A 2000 méteres, négylovas minimezőnnyel lefutott Kisbér Díj az idei Derby-nyerő, Amore Boy sikerét hozta.

Fotó: Vonczem Gabriella
Nem esett messze az alma a fájától, hiszen Mesetár anyja, Messerschmitt 2017-ben szintén megnyerte a Magyar Kancadíjat, míg a sötétpej kanca apja, Akaba olyan hosszútávú nagyversenyekben győzedelmeskedett, mint a 2800 méteres Magyar St. Leger vagy a Lovaregyleti Díj.
A július 30-án a Kincsem Parkban lefutott Magyar Kancadíj ezúttal is igazolta, hogy milyen fontos szerepet játszik a tenyésztés alapjául szolgáló szelekcióban, hiszen a klasszikus 2400 méteres Derby-távra kiírt versenyben jól szereplő kancák valóban képesek örökíteni a kiváló tulajdonságaikat.
A minden, komoly telivértenyésztéssel rendelkező országban megrendezett verseny magyarországi, 4,4 millió forintos díjazása elég szerénynek számít, hiszen jó néhány, nem klasszikus versenyt futnak ennél magasabb dotáció mellett. A versenydíjazás pedig kétségtelenül meghatározza a futtatók és tenyésztők vásárlásait, ami kihat a tenyésztésre és annak a minőségére is.
Könnyű győzelem

Az idei évben tíz hároméves kanca állt starthoz egyenlő teher mellett a többség számára ismeretlen 2400 méteres távon.
Az indulók fennmaradó része inkább kisebb versenyekben tudott eddig érvényesülni. A start után The Little T és Alibi állt az élre, míg az esélyesek leghátul galoppoztak. A mezőny a befutóegyenes előtt szokás szerint összetömörödött, miközben az addigi vezető lovak elfáradtak. A célegyenes elején egy pillanatra Merci Star került az élre Mesetár társaságában, akik mögött Respectation és Klára helyezkedett. Az utolsó 300 méteren Mesetár ifj. Kozma Istvánnal a nyergében gyorsított, könnyedén otthagyta a többieket és a célba már hathosszas előnnyel ért be Klára és az őt két és fél hosszal követő Merci Star előtt. A többiek jelentősen lemaradtak. A verseny lefutási ideje elég jónak mondható, 2:29.6 perc volt.
A szülők nyomdokaiban
A Kovács Sándornál készülő Mesetár Messerschmitt második és eddig legeredményesebb csikója, habár nővére, Masamód is elég jó versenylónak bizonyult viszonylag rövid versenypályafutása alatt. A nyerő apjának, a kevés utóddal rendelkező Akabának is eddig Mesetár a legjobb csikója. Időközben Messerschmitt még egy utódja, a kétéves, Silver Frost apaságú Mia Jaen is bemutatkozott a Kincsem Parkban, aki inkább késői telivérnek tűnik.
Május végén és júniusban két könnyebb, III. osztályú versenyben indították, de egy negyedik és egy második helyezéssel kellett megelégednie. Ezután következett július legelején, a Derby-napon a Magányos Díj, ahol már magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, majd a Kancadíjban tovább javult.
A győztes a Maximilian istállónév alatt versenyeztető Megyeri Zsolt tulajdona, akinek szintén ez a legnagyobb futtatói sikere, igaz, mindössze két éve foglalkozik telivérfuttatással. A kancát a tervek szerint szeptember 2-án, a Kovács Mihály Emlékverseny – Háromévesek Nagydíjában láthatja legközelebb a közönség.
Klára második helye Gajdos Zsolt tenyésztő–futtató számára okozott nagy örömet, aki Václáv Lukára, az egyik legeredményesebb cseh trénerre esküszik, és már évek óta hozzá adja idomításba a lovait, ahogy ezúttal is tette.
A Derby-nyerő dominanciája
A nap másik nagyfutamának a 2000 méteres, 2,67 millió forint összdíjazású Kisbér Díj számított, hiszen a Magyar Derby idei nyerője először mérte össze a tudását jó, idősebb lovakkal. Igaz, az egyetlen magyar Epsom Derby-nyerőről elnevezett és 2017 óta a kiemelt versenyek közé tartozó futam ezúttal elég kevés, mindössze négy lovat vonzott. Ennek az is az oka, hogy az utóbbi években nagyon megfogyatkozott a magyar versenylólétszám, valamint sok a verseny- és a tréningsérülés is.
A start után Amore Boy Stanislav Georgievvel azonnal az élre állt és diktálta a számukra megfelelő tempót. Mögötte Avoiding Water és Spartan Devil helyezkedett. A befutóegyenes előtt Avoiding Water szokásától eltérően nem tudta elindítani a hosszú hajráját és végül teljesen kívül fordult, miközben Amore Boy magabiztosan haladt az élen. Az utolsó néhány száz méteren változatlanul Amore Boy tűnt a legerősebbnek, és a lovasa mindig csak annyit kért tőle, amennyi a biztos győzelemhez szükségesnek tűnt. A végén Avoiding Water hatalmasat küzdve kívülről feljött a második helyre Guilin elé, míg Spartan Devil a célegyenes közepén elfáradt és a lovasa már nem is erőltette tovább. A Csontos Pál idomításában álló és az Intergaj Istálló színeiben versenyző Amore Boy (FR, 3sm, Shamalgan, FR – Ambre Doree, FR) kiválóan helytállt az idősebb lovak között.
Legközelebb a Kincsem Díjban láthatjuk, szintén szeptember 2-án, amikor jóval nehezebb versenyre és erősebb ellenfelekre számíthat majd.
Vain Hope visszatért
A nap – 4,5 millió forinttal – legmagasabb díjazású versenye az év legfontosabb sprintfutama volt. Az 1200 méteres, a magyar lótenyésztés újjászervezőjéről elnevezett Kozma Ferenc Emlékversenyben az öt magyar telivér mellett egy cseh és egy szerb ló is starthoz állt. A hazai indulók közül az egy hónappal korábban, a Flandorffer Tamás Emlékversenyben nagyot csatázott Carlos Ray és Vain Hope emelkedett ki, míg a vendégek közül a cseh Legionar Srb tűnt esélyesnek. Ezúttal Carlos Ray távolról sem futott olyan formában, mint legutóbb, és már az első métereken biztatni kellett.
Ezzel a Csontos Pálnál készülő Vain Hope (IRE, 6szk, Gutaifan – Val Of Belvoire) a Golden Sea istálló színeiben harmadik alkalommal nyerte meg a Kozma Ferenc Emlékversenyt. Igaz, ez a szám lehetett volna négy is, mivel tavaly is Vain Hope ért elsőként célba, azonban doppingvétség miatt diszkvalifikálták. Hozzá hasonlót egyébként a közelmúltban Alfkona volt képes elérni, aki szintén négyszer győzedelmeskedett 2012 és 2015 között.
Augusztus utolsó napjaiban már a teljes lóversenyzés közönsége és a szakemberek is a szeptember 2-i Kincsem Díj napjára készülnek. Ekkor a 22 millió forint összdíjazású, 2400 méteres Kincsem Díjra várhatóan régen nem látott nemzetközi mezőny alakulhat ki, hiszen angol, német, cseh és szlovák lovakat is neveztek a magyarok mellett. Nem kevésbé tűnik izgalmasnak a két 8 millió forint összdíjazású futam, a mérföldes Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj, illetve az 1000 méteres Overdose Díj mezőnye sem. (Mire a Pegazus szeptember 5-én megjelenik, mindez már múlt időben értendő; a részletekről októberben számolunk be – a szerk.).