Nem kis meglepődéssel és aggodalommal fogadták a vevők, hogy
maximum hármat, sőt adott esetben csak kettőt vehetnek a paradicsomból, paprikából, uborkából és melegigényes társaikból a Tesco, az Asda, az Aldi és a Morrisons láncok Egyesült Királyságban működő boltjaiban.
Az ellátási nehézségek arra vezethetők vissza, hogy Spanyolországban és Marokkóban esőzésekkel nehezített hideghullám érte el a termesztőkörzeteket, amit fokoz, hogy a drága műtrágyából nem feltétlenül látták el optimálisan az állományokat, vagyis jó körülmények között is kisebb mennyiségeket tudnának csak szedni.
A The Telegraph cikkére hivatkozva a fruchthandel.de azt írja, hogy a helyzet valószínűleg nem változik egy darabig, és a következő években ugyanígy megismétlődhet. Ennek fő oka, hogy miután a helyi téli termesztés a drága fűtési energia miatt borzasztóan visszaszorult – 1985 óta vezetnek erről statisztikát, azóta a mostani télen termett a legkevesebb hazai zöldség –, ki vannak szolgáltatva a távoli termesztőkörzeteknek. Emellett a brexitet is felelőssé teszi a helyzetért Justin King, a Sainsbury’s egykori vezetője.
Némi könnyebbség március végén várható, legalábbis a paradicsomot illetően, amiből addigra már számottevő mennyiségű hazai áru is lesz a polcokon, állítják a szakértők.
A brit sajtó szerint UK-specifikus jelenségről van szó, Európa többi nagy zöldségimportőr államában nem tapasztalhatók hasonló fennakadások. Ugyanezt nyilatkozták a németországi áruházláncok képviselői a Spiegelnek; azt azonban hozzáteszi mindehhez a fruchthandel.de szakportál cikke, hogy ha ellátási nehézségek nincsenek is, az árakon mindenképpen látszik, hogy nincsenek rendben a dolgok (ezt Magyarországon is érzékelhetjük). Az „alap” infláció mellett ez a zöldségdrágulás már nem biztos, hogy bele fog férni a vevőknek, írja a cikk.


