Az állatokhoz fűződő erős kötődése lóvásárlásban csúcsosodott ki, és még arra is volt ideje, hogy lóterápiát tanuljon külföldön, hogy azt itthon kamatoztassa.

Miben változtatta meg az életedet, hogy lett egy saját lovad és megtanultál lovagolni?

Az egyetlen dolog, amit sajnálok az életemben, hogy nem kezdtem el már gyerekkoromban lovagolni. Harmincévesen kerültem kapcsolatba ezekkel a csodálatos lényekkel, a lovakkal, egész pontosan egy lóval, Danival, az akkor 12 éves herélttel. Valamiért azonnal fel szerettem volna ülni rá és megtanulni lovagolni. Így is lett. Öt évvel később pedig az enyém lett, és a mai napig boldogan túrázgatunk hegyen-völgyön át.

Mindent tőle tanultam. A lovakkal való kommunikációtól a saját magam megis­meréséig rengeteget tanított nekem. Különböző betegségek felismerésén és kezelésén át az állatgyógyászati tanulmányaimig ő ihletett és ösztönzött mindent. Most lett 26 éves, nagyon nem fiatal már és nyilván szeretném, ha még sokáig élvezhetném a társaságát, ezért is végeztem el pár évvel ezelőtt a Masterson Method képzést Amerikában és lettem hivatásos lóterapeuta.

Az elmúlt években sokszor tűntél fel a Kincsem Park galoppversenyein. Honnan jött a vonzalom a telivérek irányába?

Főleg amióta terapeutaként dolgozom, az anatómia és biomechanika megértése és megtanulása a legfontosabb számomra. Minden lófajta más-más felépítésű, más a mozgása, másra tenyésztik őket.

Minden versenyből, minden versenyágból tanulok. A tulajdonosok és a trénerek tapasztalatai, tudása nekem kincs. A lovakat futni látni pedig tudjuk jól, mennyire izgalmas élmény.

Miért lehet szeretni a galoppsport és a Kincsem Park hangulatát?

Én egyértelműen a lovak miatt szeretem a sportot. És mint minden versenysportban, itt is megvannak az igazságtalanságok, nehézségek. Terapeutaként igyekszem a lónak segíteni, hogy jobban érezze magát, hogy könnyedebb legyen neki a munka és verseny közbeni stressz kezelése. Alapvetően úgy gondolom, hogy a lovak szeretnek futni, versengeni egymással. Akkor az igazi a galopp, ha a tulajdonos ismeri a lovait, azok adottságait, teherbírását mind pszichésen, mind fizikailag, és ennek megfelelően választ távot és versenyt. Szerintem a ló akkor tud nyerni, ha boldog. Ez pedig a mi felelősségünk, mármint azoké, akik karbantartják és szeretik őket.

Gyorsan ment a beilleszkedés, lovas barátaid lettek, díjakat adtál át a Lóverseny Gálán és a tavalyi Derby-napon. Hogyan fogadott a lovas közeg?

Szerintem tárt karokkal fogadtak. Persze mindenkinek az első kérdése, hogy van-e saját lovam és lovagolok-e. De ez csak természetes. Én pedig mondtam, hogy természetesen van saját lovam, sőt rajta keresztül tudom a legjobban bebizonyítani, hogy egy jól tartott állat csodákra képes. A terapeuta létem később derült ki, mint a lótulajdonos és lószerető színésznő mivoltom. Így már ezt a másik énemet is sokkal nagyobb szeretettel fogadták.

Miért érezted úgy, hogy többet szeretnél tudni a lovakról? Milyen kurzusokon vettél részt? Mi vagy pontosan? Kitől tanultál?

Nyolc évvel ezelőtt kimentem az Egyesült Államokba egy kicsit eltávolodni a színészettől egy időre. Nagyon intenzív tizenöt év állt mögöttem – egyáltalán nem panaszként mondom, sőt –, szerettem volna valami mással is foglalkozni. Illetve volt egy régi érdeklődési köröm, amit úgy éreztem, most tudnék elővenni, ez pedig az anatómia és az állategészségügy volt.

Ez az alapképzés tette lehetővé, hogy továbbhaladjak a tanulmányaimban és elvégezzem a Masterson Method lóterapeuta-képzést. Ez is egy többéves folyamat, rengeteg utazással járt, írásbeli és szóbeli vizsgával, esettanulmányokkal stb. Nem mondhatom, hogy nem fektettem minden pénzem, időm és energiám abba, hogy képezzem magam. De meglett a gyümölcse, a lovak és a tulajdonosaik hálájáról nem is beszélve.

Miben tudsz segíteni a lovaknak lóterapeutaként?

A Masterson Method egy interaktív mozgásterápia, amit a lóval együtt végzek. Stimulálok pontokat, elindítok mozdulatokat, de a ló fogja megcsinálni a lényegi részét és befejezni azt. Nemcsak az izomzatra hat, de az idegrendszerre is. Ha kioldjuk a feszültséget és a stresszt a testben, az állat kényelmesebben érzi magát a bőrében, ezáltal a szellemi stressz, elnyomott feszültség is oldódik benne. Úgy kell ezt elképzelni, mint az atlétáknál. Őket is folyamatosan kezeli masszőr, chiropraktor, használnak akupunktúrát. Én ezeket ötvözöm a lovaknál egy kidolgozott, integrált mozgássorozattal. Gyakorlatilag nincs olyan testrésze a lónak, amit ne dolgoznánk meg, ne mozgatnánk át, ne lazítanánk ki.

Kikkel foglalkozol és milyen módszerekkel? Mikor érzékelhető az eredmény? Milyen sikereket értél el?

Eleinte hobbilovakkal dolgoztam, ismerőseim lovaival. Nekem is sok gyakorlat kellett, mire megtanultam, hogyan kérjek a lótól, hogyan tudassam vele, hogy amit én csinálok, az jó neki, nem fogom bántani, sőt. A másik az anatómia és a technikai rész elsajátítása. Amikor már az ember száznál is többször megcsinálta a terápiát, akkor talán már azt tudja mondani, hogy megtanulta. Én most itt tartok.

Ma már főleg versenyzőkkel foglalkozom, egyértelműen látszik a teljesítményen, mennyire szükséges a lónak a rendszeres átmozgatás.

A lovas életforma teljes embert kíván. Hogy fér ez bele a színészi munkába?

Színésznőként az első 15-20 évem elképesztő intenzív volt és teljes embert kívánt. Folyamatosan forgattam, televízióztam, majdnem minden este színházban játszottam. Semmi másra nem volt időm, csak a színészetre. De az akkor így volt jó és teljes. Harmincas éveim elején éreztem, hogy nem csak a színház létezik a világon, szeretnék a természetben lenni, valami hiányzik az életemből. Amikor bejött a ló, akkor szépen lassan elkezdtem időt „csinálni” magamnak. Aztán egyre több időt. Végül átestem a ló másik oldalára – hahaha.

Sikerült megtalálnom a nekem megfelelő egyensúlyt a két hivatás között.

Mit jelentett számodra az izlandi utad? Miért akartál oda elutazni? Az ottani pónikért tetted meg a sok ezer kilométert?

Van egy utazási iroda, amelyik kizárólag lovas utakkal foglalkozik, rajtuk keresztül utaztam már több bakancslistás helyre a világban. Ebben volt már az USA-beli Montana, ahol a hegyekben marhákat terelgettem lóhátról, de volt a svédországi Lappföld is, ahol térdig érő hóban lovagoltunk az északi fényeket lesve.

Izland is így került be a sorba. Alapvetően északi beállítottságú emberke vagyok. Szeretem a hideget, a telet, a havat, a téli tájat. Az izlandi pónik végtelenül barátságosak és viccesek. Csak a lovak vannak ezeken a helyeken és a végtelen természet. Ráadásul a társaság is jó, mert hasonszőrű emberekkel találkozom, akik vannak annyira őrültek, hogy mínusz 20 fokban, 80 centi hóban is szeretnének lovagolni, mint én.

Hogyan telik most egy heted, mennyit vagy a lovak mellett?

Január óta rendszeresen dolgozom díjlovasokkal. Vidéken is vannak klienseim, jövök-megyek. Díjlovasok, ugrólovasok és galopposok. Majdnem mindennap dolgozom lovakkal. A versenyzők hamar rájöttek, hogy a manuálterápia nem luxus, hanem elengedhetetlen a lovaik jó teljesítményéhez. Boldog ló, boldog lovas.

Mit tudsz javasolni azoknak, akik most döntenek úgy, hogy hasonlóan a terapeuta pályát választják? Hogyan győzhetők meg a lótartók, hogy amit csinálsz, csináltok, nagyon fontos a lovak számára?

A lovasok terjesztik a jó dolgok hírét egymást közt, én úgy látom. Senkit sem szeretnék meggyőzni arról, hogy ha foglalkozik a testével, akkor a lelkével is jót tesz. Mi, emberek is kicserélve szállunk le az asztalról egy masszázs után. Ugyanez történik a lóval. Ha nincs feszültség, fájdalom, érzékenység, kényelmetlenség a testben, akkor a fejben is minden rendben lesz. Az egyik megrendelőm viccesen mindig azt mondja, mi ez az egész, ló-pilates? Vagy ló-jóga? Ilyenkor nevetek, majd azt válaszolom, hogy tulajdonképpen igen.