0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A méhész is vállalkozó 5.

Nem ritka, hogy „a vállalkozók gonoszak” alaptételből levezetik – szerintem többé-kevésbé megkeseredett emberek –, hogy aki nagyobb állományt kezel, az biztosan elhanyagolja, nem adja meg nekik a megfelelő kezelést, vagy kizsákmányolja őket, és csak a pénz érdekli. Anélkül, hogy tagadnám az ilyen hozzáállás létezését, azt a tapasztalatomat szeretném megosztani most, hogy ennek az ellenkezője is igaz.

 

A korábbi részeket itt olvashatják:

A méhész is vállalkozó – A méhészet, mint vállalkozás

A méhészet, mint vállalkozás 2.

A méhész is vállalkozó 3.

A méhész is vállalkozó 4.

 

Sok esetben a kisebb vagy hobbiméhészek rosszabb munkát végeznek, mint a nagy állományt kezelők. Talán nem is tudják, hogy valamit rosszul csinálnak, és mivel a megélhetésükön nem veszik észre, mert bevételeik többsége nem a méhészetből származik, lehet, hogy sosem ébrednek rá. De ne szaladjunk ennyire előre!

Először is cáfolni fogom az alapgondolatot.

Ha egy nagy cégnél dolgozunk – mint én is –, vagy közvetlenül egy gazdag embernek, könnyű azt hinnünk, hogy kizsákmányolnak minket. Csak azt látjuk, hogy a főnök/tulajdonos mennyi pénzt szerzett már megint. Szép autót vett. Nyaralni volt. Könnyű megfeledkezni arról, hogy ezt ő – a legtöbb esetben – hosszú évek kemény munkájával hozta össze. Valószínűleg sokat spórolt, mindent visszaforgatott, és most érik be munkájának a gyümölcse.

Ha csak a szüretre járunk, a szőlőtermesztés is jó bulinak tűnhet. Bográcsozunk, esszük a finom szőlőt, jó pörköltet és elfelejtjük, hogy nemcsak egész éven át (sőt már tavaly is) mennyit kellett dolgozni azzal a tőkével, hogy teremjen, hanem lehet, hogy már öt éve nevelgetik azt az ültetvényt, és akkor termett először.

Lehet, hogy három másik dűlőben is van parcellája a tulajdonosnak, de az egyiket a fagy vitte el, a másikat a jég verte le, a harmadikat meg a peronoszpóra tette tönkre. Mi csak azt látjuk, mennyi termés van azokon a töveken. Valami ilyen játszódik le a munkahelyen is. Természetesen nem minden esetben. A vállalkozóknak sokszor évtizedes munkája érik be akkor, amikor mi odakerülünk. Befektetett tízmilliók, hatalmas kockázatvállalások, álmatlan éjszakák, családtól elvett idő és rengeteg munka kellett hozzá, amiből mi nem láttunk semmit. Így azért már másként fest a dolog. Ha ezt tudjuk, talán már nem irigyeljük annyira.

Vannak rosszindulatú vállalkozók?

Hogyne volnának! Nem minden ember jó, bármennyire is igyekeznek ezt sugallani néha mindenféle irányzatok. Valóban vannak gonosz emberek, akik csak kihasználni akarnak minket. Viszont ezt a mi dolgunk felismerni és lépni (avagy lelépni). Ilyen esetek tömkelege játszódott le a XIX. század végén, mikor az Egyesült Államokban sorra perelték be az embereket kizsákmányoló iparmágnásokat, mint például James D. Rockefellert és a Standard Oilt, amely az ország olajtermelésének, -finomításának és eladásának 88 százaléka felett rendelkezett. 1911. május 15-én egy precedens értékű perben feloszlatták a társaságot a shermani törvény alapján. De hasonlóan perbe fogták J. P. Morgant, a U. S. Steel vállalat tulajdonosát, aki akkoriban az USA fémiparának 67 százalékát uralta. Valamint sok egyéb nagy céget. Természetesen ezek az abszolút monopóliumok nem követendő példák. Ezenkívül az államok által tartott oligarchákat – akik a semmiért kapnak állami pénzeket – sem említeném egy lapon a rendes, keményen dolgozó vállalkozókkal.

Amikor vállalkozást említek, azokra az emberekre gondolok, akik esetleg fiatal éveik (vagy teljes életük) feláldozásával dolgoztak éjt nappallá téve, s ennek gyümölcse az, hogy ma sikeresek. Valamint azáltal, hogy dolgoznak, munkahelyeket is teremtenek.

Ha tetszik, ha nem, nagyon sokunk munkahelye ezektől a vállalkozóktól függ. Talán azt is nekik köszönhetjük, hogy van mit ennünk.

Nagyon fontosnak tartottam mindezeket leszögezni, mert sok beszélgetésben felmerül, hogy akinek nagyobb állománya van, az biztosan kizsigereli a méheket, nyilván nem is rendes ember, meg akkora állományt (akár több ezer méhcsaládot) el sem lehet lehet látni rendesen. Gondolják ezt pusztán azért, mert aki éppen leírja vagy mondja ezt, annak talán száz családot sem sikerül. De a valóság ehhez képest az, hogy ha egy főállású méhész vállalkozónak az állománya tönkremegy, akkor abban az évben ő – kis túlzással – nem eszik. Ezért sokkal jobban odafigyel az állományára, és mindent megad neki. Természetesen ez a jó vállalkozókra vonatkozik, biztosan akad ellenpélda is.

Amennyiben elfogadjuk, hogy vállalkozni nem bűn, mint azt az előző cikkekben is írtam, a vállalkozói szemléletmód még egy nem főállású méhésznek (aki talán nem is tudja magáról, hogy vállalkozó) is igen sokat segíthet, és nagyban megkönnyítheti az életet.

Akkor viszont a lehető legjobban akarjuk majd csinálni. Szerencsére ehhez manapság rengeteg könnyen elérhető eszköz és temérdek módszer, online tananyag áll rendelkezésünkre. A cikksorozat előző két számában be is mutattam néhány módszert.

De hogyan is kezdjünk hozzá ehhez? Hogyan legyünk jó vállalkozók?

Szerintem elfogadhatjuk, hogy a nagy multik – amelyeknél én is dolgozom – jól sáfárkodnak a rájuk bízott pénzzel, ezért vegyük alapul az ő rendszerüket. Mint később bebizonyítom, ez nem ültethető át százszázalékban a mi helyzetünkre, de nagy hibát nem követünk el, ha őket tekintjük példának. Ez a megközelítés azt foglalja magában, hogy a rendelkezésre álló tőkét úgy kell befektetnünk, hogy az a lehető legtöbb pénzt hozza rövid és hosszú távon is.

Tehát nem kell az első öt családhoz felépítenünk a legnagyobb csarnokot és megvásárolnunk a legnagyobb amerikai Dadant vagy Cook and Beals gépsort, hanem elég hozzá egy háromkeretes kézi pergető, egy kefe, egy kaptárvas és egy fedelezővilla is.

Ebből a szempontból ez majdnem ugyanolyan jó, mint a nagy gépsor és a hatalmas állomány. Hiszen minimális a befektetésünk, és mégis lesz mézünk. Tehát arra kell törekednünk, hogy a tőkénk minél nagyobb része termeljen bevételt, és a legkisebb részét emésszék csak fel az elkerülhető költségek. Ezért a szükséges, de még éppen elégséges eszközöket vásároljuk csak meg. Például eddig csak a személy­autómmal és a kis 750 kilogrammos utánfutómmal vándoroltam. Néha előfordult, hogy hosszabb utakra, vagy ha siettem akácra, béreltem teherautót (amelynek az ára, amikor ki kellett fizetni, szíven ütött, de ha leszámolom a fenntartási költségeket, az üzemanyagdíjat és a sofőrt, nem voltak vészesek). Illetve átfogalmazom: ha egy éven át, mondjuk, csak egyszer volt rá szükségem, akkor egy egyszerű trailer évi 10-20 ezer forintos adója, 10 ezer forintos biztosítása stb. is azt az egy utat terhelné.

Ha arra a négy-öt napra napi 5 ezer forintért ki tudom bérelni, akkor ugyanannyiba került, mintha sajátom lenne, csak nem kellett 2-3 millió forintot befektetnem.

Természetesen egyszer úgyis eljutunk odáig, hogy szükség lesz sajátra, de ha addig a pár évig ezt az összeget kaptárban, keretben és még több családban tartjuk, akkor az általuk hajtott haszon a mi nyereségünk ahhoz képest, aki rögtön eszközre költött. Nyilván a múló évek alatt van infláció, a trailer ára is nőni fog, és ezzel csökken a megtermelt hasznunk, de még így is sokkal jobban járunk. Arról nem is beszélve, hogy olyan autó kell elé, amely húzhatja is, és ez eddig nem állt rendelkezésre, de ennek is vannak fenntartási költségei, és az ára is jóval nagyobb, tehát abból a költségből még sokkal több családot és még több kaptárt vehetünk, ha jól fektetjük be a rendelkezésünkre álló erőforrásokat.

Mibe fektessünk?

Egyszerű a válasz: kaptárba és keretbe! Ugyanis a méhcsaládok azok, amelyek a pénzt hozzák. Viszont én úgy gondolom, hogy vásárolni nem mindenkinek célravezető. Valamint, ha párzott anyát veszek, vagy magamnak nevelem és atkátlanítom a családot, jobb eredményt érek el, mint ha megvenném az akkor jónak is tűnő, de ki tudja, milyen anyával rendelkező családot.

A méhvásárlás mindig lutri. 15 éves koromban 52 családdal vettem át az állomány kezelését édesapámtól. Azóta ezt megnégyszereztem, emellett úgy 150 méhcsaládot el is adtam.

Viszont többször vissza is estem. Nem volt egyszerű. Nem egy filmekben leírt sikersztori. Többször vesztettem több családot, mint szerettem volna. (Persze sokszor – az előbbinél jóval többször – volt gyakorlatilag vagy nominálisan is nulla téli veszteségem.)

Az atka elleni védekezésről és az egyéb méhbetegségek kezeléséről, valamint a kockázatok minimalizálásról egyik cikkemben már írtam, de nagyon sokat lehetne még foglalkozni vele. Viszont nagyon fontos is volt számomra ez a 15 évnyi tapasztalat. Persze lehetett volna jobban, gyorsabban is. De magasról nagyobbat lehet esni. Minél több családunk van, annál több tudja megsínyleni egy-egy hibás döntésünket.

Hiszem, hogy minden egyes családom, amely eddig elpusztult, s amit megértettem és tanultam belőle, több tíz vagy száz családot fog megkímélni közvetetten az elkövetkezendő években. Ajánlom mindenkinek a lassú fejlődést.

Természetesen, amikor már összeszedtük a szükséges tudást, és több éve elfogadható eredményt érünk el, akkor már megérheti a méhcsaládvásárlás a növekedés gyorsításának reményében. Természetesen az is igaz, hogy nagyobb állománnyal ugyanannyi idő alatt több tapasztalatot szerzünk, főleg, ha több különálló telephelyünk van. Ha vásároltam volna méhcsaládokat, az állományom létszáma sokkal gyorsabban fejlődhetett volna, de az én szakértelmem valószínűleg nem. Jó minőségű, párzott, petéző méhanyákat vásárlok, mert azt tapasztaltam, hogy nálam az akác hozza a legtöbb bevételt. Erre készülök, és ha akác után szaporítok (minden családdal igyekszem termelni), akkor csak így tudom elérni azt, hogy a következő évre termelő család legyen a szaporításból, és az eredeti családom se gyengüljön le annyira, hogy ne termeljen napraforgón.

A következő cikkemben részletesen bemutatom majd a folyamatos fejlesztés fontosságát, áttekintem bevételeimet és azt, hogy a vállalkozónak miért a hozzáállása a legfontosabb fegyvere az életben.

A hozzáállásunk a szívünk esszenciája. Ha az esszencia bűzlik, ott a szívvel van baj!

Merjünk hibázni, de tanuljunk belőle! Ez a folyamatos fejlődés alapja!

„Mondok valamit, amit amúgy is tudsz. A világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely, és bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek, ha hagyod, és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. De nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, amikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért, ami jár, és közben viseld el a pofonokat. Ne mutogass másra. Ne mondd, hogy nem te vagy a hibás, hanem ő, vagy ő, vagy akárki, ez gyáva duma, és te, fiam, nem vagy gyáva. Te jobb vagy annál!” (Rocky Balboa)

Szarka Tamás
méhészmérnök

Forrás: Méhészet