Tóth Csaba élete és tevékenysége szorosan összefonódik a vadászattal, annak minden elméleti és gyakorlati vonatkozásával. A keszthelyi Festetics-kastélyhoz tartozó Vadászati Múzeum vezetője az intézmény folyamatos fejlesztése mellett részt vett például a Vadászati Világkiállítás szervezésében, aktív szerepet vállal a szakma oktatásában, szabadidejében pedig, természetesen, vadászik. Munkássága elismeréseként a tatabányai országos vadásznapon adták át neki a Magyar Természeti-Vadászati Örökségért Érdemkeresztet, amit az Agrárminisztérium, az Országos Vadászkamara, az Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Nimród vadászújság alapítottak.
– Nyugodtan mondhatom, hogy szerencsém volt, hiszen azon kevesek közé tartoztam, akik már egyetemista korukban egy vadásztársaság tagjává lehettek. Mi másból is írhattam volna a diplomamunkámat, mint vadgazdálkodásból. A keszthelyi Georgikon Agrártudományi Egyetemen szereztem meg az oklevelem, a vadgazdálkodási karon. Sikerült elhelyezkednem az akkoriban apró- és nagyvadak tekintetében nagyhatalomnak számító Balaton-nagybereki Állami Gazdaságnál. Nem voltam sokáig ezen a munkahelyen, mert az egyetem dékánja visszahívott. Az ajánlatot elfogadva a kampusz oktatási és kutatási célú, különleges rendeltetésű vadászterületének, a Gazdász Vadásztársaságnak a fővadásza és szakmai vezetője lettem. Ez hosszú évekig tartott. Közben vadbiológiát tanítottam az egykori egyetememen, kereken nyolc évig.
Ezalatt Varga Ernő, az akkori megyei fővadász kérésére bekapcsolódtam a megyei vadászvizsga-szakbizottság tevékenységébe, amit – a többihez hasonlóan – nagyon szép és érdekes munkának tartottam. Sugár László professzor vezetésével kezdtem meg doktori tanulmányaimat, a gímszarvas agancsfejlődését kutatva.
Ebben az időszakban került Tóth Csaba látókörébe a keszthelyi Vadászati Múzeum létrehozása, 2007 óta ő vezeti az intézményt. Nagy örömére azóta is egymásra épül a gyakorlat és a múzeumi élet a munkájában: tudományos kutatásokat tudott folytatni Sugár professzorral, miközben a múzeum anyagát is folyamatosan bővítették. Mint fogalmazott, ennek is köszönhető, hogy „a Dunántúl vadászati fellegvára”-ként aposztrofálják a múzeumot, amit évi 80-100 ezer látogató keres föl .
– Fontos tényező volt a munkámban, hogy a Vadászati Múzeum kialakításában gyakorlatilag szabad kezet kaptam. Elsőként a Windisch-Grätz-trófeák kerültek hozzánk, azután érkezett Dózsa György gyűjteménye. Vele a haláláig baráti kapcsolatot ápoltam. Több kiállítást is berendeztünk, amelyek egyike, mások mellett, Szederjei Ákos vadbiológus szakmai munkáját mutatja be.
Szívesen emlékszem az ázsiai és afrikai vadászatok tábortűznél folyatott beszélgetéseire, el sem tudom mondani, hogy mennyit jelentenek számomra. Sok közös élményünk van, például egy himalájai vadászat 4 ezer méter magasan, mínusz 20 fokban, vagy az első kafferbivalyom elejtése.
