0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Milyen a jó talaj?

Amikor arról döntünk, hogy hosszú életű gyümölcsfát ültetünk a kertünkbe, érdemes alaposan körüljárni, milyen környezeti igényei vannak a kiválasztott növényfajnak. Azért a talajigényüket tárgyaljuk külön, mert a talajadottságokon némileg tudunk változtatni, és jó tudni, hogy milyen irányban módosítsuk azt, mire van szükség.

A talaj élő rendszer, szoros egymásra épülő hálózatot alkotnak a benne található élőlények, és általában minél több van belőlük, annál egészségesebb a talajunk. Eltekintve attól, ha valamilyen okból a káros talajlakó szervezetek szaporodtak el benne. Erre leggyakrabban a talaj elsavanyodása miatt kerül sor, vagy az úgynevezett újratelepítési betegségről vagy talajuntságról van szó, amikor egy kultúra után ugyanazt a fajt ültetjük el.

Akkor a hosszú évek alatt az adott fajt kedvelő károsítók (baktériumok, gombák vagy fonálférgek) szaporodnak el a talajban, illetve csökkenhet egyes tápelemek szintje.

A talajélet alapját is nagyrészt a fotoszintetizáló élőlények alkotják, vagyis a növények gyökérzete és az onnan kiszabaduló szerves anyagok, baktériumok és a talajlakó élőlények elhalt szerves anyaga. Ezeken élnek a második szint mikrobái, a lebontó szervezetek, a szimbiózisban élő gombák, valamint a gyökerekkel táplálkozó élőlények. A tápláléklánc következő szintjén már nagyobb termetű szervezetek élnek, ízeltlábúak, gombákkal és baktériumokkal táplálkozó fonálférgek, majd a ragadozó ízeltlábúak és férgek, végül a gerincesek. Ez a gazdag életközösség alkotja az egészséges talajt, amiben a növények is könnyen hozzájutnak a szükséges tápelemekhez, vízhez és levegőhöz. Minden éghajlaton kialakul a rá jellemző termőtalaj és minden növényfajnak megvannak a sajátos igényei a talajjal szemben.

A talaj jellemzésére szolgál a szerkezete, a vízmeg­tartó képessége, levegőzöttsége, szervesanyag-tartalma, kémhatása és mikrobiológiai aktivitása.

A legtöbb gyümölcsfajnak a középkötött, jó vízgazdálkodású, levegős, 6 és 7,5 pH közötti kémhatású talaj a legkedvezőbb, ezek a tulajdonságok a vályog- és homokos vályog talajokra jellemzők. Ha ennél lazább, homokos talajunk van, akkor a vízmegtartással és tápanyag-szolgáltató képességgel vannak problémák, ha pedig jóval kötöttebb, agyagos, akkor nem elég levegős a talaj és könnyen túltelítődik vízzel, a gyökerek megfulladnak. Mindkét esetben sok szerves anyag bedolgozásával tehetjük a legtöbbet azért, hogy javuljon a talajszerkezet. Nagyon kötött talajban érdemes bakhátba vagy emelt ágyásba telepíteni a levegőigényes gyökerű gyümölcsfákat mint az alma, a körte, a cseresznye, a kajszi, az őszibarack, a szilva vagy a mandula.

A talaj kémiai jellemzői közül eddig csak a kémhatást és szervesanyag-tartalmat említettük, de nagyon fontos a sótartalma, a kationcserélő képessége, valamint a szén és a nitrogén aránya.

Magas sótartalomra érzékeny például a mandula. Kationcserélő képességen vagy kationcsere kapacitáson (angol rövidítéssel CEC) azt értjük, hogy mennyi pozitív töltésű ion, azaz kalcium, magnézium, kálium és ammónium képes megkötődni a talajban a negatív töltésű részecskékhez, az agyaghoz és a humuszhoz. Ezek a tápelemek hosszú távú tápanyagraktárként szolgálnak, és a növények gyökeréből felszabaduló hidrogén képes leválasztani azokat a talajszemcsékről és oldatba vinni, ahonnan már fölvehetők a növények számára. Erősen savanyú (5,8 pH alatt) talajban felvehetővé válik az alumínium és a mangán, mindkettő mérgező a növények számára. Ilyen kémhatás mellett a kalciumot és a magnéziumot nem képesek fölvenni a növények akkor sem, ha elegendő van belőlük a talajban.

Alanyokkal nagymértékben lehet befolyásolni az oltvány növekedését, ezen kívül az utóbbi évtizedben szárazság- és mésztűrésre, a talajuntság elviselésére is nemesítettek különböző alanyokat alma, körte és csonthéjasok számára.

Alanytól is függően azonban a gyökérzet tápanyagfelvevő része a talajfelszín közelében, körülbelül 40-45 cm-ig helyezkedik el, a támasztógyökerek hatolnak mélyebb rétegekbe, feladatuk a fák szilárdan tartása és a vízfelvétel.

A gyökérnövekedés tavasszal a legerőteljesebb, nyáron gyakorlatilag leáll, ősszel újraindul. A gyökerek fejlődéséhez a 20-25 °C-os talajhőmérséklet a legkedvezőbb, ennél melegebb talajban leáll a növekedésük. Tavaly például nem volt ritka, hogy a napsütötte talaj felső rétege ilyen forró volt, ezért is érdemes 10 cm-es mulcsréteggel takarni a fák tövét a korona csurgójában, de legalább egy méter átmérőjű körben. A mulcs árnyékol és segíti a vízmegtartást, lassú bomlásával pedig tápanyagokat is szolgáltat és javítja a talajéletet.

Forrás: Kerti Kalendárium