0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 28.

Most kell megelőzni a varasodást és a lisztharmatot – növényvédelmi előrejelzés 16. hét

Nem elég, hogy fagykárt szenvedett egy sor gyümölcs, még az agresszíven terjedő moníliának és a tafrinás levélfodrosságnak is nagyon jól jött a lehűlés és a csapadékos idő kombinációja. Az alma- és körtefákon viszont éppen a felmelegedés segíti a varasodásfertőzést, továbbá a lisztharmatos vesszővégekből is megkezdődött a levelek fertőződése. A két kórokozó ellen most érdemes megelőzően védekezni.

Az elmúlt hetekben többször sújtotta fagy a virágzó és virágzás előtt álló gyümölcsfákat, a pontos kár nagyságát majd csak később lehet felmérni, de a terméskiesést minden bizonnyal növelni fogja, hogy a megporzó rovarok sem munkálkodtak a hideg, szeles napokon. A hideget kísérő csapadékos időjárás ráadásul elősegítette néhány betegség járványos mértékű terjedését. A csonthéjas gyümölcsfélék agresszív kórokozója, a virág- és hajtásfertőző monília károsításának első jeleit már a kajszi virágzásának kezdetén észlelhettük.

Azóta minden csonthéjas gyümölcstermő fa kivirágzott, és az időjárás továbbra is kedvezett a betegségnek. A húsvét utáni napok felmelegedése csapadékot hozott, a monília változatlanul fertőzhet tovább.

Az őszibarack tafrinás levélfodrossága a hideg napokon ugyancsak járványszerűen fertőzött. A „dérgomba” elnevezés jól kifejezi környezeti igényét, a fák fiatal levelein már látszanak a levéltünetek. A hideg napok elmúltával várhatóan megszűnik a fertőzés, de a fák a beteg levelek elvesztésével sok energiát fordítanak újabbak növesztésére, így kevesebb jut a termések kinevelésére.

Az éppen virágzó alma- és körtefákon a felmelegedő időjárás elősegíti a varasodás aszkospóráinak szóródását,

a csapadékosabb napokon hosszabb lesz a nedvességborítás a leveleken, így fokozódik a varasodás fertőzésveszélye.

A lisztharmatos vesszővégekből is megkezdődött a levelek fertőződése. A beteg vesszők aránya ültetvényenként változó, nagyban függ a fajtaösszetételtől és a téli metszés minőségétől. A fertőzött „gyertyás” vesszőket még most sem késő eltávolítani. A két kórokozó ellen érdemes megelőző védekezéssel kezelni a fákat, az alkalmazott készítményre vonatkozó védekezési blokk szerint.

Javában virágzik a szilva is. A most támadó poloskaszagú szilvadarazsak rajzását jól nyomon követhetjük a fehér színű ragacsos fogólapokkal.

A kezeléseket méhkímélő technológiával most kell elvégezni.

A körtefákon megkezdődött a körtebolha-lárvák kelése, de a tojásrakás még folyamatos, tehát itt is időszerű a védekezés megkezdése.

Részletes növényvédelmi előrejelzést olvashatnak a www.magyarnovenyorvos.hu honlapon.

Forrás: Kertészet és Szőlészet