasi oldalon elhelyezkedő (nyolc darab) viasztermelő mirigyükkel. A mirigyek a sternitek (a test egyes szegmenseinek haspajzsa vagy lemeze) belső oldalán, a 4–7. hasi szakaszon helyezkednek el. A viaszmirigyek mérete a dolgozó életkorától függ, idővel és a méhek „elhasználódása” során fokozatosan sorvadni kezdenek. A viaszt az építők folyamatosan termelik, a kaptármunkások pedig összegyűjtik és felhasználják a méz, virágpor tárolására, valamint a lárvák és a bábok nevelésére a kaptárban.
A frissen képződött viaszpikkelyek/lapkák átmérője átlagosan 3 milliméter, vastagsága 0,1 milliméter, és körülbelül 1100 darabra van szükség 1 gramm viasz elkészítéséhez. A méhek a méhviaszt méhsejtek építésére használják. Egy kilogramm méhviasz nagyjából 22–30 kilogramm méz tárolásához elegendő. Ahhoz, hogy a viaszkészítő méhek viaszt választhassanak ki, a kaptár belső hőmérsékletének 33–36 °C-nak kell lennie.
A mézből származó cukrok a viaszmirigyhez kapcsolódó zsírsejtekben méhviasszá alakulnak át. A méhek által a viasz képzéséhez felhasznált méz mennyiségét nem határozták meg pontosan, de Whitcomb 1946-os kísérlete szerint 6,66–8,80 kilogramm méz szükséges 1 kilogramm viasz előállításához. Kémiailag a méhviasz főként zsírsavak észtereiből és különféle hosszú szénláncú alkoholokból áll. A méhviasz ehető, a növényi viaszokhoz hasonlóan elhanyagolható toxicitású, a legtöbb országban és az Európai Unióban az E901 E-számon engedélyezett élelmiszeripari felhasználásra.
A méhviasz szobahőmérsékleten illatos, szilárd anyag. Színe lehet fehér, világossárga, középsárga vagy egészen sötétbarna. A méhviasz egy kemény viasz, amely több kémiai vegyület keverékéből képződik (egyik fő összetevője egy viaszészter, a triakontanil-palmitát). A viasz analitikai jellemzését magas hőmérsékletű gázkromatográfiával lehet elvégezni. A méhviasz olvadáspontja viszonylag alacsony, 62-64 °C. Ha 85 °C fölé hevítik, elszíneződik.
A méhészetekben sokféleképpen keletkezik melléktermékként méhviasz – pergetéskor a fedelezésből, zugépítmények eltávolításakor, leselejtezett régi lépek kiolvasztásakor stb. A szennyeződések miatt a viaszt a további felhasználás előtt szűrni kell. A maradékot, ami a régi lépekből (bábbelek, bábingek stb.), méhürülékből, propoliszból és általános szemétből származik, sonkolynak nevezik. A viasz vízben hevítéssel tovább deríthető.
Régóta használnak méhviaszt gyertyakészítésre, mivel a viaszgyertya könnyen és tisztán, fényesebben és hosszabb ideig ég, nem hajlik meg. Hagyományosan a húsvéti gyertya készítéséhez szolgál alapanyagul, de a római katolikus egyház liturgiájában használt egyéb gyertyákhoz is. A méhviasz a keleti ortodox egyházban is a gyertya egyik fő alkotóeleme.
Ismerkedésem a méhviasz gyertyák készítésével körülbelül hat évvel ezelőtt kezdődött, és mára igazi szenvedéllyé nőtte ki magát. Most már minden év októberében indul, és egészen karácsonyig a mindennapjaim része a gyertyák tekerése, öntése, mártása. Eljutottam oda, hogy nemcsak magam készítem, hanem kisebb foglalkozások keretében beavatok a rejtelmekbe gyermekeket és felnőtteket is. A kicsikkel és a nagyokkal is beszélgetek a méhviasz eredetéről, szerepéről a kaptárban és az ember életében is.
Először csak magunknak, családomnak készültek a gyertyák, majd ajándékként barátok, ismerősök számára is. Évek óta magam készítem az abaligeti templom és közösségi udvar adventi gyertyáit. Kedves barátokon keresztül megismerkedtem egy pécsi csomagolásmentes bolt tulajdonosaival, ahol rendszeresen megjelennek a polcon a gyertyáim. Később eljutottak a kis mécsesek, gyertyák, karácsonyfadíszek egy helyi termékeket kínáló boltba és egy budapesti csomagolásmentes boltba, adventi vásárra is.
Ebben az időszakban állandóan méhviasz illata tölti be az otthonunkat, s már kisfiaim is szívesen készítenek velem gyertyát. Az interneten vásárolható szilikon formák a lehetőségek tárházát nyújtják, de kedvenc gyertyáimat műlépek tekerésével, majd forró viaszba mártásával készítem. Ezek a legkedveltebb adventi gyertyaszettjeim.
Az adventet megelőzően, a mindenszentek és halottak napja is alkalom a méhviasz gyertyák használatára. Mindenkit bátorítok, hogy ne csak gyönyörködjön bennük, gyújtsa is meg otthonában a vásárolt vagy ajándékba kapott gyertyákat. Nem csak szemet gyönyörködtetők: a bennük rejlő illó anyagoknak köszönhetően jótékony hatással vannak testre és lélekre egyaránt.
A paraffint kőolaj desztillálásával állítják elő, amely ugyanaz az anyag, amit az autók benzinjének előállításához használnak. A paraffingyertyák általában mesterséges színezékeket, illatanyagokat és mérgező vegyi anyagokat is tartalmaznak. Amikor paraffingyertyát égetünk, ezek az anyagok a levegőbe kerülnek, amit belélegzünk, a sok korommal együtt. Ez nagyon káros lehet, különösen, ha sok gyertyát éget valaki zárt helyen, például otthonában.
A méhviasz gyertyák természetes anyagból készülnek, amely nem tartalmaz semmilyen rákkeltő összetevőt. Korommentesek is, és nem kell illatosítani őket, meglévő édes illatuk miatt. Ez azt jelenti, hogy élvezhetjük a méhviasz gyertyákat anélkül, hogy aggódnunk kellene a ránk, családunk vagy házi kedvenceinkre gyakorolt hatásuk miatt.
Egyes források szerint amellett, hogy otthonunkat megtölti a méz/propolisz finom illatával, az égő méhviasz gyertya negatív ionokat is termel. Úgy gondolják, hogy ezek semlegesítik a levegőben lebegő szennyező anyagokat, és segítenek eltávolítani a port, a szagokat és a penész belélegzésének káros hatásait. Ez tisztább lakókörnyezetet teremt, és enyhíti a közelben tartózkodók számára az allergiás és asztmás tüneteket. Több helyen olvashatjuk, hogy a negatív ionok nem csak fizikai egészségügyi előnyökkel járnak: bekerülnek a véráramba, és egyes álláspontok szerint növelik a szerotonin szintjét, amelyet a boldogság vegyi anyagként is ismernek. A magasabb szerotoninszintről kimutatták, hogy enyhíti a stresszt, csökkenti a depresszió tüneteit és növeli az energiát.
Ezek az állítások sajnos tudományosan nem megalapozottak. Ezért véleményem szerint ne ez legyen a méhviasz gyertya használatának alapja. Mégis jót teszünk magunknak és a környezetünknek egyaránt, ha erre esik a választásunk. A méhviasz gyertya kézzelfogható előnye a paraffingyertyával szemben, hogy természetes és megújuló összetevőkből készül, amely nem igényel vegyi feldolgozást. Továbbá biológiailag lebomlik és komposztálható, így nem kerül a szemétlerakóba, és nem kerül az óceánba szemétként. A méhviasz gyertyára váltás azt jelenti, hogy megnyugtató és bűntudatmentes légkört élvezhetünk, miközben magunk is teszünk a környezet védelméért.
Egyes felhasználók számára megnyugtató lehet, hogy a méhviasz gyertyák nem tartalmaznak állati összetevőket, „vegetáriánusok”.
A paraffingyertyák kulcsfontosságú összetevőit gyakran kombinálják sztearinsavval (amely állati zsírból származik), hogy megerősítsék a viaszt és növeljék az égési időt. Ezzel szemben a méhviasz gyertyák a viasz sajátosságaiból adódóan lassabb ütemben égnek, így élettartamuk anélkül is kiváló, hogy állati összetevőket tartalmaznának. A méhek nem sérülnek meg a méhviasz gyártása során, és mivel körülbelül 33 millió viráglátogatás szükséges ahhoz, hogy a méhek 450 gramm méhviaszt hozzanak létre, úgy érezhetjük, hogy a méhviasz a természet ajándéka, mesterséges vegyi eljárások nélkül.
A méhviasz gyertyák a legfényesebbek, legtisztább fényűek a gyertyák közül, és fényük a legközelebb áll a természetes napfényhez. Ha a gyertyát fényforrásként használjuk, ez minimalizálhatja a szem megerőltetését és csökkentheti a fejfájást.
Az mindenesetre bizton állítható, hogy a méhviasz gyertyák biztonságosak, természetesek, hagyományosak és jót tesznek a felhasználóknak, így kellemes és pihentető légkört teremthetünk anélkül, hogy aggódni kellene a hatásuk miatt.
Bagóné dr. Vántus Viola
