Összesen 23 ország 38 tavából vettek mintát ugyanazzal a módszerrel. A tavakat úgy választották ki, hogy hidromorfológiai jellemzőik a legnagyobb változatosságot mutassák és földrajzilag szétszórtan helyezkedjenek el, mert így globálisan reprezentatívnak lehetett tekinteni a mintákat.
A részecskék kémiai összetételét is elemezték, és arra jutottak, hogy többségük poliészter, polipropilén vagy polietilén. A vízben előforduló műanyagok és azok mennyisége alapján minden tónak elkészítették a saját „névjegyét” és megvizsgálták, hogy az milyen összefüggésben áll a vízgyűjtő terület jellemzőivel, valamint a lehetséges szennyezési forrásokkal. Arra jutottak, hogy a tavak két típusa különösen veszélyeztetett: azok, amelyek sűrűn lakott, urbanizált területeken helyezkednek el, illetve amelyeknek nagy a vízfelülete.
A kutatás rámutatott, hogy a Luganói-tó, a Lago Maggiore és a Tahoe-tó már most is szennyezettebb, mint a világon a legszennyezettebbnek számító szubtrópusi óceáni áramlatok. Ráadásul a műanyagszemcsék még az emberi tevékenységtől látszólag érintetlen vizekben is megtalálhatók. A tavak tehát jó indikátorai lehetnek a globális műanyagszennyezés mértékének.
