Hogyan növelhető a takarmányozás fenntarthatósága – az ipar válaszai

A termelés gazdaságosságának fenntartásáért kulcsfontosságú, hogy a takarmányok táplálóértéke egy-egy melléktermék használatával is lehetővé tegye az állatban rejlő genetikai potenciál kiaknázását.

A Vitafort ZRt. meglátása szerint

a magyar takarmánygyártás számára a gabona, a cukor, a citrusfélék és az olajos magvak feldolgozása során keletkezett anyagok (korpa, takarmányliszt, CGF, DDGS, melasz, extrahált olajmagdarák, stb.) felhasználásának van a legnagyobb jelentősége.

A növényi maradványok mennyisége (pl. szalma) rendszerint szűkös, továbbá az állattenyésztés céljaira megfelelő minőségű anyagok jelentős részére igényt tart az ipar is. Az állatitermék-előállítás során keletkező fehérjelisztek és olajok (vérliszt, hús- és csontliszt, baromfiolaj, stb.) alkalmazása részben a keresztetetés korlátozása, részben a petfood szektor nagy felvevőképessége miatt alacsony, míg a magyar haltermelés és halfeldolgozás révén keletkező melléktermékek kis mennyisége okán azok takarmány célú felhasználása elenyésző.

Mivel ezek többségében jól formulázható, és a gyártási technológiába hatékonyan illeszkedő anyagok, a takarmánygyártók irányából jelentkező egyre növekvő igény következtében felértékelődtek a magas tápanyagtartalmú (fehérje és keményítő) melléktermékek, míg az energiahordozók árának emelkedése azok további feldolgozásának pl.: szárításának költségeit növelték. A kialakult árversenyt tovább fokozza a dráguló élelmiszeripari alapanyagok humán élelmezésben történő hasznosításának növelése, mely eredményeként csökken a keletkező melléktermék mennyisége.

Alpár Botond, az Agrofeed Kft. kutatás-fejlesztésért felelős vezetője elmondta, hogy cégük a közelmúltban végzett egy hízó takarmányozási kísérletet, ahol extrahált szóját helyettesítettek ipari melléktermékekkel. A szükséges beltartalom-korrekciót (szintetikus aminosavakkal) valamint enzimkiegészítést is elvégezve nem lettek olcsóbbak a receptúrák, így alkalmazásuk gazdasági előnyt nem jelentett.

Az extrahált szójadara viszonylag stabil beltartalmával szemben az ipari melléktermékek táplálóanyag tartalma – főként a nem azonos helyről származóké – jóval nagyobb változékonyságot mutat.

Például attól függően, hogy a malátacsíra mely országból származik, a nyersfehérje-szintje 17 és 26% közötti mértékben eltérő lehet. Ugyanez igaz a répaszeletre, napraforgó- vagy repce eredetű olajipari melléktermékekre, vagy a malomipari melléktermékekre is. Nem mindegy ugyanis, hogy a kiadott termék búzaliszt, korpa, lisztes korpa, korpás liszt, egységes búzatakarmány-őrlemény ETŐ, vagy EBTŐ… Az ipari melléktermékek beltartalmi kontrollját ezért jóval gyakrabban el kell végezni!

Egyes ipari melléktermékeket „piacosságuk” vagy éppen költséghatékony szállításuk miatt szárítani, sok esetben granulálni kell. A szárítást, granulálást viszont szakszerűen kell elvégezni, a túlzott hőkezelés ugyanis egyrészről fehérje károsodást (denaturációt) okozhat, másrészről Maillard-reakció játszódhat le, aminek következtében ízletességük is kárt szenved.

A feldolgozás során általában kinyernek belőlük valamit (olaj, keményítő, szénhidrát), emiatt a melléktermékeikben a szennyeződések koncentráltabban lesznek jelen. Ez negatívan hat az állatok termelési eredményeire.

Összegezve az ipari melléktermékek alternatívái lehetnek az import fehérjehordozóknak, felhasználásuknak piaci elérhetőségük, és árszínvonaluk szabhat korlátokat. Az ipari melléktermékek táplálóanyag-tartalmát érdemes sűrűn ellenőrizni beszerzési forrás, gyártási tétel, vagy hőkezelés minősége szerint is.