0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 23.

Hogyan lettek az óriásokból törpék?

A hímek és nőstények közötti testméretbeli különbség (vagy nemi dimorfizmus) az egész állatvilágban gyakori. A nemi dimorfizmus egyik legszélsőségesebb példája a kelet-afrikai Tanganyika-tóból származó Fekete csigasügér (Lamprologous callipterus), ahol a hímek 12-szer nagyobbak (nehezebbek), mint a nőstények.

Ennek a figyelemre méltó méretkülönbségnek az az ökológiai oka, hogy ez a faj a tó fenekén található üres csigaházakat használja fészeképítésre. Ezért

a hímeknek elég nagynak kell lenniük ahhoz, hogy a szájukkal hordják a kagylókat, míg a nőstényeknek elég kicsinek kell lenniük ahhoz, hogy a csigaházak belsejében elférjenek a tojásrakáshoz, ahol jól védve vannak a ragadozóktól.

A testméret nemspecifikus különbségei fontosak e faj biológiája szempontjából, mivel a kis hímek nem lennének képesek üres csigaházakat hordozni, a nagytestű nőstények pedig nem tudnának a csigaházakba bejutni a szaporodáshoz.

A faj legkülönösebb jellemzője azonban egy második hímtípus létezése, amely 60-szor kisebb (könnyebb), mint a fészeképítő óriások. Ezek a kis fickók akkor lopakodnak be a kagylókba, amikor a nőstény éppen ívik, hogy ott megtermékenyítsék a frissen lerakott tojásokat. Már korábban kimutatták, hogy a fészekrakó óriás hímek és a törpe paraziták csak az apjukkal azonos hímtípussá fejlődő utódokat nemzenek. A Molecular Ecology című folyóiratban megjelent új tanulmányban kutatók feltárták, hogyan alakulnak ki az alternatív méreteltérések ezeknél a halaknál.

Az egyedülálló szaporodási rendszer hátterében álló genetikai mechanizmus

A genomikai elemzések kimutattak egy Y nemi kromoszómát, amely különbözik a hímek és a nőstények között. „Ez volt az első fontos lépés, mivel ezeknél a halaknál nincsenek olyan erősen differenciált nemi kromoszómák, amelyeket az emberektől és sok más állattól ismerünk” – mondja Pooja Singh, a publikáció első szerzője. Pontosan ez volt az érdemi kihívás, mert ezáltal a nemi kromoszómák evolúciójának korai szakaszait lehetett rekonstruálni egy méretmeghatározó genetikai mechanizmussal összefüggésben, amelyet a jelek szerint az intra- és interszexuális konfliktusok befolyásoltak.

A kutatók azt találták, hogy ez a kis y-szerű genomi régió a növekedési hormon szabályozó gént, a GHRHR-t is tartalmazza, ami igazán különös.

„Ez a gén az emlősöknél köztudottan fontos szabályozó funkciót tölt be a növekedés szempontjából, és ennek a génnek a mutációi az embernél is törpeséghez vezethetnek”

– magyarázza Katie Peichel társszerző. Mivel ezt a gént most már halakban is azonosították, valószínűleg több mint 440 millió évvel ezelőtt alakult ki, még mielőtt a vízi gerincesek meghódították a szárazföldi területeket.

Ki volt előbb, az óriás vagy a törpe?

A hímek és a nőstények, valamint a fészeképítő és az élősködő típusba tartozó hímek eltérő szaporodási szerepe arra utal, hogy a testmérettől függő szaporodási sikert eredményező szelekciós nyomás ellentétes. Ami a hímek méretdimorfizmusát illeti, érdekes elgondolkodni a legvalószínűbb időrendi sorrenden. A társszerző Michael Taborsky szerint, hogy az óriások megelőzték a törpéket: „E faj egész szaporodási rendszere az óriás hímek alapvető fészeképítő tevékenységétől függ, akiknek elég nagynak kell lenniük ahhoz, hogy üres csigaházakat gyűjtsenek. A törpe morféma tehát a genom nemet és méretet meghatározó régiójának megfelelő mutációja révén jöhetett létre, ami egy rendkívül sikeres alternatív szaporodási taktikához vezetett”.

Forrás: sciencedaily.com