0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. április 23.

Ez nem a káposztások éve

Üllő határában tartott káposztatermesztési nyílt napot az Orosco Kft. Az érdeklődők megismerhették a Halász Ádámék családi kertészetében alkalmazott technológiát, fajtákat, bepillanthattak a betakarításba, és még drónbemutatón is részt vehettek.
Még abból a káposztából is van kint
a földön, amit már hetekkel korábban le
lehetett volna szedni, mondta Halász Ádám

A Halász családi kertészetben nemzedékek óta gazdálkodnak, Halász Ádám az öccsével 15 éve kezdte el komolyabban a termesztést. Szüleik 20-30 hektárt műveltek, ebből 3 hektár káposzta és ugyanennyi burgonya volt, a többi pedig gabona a vetésforgóhoz. A Halász testvérek jelenleg 230 hektáron gazdálkodnak, burgonyájuk már nincs, a 30 hektár fejes káposztát pedig ipari feldolgozásra termesztik, pultos árut nagyon ritkán értékesítenek. A művelt terület többi részét napraforgó, kukorica, búza, rozs foglalja el.

Bizonyos részeken szántás nélkül termesztik a káposzták, a korai állomány előtt azonban szántanak, hogy ültetésre eltűnjön az előző évi szármaradvány, hiszen szárbontót nem alkalmaznak.

Idén június 10–17. között ültették a káposztát, alaptrágyaként ősszel 300 kilogramm 8:24:24 N:P:K arányú szántóföldi műtrágyát kapott a terület és 500 kilogrammnyi kalciumot. Tavasszal is adagoltak alaptrágyát, de az már klórmentes volt, az ültetéskor szintén adtak a növényeknek tápanyagot, majd négyszer 250-300 kiló YaraBela Sulfan kénes nitrogént juttattak ki, ameddig engedte a sorközművelés. Az utolsó pillanatig próbálnak belemenni a táblába a művelőeszközökkel, mert az esők után összecserepesedik a föld, és némi levélsérülés árán is megéri, hogy további tápanyagot kapjon a káposzta.

A permetezést idén kicsit ritkábbra vették, mert az egyik területen jó sok év kihagyásával termesztenek újra káposztát. Ez nem általános, nagyjából négyéves forgót tudnak tartani, mert az összterületnek csak a fele alkalmas kertészeti kultúrákhoz. A többin homokosabb a talaj és háromnaponta kellene öntözni, vagy nagyon kiesik, vagy nincs öntözési lehetőség a közelben. Ott tehát, ahol körülbelül húsz éve volt korábban káposzta, 8-12 napos permetezési fordulókat alkalmaztak, mondta Halász Ádám.

Néhol akadt a táblában rohadt torzsájú fej, aminek az oka megfejthetetlen. Felmerült, hogy a szántás hiánya okozza – mert ott maradtak lebomlatlan növényi részek –, de mivel a szántott táblában is volt elvétve, akár évjárathatás is lehet.
Nem húz a piac, ennek ellenére sokan részt vettek a bemutatón

Az állományon itt-ott perzselés is látható, mert, mint a tulajdonos elmondta, hajlamosak egyszerre kijuttatni a levéltrágyát, a rovarölőt és a gombaölőt, ez okozhatja a tünetet. Károsabb lenne azonban, ha ezt kiküszöbölendő egymás után kétszer járnák át a területet. A traktor elejére egy adaptert is felszereltek, hogy a két sort széthajtsa maga előtt a sérülések minimalizálása érdekében. A taposási kárt csak a drónos permetezéssel lehet kiküszöbölni, említette a termelő.

Egyre többet tudnak a fajták

Káposztás János ismertette az őszi betakarítású fajták tulajdonságait

Káposztás János, az Orosco Kft. munkatársa a cégük által forgalmazott őszi betakarítású káposztafajták fontosabb tulajdonságait ismertette. Két lapos fajtát is láthattak az érdeklődők, melyeket itt nem termesztenek. A Green Lunar F1 stabilan tartja az alakját, kiváló kihozatalú, savanyításra alkalmas fajta, erős Xanthomonas-ellenállósággal. Középérésű, 80-85 napos, erős növekedésű, kiváló stressztűrő lapos káposzta. Sötétzöld fodros levelei alatt tömör, 1,5-2 kilogrammos fejeket nevel. Ha pedig úgy adódik, kicsit tovább lábon hagyva négykilós fejet is lehet kihozni belőle. Savanyításra (hasábnak és szeletelve), valamint zöld vágott káposztának egyaránt kiváló. Elsősorban őszi termesztésre javasolják. A fejek hűtőházban február–márciusig jól tárolhatók, említette Káposztás János.

A Green Prime F1 középkorai, 65-70 napos, rendkívül egységes lapos káposzta. Folyamatosan ültethető, minden időszakban megbízhatóan termeszthető.

Gyökérgolyva-ellenállósága és Xan­thomonas-toleranciája fokozza a ter­mesztés biztonságát. Ahol nem jellemző a gyökérgolyva, ott is haszna van ennek a tulajdonságának, mert nagy, erős gyökerének köszönhetően a nagy hőséget, a csapadékhiányt is jobban viseli az átlagnál. A tömör, 1,5-2 kilogrammos fejek vékony levelűek, hasábnak is kiválóak. Repedésre nem hajlamos, jól lábon tartható hibrid.

Aki idén tárolni fog, az a Coronation F1-gyel tarolni fog

A Coronation F1 káposztafajtát rendkívül tömör fejek és hosszú tárolhatóság jellemzi. Erős gyökérzetű, nagy hozamú, 120-130 napos hibrid. Rendkívül tömör, átlagosan 2-3,5 kilogrammos fejeket ad, de a 4,5-6 kilós fejek sem ritkák. Ez a hibrid a Coronata hímsteril változata. Jó stressztűrő, betegségekre nem érzékeny, és jól viseli az extenzívebb körülményeket is. A szabályos kerek fejek kiemelkedően jól tárolhatók. Május végétől június közepéig javasolják ültetni. Márciusig normál prizmás tárolással is jó minőségben tartható, mert magas a szárazanyag-tartalma, említette az Orosco Kft. munkatársa.

 

Nagy hozamú, kiváló savanyítási alapanyag a Strukta F1. A középérésű, 110-120 napos káposzta többféle termesztési célra is alkalmas. A lábon tartást akár 150 napig is bírja.

A tömör fejek torzsája kicsi, savanyításhoz szép, hosszú, fehér szeletet ad. Jó stressztűrésének köszönhetően nyári termesztésre is kiváló. Sem tripszre, sem Xanthomonasra nem érzékeny. A fejek átlagtömege a tenyészterülettel szabályozható. Sűrűbb állományban (33-38 ezer tő/ha) jól tárolható, súlyos, tömör, 2,5-3 kilogrammos frisspiaci árut kapunk. Ritkábbra ültetve (28-30 ezer tő/ha) 3,5-6 kilogrammos, kiváló minőségű savanyítási fejeket szedhetünk. Jól sűríthető, 40-41 ezres tőszámmal pultos káposztának is alkalmas, bár mérete annak a felső határát súrolja, hiszen alapvetően ipari feldolgozásra szánt fajta, mondta Káposztás János.

A vecsési káposztanapon rendszeresen ez a nyertes, idén a Halász kertészetben egy 17 kilós fej volt a rekorder, de a 12-15 kilósakból is volt jó néhány. A fajta további előnye, hogy nagyon könnyű kivágni, így a betakarítás gyorsan halad, tette hozzá Halász Ádám.

Káposztás János a Rovite F1 fajtával folytatta a bemutatót, melyet nagy termőképesség jellemez, és stresszes körülmények között is bőtermő, 105-115 napos vöröskáposzta-hibrid. Erős növekedéséből adódóan jól viseli a nyári nagy meleget. Az átlagosan 2-3 kilós fejek intenzív lila színűek, jól szeletelhetők, ipari feldolgozásra is tökéletes választás a Rovite F1.

A Rovite F1 fajtából készített párolt káposzta jól mutat az asztalon

A Tyson F1-et erős gyökérzete és ütős tripsz-ellenállósága emeli ki a fajtasorból. Kiváló minőséget ad, nagy hozamú, 100-110 napra szedhető hibrid. Erős gyökérzetének és növekedési erélyének köszönhetően szélsőséges talajviszonyok mellett is eredményesen termeszthető. Jól sűríthető, hektáronkénti 35-40 ezres tőszámmal enyhén lapított, átlagosan 2-3 kilogrammos, tömör pultos fejeket kapunk. A belső levelek szépen rétegződnek, savanyításra kiváló szeletminőséget ad. Ritkábbra ültetve (25 ezer tő/ha) 3-4,5 kilogrammos fejeket nevel. Jól lábon tartható, elsősorban őszi vágásra ajánlják és márciusig jól tárolható.

A Zoltan F1 kiválóan tárolható, nagy hozamú, kettős hasznosítású fajta. A 115-125 napos, erős gyökérzetű és növekedésű hibrid kiemelkedő hozamokra képes, gyengébb körülmények közt is megbízhatóan termeszthető.

Tömör, hamvas- szürke fejei tenyészterülettől függően 2,5-5 kilogrammosra nőnek. Repedésre nem hajlamos, jól lábon tartható. Belső szerkezete nagyon szép, savanyításra is tökéletes minőséget ad. Akár áprilisig is tárolható. Júniusi ültetésre javasolják, és a nagy melegben sem hervad.

Harminc hektáron zömmel feldolgozásra termesztenek káposztát

A Ramenos F1 hosszú tárolhatósággal az áruházláncok kiszolgálására alkalmas hibrid. Késő őszi betakarításra ajánlott, május végéig jól tárolható, 120-130 napos fajta. A rendkívül tömör, 2-2,5 kilo­grammos fejek tökéletesek az áruházláncok részére. Jól sűríthető, akár 35-40 ezres hektáronkénti tőállománnyal is ültethető. Erősen viaszos leveleit nem szereti a tripsz. Kiváló lábon tarthatósága és jó Xanthomonas-ellenállósága szintén fokozza a termesztés biztonságát. A magasan ülő fejek és a felálló levélzete miatt géppel is betakarítható. Pultos méretű tömör fejeket és nagyon egyöntetű állományt ad, mondta Káposztás János.

Csökkenteni kell a költségeket

Az 1835-ben alapított japán Takii Seed nemesítővállalat világszerte értékesít vetőmagokat. Ez az első cég a világon, amely F1-es káposztát hozott létre, a fajtát továbbra is O-S cross néven árusítják. Lapos káposztafajtáikkal hozzájárultak Japán és más ázsiai országok káposztatermeléséhez. A kerek káposzták termesztési területén hőtűrő fajtákat fejlesztettek ki olyan alacsony szélességi fokokon, mint az Egyesült Államok, Afrika és India. A magasabb szélességi fokokra alkalmas fajták továbbfejlesztése érdekében alapították a Takii Europe-ot 1990-ben, 2019-ben pedig létrejött a Takii Hungary Kft.

Nagyon fontos, hogy a nemesített, elismert, majd forgalomba kerülő új fajták stabilak legyenek, és az adott klimatikus övben, ahová nemesítették őket, megbízhatóan teremjenek a kedvezőtlen időjárási hatások fellépése esetén is,

hangsúlyozta Nagy Vivien és Yuki Tomaru. A Takii Hungary Kft. munkatársai hazánkban elkötelezettek a Strukta és Coronation fajták fejlesztése iránt, hogy még jobb legyen a teljesítményük, beérjenek 90 napra, és ami talán a legfontosabb, jövedelmező legyen a termesztésük.

A Green Prime F1 erőssége a gyökérgolyvaellenállóság és a nagy gyökérzet

Számos kockázattal kell szembenézni, az éghajlatváltozás bizonytalanságot okoz, a műtrágyák, a növényvédő szerek, az üzemanyag és az elektromos áram ára az egekbe szökik, a rovarok ellen pedig nehéz védekezni. Valószínűleg a káposzta árának meredek emelkedésére sem számíthatunk. Ebben a helyzetben a nyereségesség növelésének kulcsa a költségek csökkentése lesz. Például egyes fajták drasztikusan ingadozó környezetben is stabil termést adnak, a műtrágya hatékony felszívódásával kevesebbet elég kijuttatni. A xantomonászos betegséggel és a gyökérgolyvával szembeni ellenállóság nagyon fontos, valamint előnyös, ha rövidíthető a tárolási idő azzal, hogy a káposztát hosszú ideig a termőföldön lehet tartani, mert hidegtűrőbb, említette Nagy Vivien.

Ázsiai gyökerű cégként olyan nemesítési anyagokkal rendelkeznek, amelyek jól alkalmazkodnak a magasabb hőmérséklethez. Japánra is nagy nyomás nehezül a Xanthomonas miatt, de olyan fajtákat fejlesztettek ki, amelyek ilyen körülmények között magas betegség-ellenállóságot mutatnak.

Mindent megtesznek annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a stabil termeléshez és gazdálkodáshoz. Az új fajták nemesítéséhez azonban évek kellenek, mondták a cég munkatársai.

A növénykondicionálás hatásai

A Strukta F1 idén is verhetetlen, megfelelő tőszámmal a fejek többsége 6 kiló feletti

Ha a drónos növényvédő szeres permetezés valamilyen biostimulátoros vagy lombtrágyás kezeléssel egészül ki, akár 10-15%-os terméshozam-növekedés is elérhető, mondta Zalai Mihály, az ISM Technology Kft. kutatási igazgatója, és kiemelte, hogy a dróntechnológiával végzett biológiai tápanyag-utánpótlás AÖP-pontot is jelent.

 

A dóziscsökkentés lehetőségét drón esetén az alapozza meg, hogy a hagyományos földi kijuttatáskor a nagyobb cseppek zöme lecsorog a földre, ott hasznot nem hajt. A drón sokkal kisebb cseppekkel dolgozik, és azt úgy „bekeveri” a levegőben, hogy a levél minden részét éri, így a növényvédő szer nagyobb eséllyel érkezik a célfelületre.

A drónpilótának az eszköz szakszerű kezelése mellett áramlástechnikai és meteorológiai tudással, valamint növényvédelmi ismeretekkel is rendelkeznie kell.

A növényvédő szerek mellett a táp­anyag-utánpótlás is teret adhat a drónoknak. Ez esetben azonban nem a hagyományos lombtrágyákban kell gondolkodni, mert azok perzselhetnek a drónos kijuttatásból adódó magasabb koncentráció miatt. Helyettük szerves alapú anyagokat kell használni. Az aminosavakat a növény gyorsan felhasználhatja tápanyagként, de segíti más táp­anyagok gyorsabb szállítódását is, illetve fontos szerepe van abban, hogy a gyökértömeg növekedjen, ezáltal pedig a víz- és tápanyagfelvétel is javul.

Öntözött kultúrában hagyományos aszálykárról nem beszélhetünk, de nem mindegy, hogy a növény hogyan veszi fel a vizet, tehát az erősebb, kiterjedtebb gyökérzettel rendelkező állománynak kevesebb víz kijuttatása is elegendő lehet, ami komoly megtakarítás, említette Zalai Mihály.

A növénykondicionáló készítmények emellett táplálják a gyökér felületén lévő baktériumtömeget, amik közreműködnek abban, hogy a talajban lévő kötött tápanyagok a növények számára felvehetők legyenek.

A fajták betegség-ellenállósága eltér, ám ha a növény jó kondícióban van, akkor még kisebb az esélye a megbetegedéseknek. Ilyenkor a növény belsejében úgy megváltozik a mikrokörnyezet, hogy az nem lesz megfelelő a kórokozó számára.

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: