Back to top

Ciderfesztivál a hétvégén Etyeken

A helyszín azért lesz különleges, mert a BudaPrés Cider pincészet épületében és az előtte húzódó almásban zajlanak majd az események. Fűben ücsörgésből, ciderezésből, pizzázásból és akusztikus koncertekből áll majd a program.

„A ciderek iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Bár tény, hogy a műfajt egyáltalán ismerők többsége még a tömegtermékekkel azonosítja ezeket az italokat, egyre többen fedezik fel, hogy milyen sokszínű és izgalmas világa van a kisüzemi cidereknek. Ezek az almaborok kis tételszámban, friss almából készülnek alacsony cukortartalommal vagy szárazon” – osztotta meg gondolatait Haberl Dániel, a BudaPrés Cider vezetője, a fesztivál házigazdája.

A pünkösdi hétvége első két napján a fesztiválon a BudaPrés ciderei mellett ott lesznek a legmeghatározóbb hazai termelők, így az AGP Cider, a Bright Cider, a Czider, a Mad Dog Cider és a Richí'z Cider almaborait is megkóstolhatják a vendégek.

Szombaton Szabi, a Pék, akit Olaszországban idén tavasszal a világ legjobb 50 pizzamesterének egyikévé választottak, pizzát süt, a Piknik UtczaBár pedig mindkét nap ott áll majd a grill mellett, és forgatja a hamburgerpogácsákat.

A kávéról a 42 Coffee fog gondoskodni. Szombaton a Microdosemike, vasárnap a Nagy Barni x Kiss Peti Duo lép fel.

Azoknak, akik a ciderezésen és a hamburgerezésen túl el szeretnének jobban mélyedni a ciderek világában, több programmal is készülnek a szervezők. Mindkét nap 13 és 16 órától is egy pincetúra keretében vezetik végig a vendégeket a BudaPrés Cider épületén, végigkövetve az utat, amelyet az alma bejár annak megérkezésétől a kész almabor kóstolásáig. Emellett vasárnap délután egy mesterkurzus is várja az érdeklődőket, ahol a fesztiválon kiállító pincék mindegyike személyesen mutatkozik be. Miközben elmesélik történetüket, egy számukra különösen fontos ciderükről is sok tudnivalót árulnak el.

Haberl Dániel
Haberl Dániel

„Az idei Almás Kert Cider Feszt nemcsak azért lesz számunkra különleges, mert ezzel folytatjuk a tavaly megkezdett sorozatot, hanem azért is, mert most nyitjuk meg először kóstolótermünket, a Cider Bárt.

Pincészetünk építése tulajdonképpen ezzel a lépéssel zárulhat le azzal, hogy a nálunk, optimális körülmények között készített cidereket innentől a helyszínen kóstolhatják meg a ciderrajongók” – mesélte Haberl Dániel, hogy miért készültek egész tavasszal izgatottan erre az eseményre.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A fagylalt, amely megdöntötte a Guinness-rekordot

A világ legdrágább fagylaltját Japánban lehet megkóstolni, feltéve persze, hogy az árától nem szédül meg az ember.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a Penny Magyarországnak

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc csütörtökön az MTI-vel.

Nem csak itták a sört, a képekhez is felhasználták a dán festők

Az istenek komlós itala kulcsszerepet játszott Dánia kulináris történetében, de az aranykori festészet fejlődésére is hatással volt.

Négy étel, ami öregíti az agyat

Az ételek nem csak a testünk számára jelentenek üzemanyagot, hanem agyunk egészségében is jelentős szerepet játszhatnak, de a kiegyensúlyozott táplálkozás segíthet az agyműködés javításában és a kognitív hanyatlás megelőzésében. Ha azonban nem vagyunk körültekintőek az ételválasztásunkkal, bizonyos élelmiszerek felgyorsíthatják az agy öregedését, és növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát.

Fejlesztések a dunaharaszti italgyárban

A Coca-Cola HBC Magyarország mintegy 23 millió euró (mintegy 8,7 milliárd forint) értékben fejleszti gyártási és logisztikai kapacitásait Dunaharasztiban - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Már kóstolható az Ország Söre!

A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit mostantól dobozban, a PLACC Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.

Ismét megünneplik a Szent Iván éjt Tarcalon

Egy nem nagy, de annál kedvesebb rendezvényre szeretnék felhívni a figyelmet: Palásthy Katalin, a tarcali Katica Vendégház tulajdonosa ismét megrendezi a Szent Iván-napi nyitott kert elnevezésű eseményét, amelyben gasztrokiállítók, ezoterikus előadók, finom falatok és hűs borok kapják a főszerepet; a napot pedig tradicionális tűzgyújtás zárja. 

A megfizethetetlen ár a fenntartható étrend legfőbb gátja

Egyre többen vannak, akik anyagi okok miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy fenntartható módon étkezzenek, derült ki a WWF tizenkét országra kiterjedő felméréséből. Az idén a megkérdezettek 56%-a, 2021-hez képest 9%-kal többen válaszolták, hogy nem tudják megfizetni a fenntartható étrendet. Muszáj csökkenteni az egészséges élelmiszerek áfáját, érvel a WWF németországi szervezete.

Növényvédőszer-maradék miatt hívtak vissza kukorica tallért

Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food Products visszahívta a 2023. szeptember 19-i minőségmegőrzési idejű 105 grammos Sondey Kukorica tallér amaranth és a 105 grammos Sondey Kukorica tallér chia termékeit, az árut Magyarországon a Lidl forgalmazza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

A teljes magyar agráriumra pozitívan hat a MATE és a NAGISZ Csoport új együttműködése

A minőségi termékfejlesztés, a precíziós gazdálkodás dinamikus fejlődése és az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai együttműködési megállapodást kötött a NAGISZ Zrt.-vel Nádudvaron.