Ha ezek a vírusok állatokban ilyen változást tudnak előidézni, képesek lehetnek hasonlóan hatni az emberre? Esetleg átterjedni? Illetve lehet ezeknek olyan megfelelője, amelyik képes erre?
A felfedezések anatómiája
Amikor egy orvos vagy egy kutató olyasmit vesz észre, amit korábban senki, és az még mellesleg a feje tetejére is állítaná az addigi elképzeléseket, azt a tudóstársadalom nehezen fogadja. Vagyis inkább elutasítja, kineveti, hitelteleníti. Senkinek sincs könnyű dolga, ha olyasmit kénytelen elfogadni, amiről korábban éppen az ellenkezőjét hitte. A különleges felfedezéseket éppen ezért a rugalmasabb elmével megáldott emberek érdemelik ki, akiket lelkesít, és további kutakodásra sarkall az új ismeret.
Nem tudjuk, hogy a következő felfedezés kit szólított még meg, de az biztos, hogy az indiai származású Nikhil Dhurandhar nem fogta be a füleit és nem küldte el melegebb éghajlatra.
Az elhízottság kezelésének témakörére specializálódott orvos a hatékony módszert kidolgozásán fáradozott, amivel páciensei sikeresen lefogyhatnak és az új súlyukat aztán meg is tudják tartani. Ám úgy tűnt, hogy ez az egyszerűnek vélt dolog a valóságban mégsem akar működni.
Igent mondani a kihívásra
A fiatal orvos ezért mindig nyitva tartotta a fülét. A szikra egy váratlan pillanatban csapott le, amikor a család egyik barátja, S. M. Ajinkya beszélt egy kórokozóról, amely az indiai szárnyasok között terjedt és meglehetősen furcsán viselkedett. A kíméletlenül tomboló vírus miatt megnagyobbodott a csirkék mája és veséje, a csecsemőmirigyük összezsugorodott és szokatlanul nagy mennyiségű zsír halmozódott fel a hasi tájékukon.
Első körben az állatpatológus által azonosított vírussal (SMAM-1) beoltott 10 csirkét. Ezek valóban elhíztak, míg a kontrollcsoporttal semmi különös nem történt. Megismételte a kísérletet nagyobb egyedszámmal és ugyanazt az eredményt kapta. Ismét csak a fertőzött csirkék lettek kövérebbek. Ez még nem volt elég, valami még piszkálta a csőrét. Újabb kísérletet végzett. Ekkor már három csoportba osztotta a csirkéket, az elsőt csoportba kerültek beoltottak; a másodikba olyanok, akik nem kaptak a vírusból; és létrehozott egy harmadik csoportot, amelyikben megfertőzött és egészséges állatok egyaránt voltak.
Ekkor meglepő dolgot tapasztalt. Nemcsak a fertőzött csoport állatai híztak meg, hanem a vegyes csoportba került egészségesek is megfertőződtek, és elhíztak.
Ekkor már igazán tudni akarta, hogy ez csupán egyedi eset vagy vannak más hasonló hatást kifejtő vírusok is. Ezután hosszas és nehézkes kutatás után, talált néhány bizonyítékot, ami megerősítette a gyanúját. Nem csoda, hogy nincs belőlük sok, mert az ilyen őrültségnek titulált meglátásokat nem engedték publikálni. Megdöbbent mikor látta, hogy már 1982-ben megjelent egy tanulmány arról, hogy a kutyák szopornyicavírusa a kíséreti egerekben elhízáshoz vezetett.
Egy másik vizsgálat pedig azt igazolta, hogy a Rous- szarkóma vírusa a csirkékben váltott ki hasonló tüneteket.
Vajon mi a helyzet az emberekkel?
Elkötelezett kutatóként minden kétséget kizáróan tudni szerette volna, hogy a reménytelennek tűnő eseteket (akiknek a hagyományos testtömegcsökkentő módszerek nem segítenek) okozhatja- e valamilyen vírus? Talán éppen az SMAM-1? Mivel az emberek megfertőzése nem járható út, így csak a pácienseitől származó vérmintákat vizsgálhatta meg. Feltételezése beigazolódott, a vizsgált minták 20 százalékban ugyanis megtalálta az SMAM-1 antitestet. Ez azt bizonyítja, hogy ezek szerint ők korábban valamilyen módon kapcsolatba kerültek a fertőzéssel. Rájuk is jellemzők voltak a csirkéknél tapasztalt tünetek, az elhízás, illetve az alacsonyabb koleszterin- és trigliceridszint.
Még több bizonyíték kell
Folytatni szándékozta a kutatást, de mivel nem ismerték fel felfedezésének jelentőségét, az Egyesült Államok minden laboratóriuma elutasította. De amikor valaki igazán akar valamit, csodával határos módon megjön a támogatás. Így is lett. Mivel a túlsúlyosságot kutató Richard Atkinson érdeklődését felkeltette, kapott egy állást a wisconsini egyetemen. Végre volt hely a kutatáshoz. Viszont nem kapott engedélyt az SMAM-1 vírus behozatalára. Nem maradt más választása, mint keresni egy másik vírust egy kutatási célokra létrehozott vírusokat tartalmazó katalógusból.
Volt még egy dolog, ami nem hagyta nyugodni. Vajon az emberekre is ugyanígy hat? Megvizsgálva ötszáz ember vérmintáját, az elhízottak 30 százalékban és a túlsúlyosak 11 százalékban megtalálták az Ad-36 antigént. Megnyugtatónak nem mondható, de legalább bizonyítékkal szolgált arra, hogy az elhízás és egyes vírusok között igen szoros kapcsolat lehet.
Ez az ismeret segíthet azoknak, akik hatalmas és megmagyarázhatatlannak tűnő teherrel élnek, de semmi esetre sem szolgálhat mentségül. Arra világít csak rá, hogy vannak nagyon különös történések és nem hibáztatható mindenért egyedül az ember. Habár ez egy tényleg szerencsétlen helyzet, de emberfeletti kitartással még ebben a kiszolgáltatottságban is lehet pozitív eredményeket elérni.
