Mindkettő mellett lehet érvelni, hiszen vannak előnyeik és hátrányaik is. Szerencsére mára már nem ennyire fekete vagy fehér a kép, mert vannak környezetbarát alternatívák, így mindenki eldöntheti, hogy mi az, ami számára még járható útnak számít a mérgezés és mérgelődés között.
A kertészkedőkkel beszélgetve egyre gyakrabban halljuk azt, hogy „valami baj van a talajommal”; és valóban, az utóbbi években soha nem látott mértékű, lárvák, férgek és gombák okozta gyökérbajokkal kerülünk szembe.
Ezt a folyamatot gyorsítja a klímaváltozás is, ugyanis az utóbbi évek enyhe, fagymentes telei szintén segítették a gombák és az állati kártevők térhódítását: nem gyérült az áttelelők egyedszáma, sőt még csak a mélyebb talajrétegekbe sem kellett lehúzódniuk a hideg elől. A mostani telünk sem volt kemény, ezért az előttünk álló tavasszal sajnos még nagyobb inváziókra és egyre korábbi kártételekre kell számítanunk.
A szerkivonások miatt a régi, jól bevált védekezési lehetőségeink egyre korlátozottabbak, és az igazat megvallva egy házikertben, a gyermekünk és házi kedvenceik környezetében már nem is szívesen folyamodna az ember a durva mérgekhez. Azért vannak és lesznek is lehetőségek.
Íme három módszer a hatékony védekezéshez, a klasszikustól a biomódszeren keresztül a kettő kombinációjáig, a talajlakó rovarkártevők ellen.
A kemikáliák közül a szabadforgalmú, cipermetrin hatóanyagú mikrogranulátumokkal 60 nap hatástartammal és nagy biztonsággal megóvhatjuk a zöldségeinket a talajlakó rovarkártevőktől. Emberre, melegvérű állatokra nem mérgezők. Palántázáskor vagy vetéskor a bakhátba, ágyásba bedolgozva kifejezetten hatékonyak az olyan talajlakó rovarkártevők ellen, mint a drótférgek, a lótetű, vagy a pajorfélék. Ez a hatóanyag kíméletesebb a hasznos talajlakókkal, nem bántja például a földigilisztákat, és mivel nem szívódik fel, nem jut be a növényekbe, az ember sem fogyaszthatja el. A Belem 0,8 MG vagy Picador 0,8 MG készítményből 10 négyzetméterre 12 grammot kell kijuttatni.
A Beauveria bassiana nevű hasznos talajlakó hiperparazita gomba vízben feloldva, az ágyás felszínére kipermetezve és bedolgozva, vagy az öntözővízzel bemosatva olyan körülményeket alakít ki a talajban, hogy a kártevők szaporodása és kártételük is rövid időn belül megszűnik.
A kistestűeknél (drótférgek, tőzeglégylárva stb.) ez akár pár óra alatt megtörténhet, míg a nagyobb testűeknél (kifejlett lótetű, nagyobb pajorok stb.) több napra van szükség a kellő hatáskifejtéshez. Az Artis Pro készítmény adagja 1,5-6 gramm 10 négyzetméterre, maximum 1%-os töménységben kijuttatva.
Egy áthidaló megoldás lehet ott, ahol a lótetvek és egyéb kisebb talajlakók is gondot jelentenek, hogy nem magát a zöldségágyást, hanem a környezetét kezeljük az említett kémiai rovarölő szerrel.
Ebben az esetben viszont a megfelelő hatáshoz oda kell csalogatnunk a kifejlett egyedeket a méreganyaghoz, amire kiválóan alkalmas a hatóanyaggal együtt 1:1 arányban kiszórt frissen őrölt kukoricadara, amit a kiszórás után a biológiai hatóanyag vizes oldatával beöntözünk. A bemosódó kukoricaolaj illatára éjszaka a kifejlett lótetvek kijönnek a földfelszínre, és érintkezve a hatóanyaggal, azonnal elpusztulnak. A kisebb testű kártevők ellen már önmagában is hatékony a beöntözésre használt Beauveria gomba, így egy jóval szélesebb hatásspektrumú védelmet érhetünk el a kombinált kezeléssel.
Ugyanezek a kórokozók természetesen később is képesek támadni, főleg a nagy terhelések idején, illetve melegben, fokozottabb öntözéskor. Olyankor egyik napról a másikra elkezd lankadni egy-egy növény, majd egyre több, végül teljesen kipusztul a megbetegedett állomány.
A propamokarb tartalmú készítmények beöntözve hatékonyak a palántadőlés ellen. Kémiai úton gátolják a kórokozók kártéleleit és az átfertőzést. Szabadforgalmúak és kis kiszerelésben is elérhetők, de mivel kemikáliák, élelmezés-egészségügyi és munkaegészségügyi előírások is vonatkoznak rájuk, amit mindenképpen be kell tartani! A Proplant beöntözésre 1-3 l/m2 adagban, 0,15-0,25%-os koncentrációban használható, permetezéshez 50 ml/10 l víz adagban. A Magnicur Energy beöntözésre 3-6 ml/m2 adagban használható, 2 l permetlében kijuttatva.
Biomegoldás a problémákra Trichoderma asperellum nevű, hasznos gombával történő beöntözés. Ez a gombafaj rövid idő alatt olyan kedvező állapotokat alakít ki a talajban, hogy a kórokozó gombák szaporodása és kártétele megáll.
Megelőző jelleggel használjuk, ugyanis a már megfertőzött növényt nem tudja meggyógyítani, de a fertőzés egyik növényről a másikra történő továbbterjedését hatékonyan képes blokkolni. Szabadforgalmú termék, és kis kiszerelésben is elérhető, 0 napos munka- és élelmezés-egészségügyi várakozási idővel. A Trifender WP adagja 1 g/m2, híg oldatban kijuttatva.
Itt is jó megoldás a vegyes technológia, ahol a Trichoderma asperellum hatóanyaggal indítjuk el a termesztést, és csak akkor nyúlunk a propamokarbhoz, ha a kedvezőtlen környezeti viszonyok (hideg, túlöntözés, fényhiány) miatt mégis megjelennek a fertőzés tünetei. Ilyenkor sem mindig indokolt a teljes állomány beöntözése, sokszor elég csak a fertőzési gócpontok foltkezelése a kemikáliával. Szerencsére a szóló propamokarb hatóanyag (Proplant®) önmagában nem bántja a hasznos gombát, de sajnos a kombinált hatóanyagú termékek igen, így ez esetben a használatuk nem javasolt!