Elvárások tisztázása

Rájöttem, ennyi egymásnak ellentmondó elvárásnak nincs az a kutya, ami meg tudna felelni. És én se tudok megfelelni ennyi gazdára vonatkozó feladatnak. Úgyhogy félresöpörve mások nézőpontját, végig­gondoltam, mit várok én a kutyámtól és mit tudok neki nyújtani. Aztán megnéztem, az elvárásaimból mi valósul meg, és az általam nyújtott otthon-munkahely mennyire fedi az ő igényeit. Közben pedig újra elkezdtem vele több időt tölteni, mert az utolsó pár hétben alkalmatlanságomon szégyenkezve már ránézni is alig mertem, nehogy még jobban elrontsam.

Újra nyugodtan ki tudtam engedni egyedül játszani a gyerekeket. Látták egymást a kutyával, a kerítésen át simogatták, etették, de nem kellett attól tartanom, hogy Zala felborítja őket. Így kutyánk sokkal kevesebbet volt egyedül.

Az egerek ismét retteghetnek, mert macskáink az udvar kutyamentes részéről könnyen be tudnak jutni tyúkudvarba, takarmánytárolóba.

Ha időm van, és bemegyünk hozzá a kutyaudvarra, kutyánk dobálós játékkal a lábkapkodásról már elterelhető. Másik módszerünk erre egy vékony bot, amivel nem csapkodjuk, csak körözünk a testünk körül, kijelölve a személyes terünket, ahova Zala nem léphet be. Kislányomra már nem ugrál. Fiam más eset, mert sajnos őt nem lehet leszoktatni a kutyára ugrálásról…

Újra sétálunk ugyanis, pórázon is, mert a megváltozott körülmények, a tanya ellehetetlenülése miatt úgy gondoltam, ezt mégis meg kell tanulnia. Ha húzni kezdett, következetesen és nyugodtan megálltam. Mostanra erdőn-mezőn problémamentesen lehet sétáltatni, felügyelettel 6 és 4 éves gyerekeim is vezették már. Ha megállunk, visszafordul, mellénk igazodik, leül, ránk néz, vár, parancsra indul. Kutyákkal, emberekkel barátságos. Városi utcákon viszont a kutyás kerítéseknél most is rángat, ezt még nem sikerült megoldanunk. De én amúgy is erdőn-mezőn szeretek sétálni.

Ami a fegyelmezést illeti, most úgy tűnik, a tréner hölgy szavai nem illenek Zalára. Kifejezetten rosszul reagál bármi erőszakra, csahos lesz, kapkod. Ami rendben is van így, mert én is utálom a botot. Helyette határozott kiállás az, ami működik nála, és hogy következetesen várom el tőle a dolgokat. Ha egy bizonyos helyre nem mehet be, akkor oda nem, és kész! Persze van olyan helyzet, mikor ez nem elég. Zala tudja, hogy a kecskeudvar tiltott terület. Akkor is, ha ott kiskacsák vonulnak, nyugdíjas Gyula nyulunk ugrál, kecskék kergetőznek. Ezt tiszteletben tartja, akkor is, ha maga van órákon át.

Viszont egyszer a gyerekek fennhangon kiáltozva kergetőztek a kecskékkel, én meg épp távolabb engedtem vizet. Ez túl nagy csábítás volt, Zala játszi könnyedséggel beugrott az udvarra, és beszállt a „játékba”. Ekkor nem hallgatott rám, bundájánál fogva megragadtam és kidobtam az udvarról. Azóta ilyesmi nem fordult elő.

Házőrzőnek remek, ha a renegát, kertbe szökdöső kiskacsák egy része kinn marad éjszakára, reggel akkor is megkerülnek. Valószínűleg ezt a hangos csaholást nem bírja a róka. Sajnos a szomszédok sem kedvelik az éjjeli riadókat, így időnként bezárom Zalát egy melléképületbe, ha nagyon ugat. Sajnálom ilyenkor, és bosszantó is, hiszen így nem tudja ellátni a feladatát. De amíg ilyen kertvárosias környezetben élünk, kénytelen vagyok kompromisszumokat kötni.

Szomszédainkkal megbarátkozott, viszont minden idegent hevesen megugat. Ez néha bosszantó, de a hosszú távú céljainkat nézve elpocsékolt és káros erőfeszítésnek tűnik leszoktatni róla.

A „Kecske!” vezényszóra megy, és a kecskéket a helyükre hajtja itthon és a tanyán is. 90 kilós kölcsönbakunk is megfutamodik előle, pedig barátnőm közép-ázsiai juhászait is felöklelte. De a kecskék nem tudnak mit kezdeni Zala temperamentumával, azzal, hogy fel se veszi, ha fellökik, pattan, csahol, újra támad. Sose sebzett még, fejben „töri meg” a jószágot. Ha a kecske „benn van a helyén”, már nem megy be közéjük, csak csahol, és néz rám, hogy „nézd, behajtottam őket, most aztán mit csináljak?”. Ide kéne egy képzett pásztor, én jobb híján csak megdicsérem Zalát. És örülök, hogy nyugodtan mozoghatok a tanyán, nem kell törődnöm Pepita bak „emberkedésével”.

Mikor Málna kecskénk ellett, addig csaholt, míg ki nem mentem megnézni. Máskor egy tyúk nem ült be este az ólba, meglapult az udvar sarkában. Zala addig ugatott, míg fel nem fedeztem.

Összegzés

Szakszerű képzéssel lehetne persze sokkal jobb is a kapcsolatunk. Nem szeretem, hogy Zala bekapkodja kezem-lábam – bár sose fog rám, inkább kéz helyett használja a száját. Jó lenne, ha nem az éjszaka közepén kezdené el ugatni a teliholdat. És ő is biztos örülne, ha nem fél-negyed órákat sétálhatna, hajkurászhatna kecskét, vagy nem párszáz négyzetméteren őrizhetné a jószágokat, hanem több hektáron. Egyszer talán lesz is ilyen gazdaságunk.

Ehhez az is kellett, hogy kijelöljem a határainkat. És már nem azon szomorkodom, amit nem tudok nyújtani a kutyának, hanem örülök annak, amit igen. Hogy a házi kis „ökológiai rendszerünkbe” beillesszem őt. Nem családtagként, hanem értékes segítőtársként. Úgy, ahogy az egerésző Csiki macskát, vagy a bőtejű Málna kecskét is kezelem.

Soha cikket még ilyen nehezen nem írtam meg, mint ezt. A kutyatartás érzékeny pont, mindenkinek megvan róla a véleménye. Jó lenne, ha a sokféle nézőpont békében megférne egymás mellett. Más élethelyzet más szemléletet és igényeket hoz magával. A lényeg, hogy tisztán lássuk a sajátunkat, és tartsuk tiszteletben a másokét. Mert aki tisztességes gazda, az az állatait úgyis igyekszik a lehető legjobban tartani.