Az arabica a világ kávé-kereskedelmének 70 százalékát teszi ki. Azonban ez a növény igen érzékeny mind a hőmérséklet növekedésére, mind a páratartalom ingadozására. Márpedig a legtöbb termőterületén egyre melegebb van, miközben csökken a csapadék mennyisége, mely ráadásul kiszámíthatatlanabbul is hullik. Emiatt
az elmúlt két évben a kávétermelők nem tudták kielégíteni a piaci igényeket
– írja a BBC.
Ezért az ágazat egy rég-új fajtától várja a megváltást: a libericától, mely Nyugat- és Közép-Afrika területein őshonos, ám a Fülöp-szigeteken vonták csak termesztésbe eddig. A világkereskedelemben egyelőre mindössze 2 százalékot képvisel. Főleg a Fülöp-szigeteken fogyasztják előszeretettel az úgynevezett barako kávét, mely liberica és arabica szemek keverékéből készül. Chris Joseph, a londoni Romulo filippínó kávézójának tulajdonosa elmondta: hazájában csak az igazán gazdagok isznak Nescafét, az átlagembernek a barako jut. Véleménye szerint azonban a liberica az arabicához képest édeskésebb, és kicsit diósabb ízvilágú.
A liberica ráadásul jóval ellenállóbb a klímaváltozással szemben, azonban vastagabb a maghéja, keményebb a húsa, így nehezebb feldolgozni. És bár nagyobb méretű szemeket terem, nem mindenki szerint olyan jó ízű, mint az arabica. Azonban a liberica egyik új változata már reménykeltőbb. A londoni Kew Királyi Botanikus Kert Pálmaházában Dr. Aaron Davis is azon dolgozik, hogy olyan kávéfajtát nemesítsenek ki, mely kibírja a klímaváltozást. Mint mondta,
nem csak a kávéfogyasztókról van most szó, hanem arról a számtalan gazdáról is, akiknek a kávétermesztés az élete és fő bevételi forrása.
Ugandai és dél-szudáni kollégáival együtt dolgozva egy kisebb bogyót termő liberica fajtára koncentrálnak: az excelsára. Véleményük szerint ugyanis ennek már sokkal jobb íze van.
Hosszú távon azonban a liberica vagy az excelsa elterjedését vélhetően nem az íze fogja segíteni – hanem a szükség, mely rákényszeríti a világot a változásra.