0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. július 20.

Tessedik Sámuel szobrával bővült a gödöllői szoborpark

Tessedik Sámuel mellszobrát avatták fel a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői campusán. A szlovák származású, németül publikáló polihisztor 1780-ban alapított gyakorlati mezőgazdasági iskolát Szarvason.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem alapítása óta a jelen agrár-felsőoktatását és a jövőt építi, ugyanakkor fontosan tartjuk, hogy ápoljuk múltunkat, megbecsüljük az elődeinket, fogalmazott ünnepi beszédében Gyuricza Csaba, az egyetem rektora. Ezért kezdték meg a gödöllői campuson egy szoborpark létrehozását, aminek a harmadik tagja lett Tessedik Sámuel mellszobra.

Fotó: Horváth Csilla

Rendkívül sokrétű tevékenységet fejtett ki a szarvasi evangélikus lelkész és tanító, iskolát alapított, templomot építtetett, legjobban mégis a mezőgazdaságban elért eredményiről ismerjük.

Emlékét úgy ápolhatjuk a legjobban, ha mi is iskolát működtetünk, mondta a rektor, és felhívta a figyelmet arra, hogy a MATE szarvasi campusán az idén indult újra a nappali képzés.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke Tessedik munkásságából a gazdasági iskola létrehozása mellett a szakírói munkásságára, a szikes talaj javításában elért eredményeire, az Alföld fásítására és az akác megtelepítésére, korának legkorszerűbb istállózott állattartásának bevezetésére hívta fel a figyelmet.

Babák Mihály, Szarvas polgármestere megköszönte, hogy az egyetemen is méltón megemlékeznek a a város nagy alakjáról. Mint mondta, az egyetem folytatja azoknak a nagy elődöknek a munkáját, akik meghatározták hazánk mezőgazdaságát. A magyar felsőoktatás megújításában hatalmas munkát végzett a MATE, és ezt párhuzamba lehet állítani Tessedik tevékenységével, aki meghatározta Szarvas és az Alföld mezőgazdaságának jövőjét.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: